Tarja Marko Hietaláról: "Minden múltbéli dolgot letisztáztunk!"

Fémcsajok

A Nightwish két ex-tagja között rendeződött minden múltbéli sérelem és viszály, hiszen az utóbbi években több alkalommal is álltak egy színpadon. Először a 2017-es Raskasta Joulua elnevezésű, speciális karácsonyi koncertsorozaton énekelték együtt az Ave Maria című ünnepi klasszikust, majd tavaly nyáron Svájcban Marko meglepetésvendégként tette tiszteletét Tarja koncertjén, hogy elénekeljék a 2002-es "Century Child" albumon szereplő The Phantom Of The Opera-t.

Utóbbi fellépés meglehetősen érzelmesre sikeredett, hiszen nemcsak a rajongók, hanem a két énekes is könnyekben tört ki a dal végén. Tarja ezt követően bejelentette, hogy az idei évben is több helyszínen is megosztja a színpadot Markóval. De hogyan látja most kettejük kapcsolatát az énekesnő? Mint az közismert, 2005 októberében nem éppen a legbékésebb körülmények között kellett távoznia a finnek egyik legismertebb zenekarából.

Amikor tavaly leszervezésre került a fesztiválkoncertem Svájcban, megtudtam, hogy Markót és az ő csapatát is meghívták oda. Arra gondoltam, miért is ne énekelhetnénk együtt? Megkértem a promótert, hogy vegye fel a kapcsolatot Markóval, ugyanis már nem volt meg az elérhetősége. Megkérdeztem, mit szólna ahhoz, ha előadnánk a The Phantom Of The Opera-t? Ő pedig azonnal igent mondott.

- emlékezett vissza Tarja a brazil Metal Musikast-nek, majd eképpen folytatta:

Korábban is találkoztunk már, párszor együtt énekeltünk Finnországban a Raskasta Joulua keretein belül, és már akkor letisztáztunk mindent, jó viszonyban voltunk. De amikor a The Phantom Of The Operát énekeltük, elképesztő volt minden. Nemcsak Svájcban, hanem Finnországban is megcsináltuk. Most pedig Brazíliában, a közös turnénk során lépünk fel együtt.

maxresdefault_14.jpg

Ez egy teljesen másféle kapcsolat, hiszen ő sem ugyanaz az ember már, mint aki a bandában volt. Rengeteg év telt el azóta, és ő is rengeteget változott. Szóval, ha mondhatjuk így, ez egy új kapcsolódás kettőnk között. Boldoggá tett, hogy annyi év után újra megismerhettem őt.

Marko 2021-ben depressziójára és a zeneipar kapzsiságára hivatkozva hagyta ott a Nightwish fedélzetét, elmondása szerint elvesztette a zenélés örömét. Azonban úgy tűnik, a Tarjával való fellépés visszahozta az életkedvét, ezért is mondott igent egy közös turnéra.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.