Telt házas koncerteket produkáló zenekar a Tábor Fesztiválon

Hard Rock Magazin

Tavaly nagy sikere volt a nemzetközi fellépőkkel felturbózott Tábor Fesztiválnak, ezért idén is folytatják ezt a hagyományt, az első nemzetközi név máris napvilágra került: a nálunk oly népszerű The Toy Dolls már biztos ott lesz, és mellettük a hazai rockmezőny krémje.

Az Alsóörsön megrendezésre kerülő Tábor Fesztivál sokáig a hazai bandák egyik fő fellépési lehetősége volt a nyári fesztiválok sorában. Többek között azért volt közkedvelt, mert elsősorban rock- és metálzenekarok adtak emlékezetes koncerteket. Tavaly egyet lépett előre a szervező csapat, ugyanis nemzetközi előadókat is meghívtak a Balaton partjára. A tiszteletbeli magyar csapatnak számító Alestormon kívül a Phil Campbell And The Bastard Sons pörgette fel a magyar rajongókat. Mellettük természetesen a hazai élet krémje tette tiszteletét 2023-ban.
2024-ben is folytatódik a nemzetközi csapatok invitálása, az egyik fellépő a Toy Dolls, akik már többször megfordultak Magyarországon, a Campus Fesztiválon emlékezeteset produkáltak 2022-ben és Budapesten is telt házas koncertet adtak. Az őrült csapat augusztus 29-én lép színpadra.
Az augusztus 28-31. közötti fesztiválon az angol trión kívül biztosan fellép már a Tankcsapda, a Road, a Pokolgép, a Depresszió, a Lord, a Zorall és a Sing Sing, az akciós fesztiválbérletek már csak pár napig elérhetőek.
A fesztivál 2024-re már hivatalos himnuszt is kapott, amit a Fish! zenekar ad elő Road Mátéval karöltve.

Tábor Fesztivál 2024
Alsóörs, 2024. augusztus 28-31.
Jegyek a Rock1 rendszerében kaphatók. Akciós bérleteket január 15-ig lehet vásárolni.
További információk az esemény Facebook-oldalán és a fesztivál hivatalos oldalán

Tábor Fesztivál

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.