Therion – Talán ez lesz a búcsúkoncertjük Magyarországon

Hard Rock Magazin

A Therionnak még nem volt alkalma élőben bemutatni a Leviathan-trilógiát, de nemcsak ezért érdemes elmenni a koncertjükre: lehet, hogy utoljára lépnek fel hazánkban. Március 12-én a Barba Negrában játszanak a finn Satra bemutatkozása után.

A szimfonikus metál műfajteremtő svéd zenekara, a Therion tavaly év végén adta ki a Leviathan-trilógia harmadik, befejező lemezét. Christofer Johnsson 35 éves pályafutásra visszatekintő együttese elsők között ötvözött a ’90-es években szimfonikus és nagyzenekari megoldásokat metálzenével, és a friss lemez ezt az örökséget ápolja tovább. Hangzásviláguknak máig meghatározó része az operaénekesi vokálok alkalmazása, amit 2011 óta Lori Lewis hangja biztosít. Az emelkedett, teátrális hangulat és a zenei stílusok változatos megjelenése most sem maradt el, így a ’Leviathan III’ a Therion 19 lemezes diszkográfiájának méltó darabja lett. A ’21-ben, ’22-ben és ’23-ban kijött Leviathan-trilógiát a kritikusok és a közönség egyfajta visszatérésként értékelte, amivel a zenekar a megelőző két lemez elvontabb koncepciójú, lágyabb megszólalása után kanyarodott vissza a 2000-es lemezeire jellemző egyértelműbb, „therionos” hangzáshoz.

Az egyébként rendszeresen Magyarországra látogató zenekar több év után tér most vissza Budapestre. Christofer így kommentálta a turné hírét: „A járvány miatt a első Leviathan lemez turnéja elmaradt, a másodiké 3 fellépés után szakadt félbe, így 2018 után most jött el az ideje, hogy végre rendesen bemutassuk a teljes Leviathan-trilógiát, egyben. Chiara Malvestiti szülési szabadságon van, így 2014 után most először tér vissza velünk a színpadra Lori Lewis is.” Nemrég a jövőbeli turnékkal kapcsolatban is őszinte gondolatokat osztott meg Christofer: bár a sok évtizednyi koncertezés után még mindig élvezi a színpadi előadást, az utazás és a készülődés összes többi nyűgjét azonban már kevésbé, így a jövőben kevesebb országba látogatnak el, a nézőszám és az egyéb feltételek alapján döntve. Így az sem kizárt, hogy egy-egy országban a mostani turnéfellépés egyben afféle búcsúkoncert is lesz.

Satra

Március 12-én Budapesten egy fiatal finn zenekar, a Satra is bemutatkozik a Barba Negrában. A szimfonikus metálcsapat most februárban adja ki első, ’Sand Of Time’ című nagylemezét, de a From The Night című dal már most meghallgatható.

A CONCERTO Music bemutatja: Leviathan Tour 2024
Therion, Satra koncertek
Barba Negra, Budapest, 2024. március 12. kedd, 19 óra
Belépő: elővételben 9 900 Ft, a koncert napján 10 900 Ft.
Jegyek kaphatók a Rock 1-nél, további infók az esemény Facebook-oldalán.

Therion Satra

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.