rattlead.hu
Ez azon helyzetek egyike, amikor a „közízlés” és az én személyes ízlésem találkozik: már bekészítettem meghallgatásra a csapat legfrissebb albumát, amikor láttam, hogy a The Heathen Land számos szaklap és kolléga tavaly év végi listáján is ott van a legjobbak között – ami csak megerősített abban, hogy valószínűleg kellemes zenei élményben lesz részem.
Eddig valahogy elkerültük egymást, pedig a 2017-ben alakult londoni formációnak a mostani már a harmadik nagylemeze. Az indulásuk évében rögzített Green Man Rising demót egy esztendővel később egy EP, a Free the Witch követte, majd 2019-ben bemutatkozó albumuk, a Woodland Rites is napvilágot látott. Ezeken még Andrew Cave basszusgitározott, őt váltotta Joseph Ghast, aki a két évvel későbbi Black Harvest albumon a négyhúros hangszer mellett szaxofonon is játszott, és aki a mai napig a mély hangok felelőse. A többiek – Tom Templar énekes, Scott Black gitáros, Matt Wiseman dobos és John Wright billentyűs – a kezdetek óta alapemberek.
A Green Lung a doom metal gyorsabb, változatosabb vonalát játssza, ám ami legalább ilyen meghatározó, az a magasabb regiszterben mozgó éneknek, a hangsúlyos szintetizátortémáknak és a szellős dallamosságnak köszönhető, erős Ghost-os íz. A súlyosabb megszólalásról pedig mindenekelőtt olyan bandák jutnak eszembe, mint a Grand Magus, a Spiritual Beggars vagy az Orange Goblin. Dalaik témáját a népi horror, a boszorkányság és a sátánizmus tárgyköréből merítik. Ők maguk így határozzák meg az általuk játszott muzsikát: folklór, riffek és Britannia legendái.
„A városok és autópályák, a modern Anglia mögött, távol a keresztény templomok és katedrálisok befolyásától egy másik, egy régebbi, különös világ rejtőzik. Gyere, itt az idő felfedezni ezt a pogány vidéket!” – invitál a lemezt nyitó Prologue narrátora az okkult Albionba tett utazásra.
Már a The Forest Church kezdeti, keményebb megszólalását is lágyítja valamelyest a mögötte lebegő szintifátyol, a verzék alól viszont teljesen eltűnnek a durva riffek, a refrén fülbemászó dallamokkal hengerel, a gitárszóló felpörgeti a tempót, s a kosárba még egy rövidebb billentyűszóló is belefér. A máshol velük kapcsolatban emlegetett stoner hatásokat ezen a lemezen egyáltalán nem érzem, akkor már inkább progresszívnek nevezném a Green Lung által játszott muzsikát. Ugyanígy, a Mountain Throne-ban is ott van minden, ami egy heavy/doom slágerhez szükséges: a fogós téma és a lendület mellett az egyéni hangszeres teljesítmények is nagyban emelik az előadás színvonalát.
Eddig sem volt cammogós a tempó, a Maxine (Witch Queen) azonban kifejezetten gyors szerzemény; szélesen ívelő dallamaival, szintitémáival az album egyik legjobbja (és egyben legrövidebb dala). Ellenpontozásként, a One for Sorrow az első igazán belassult nóta, még a dal közepén történő váltás sem pörgeti fel középtempósra.
A Song of the Stones erősen folkos, és legalább annyira a ’60-as évek zenei világának hangulatát hozó dal: az ének mellett dob és helyenként furulya szól benne, a szóló idejére az elektromos gitár is előkerül, a nóta második felében pedig a billentyűs hangszer és a kórus kap némi reflektorfényt.
A The Ancient Ways bólogatós betonozásából ismét csak egy fülbemászó refrén kacskaringózik elő. A gyors középtempós Hunters in the Sky szűk öt percébe számos ötletet, hangszeres és énektémát zsúfoltak bele, nyomokban Muse-hatások is kimutathatók benne. Ez a nóta számomra egyértelműen az anyag legjobbja, bár a lemezt záró, kis híján hétperces Oceans of Time monumentalitása sem piskóta: minden eddiginél erősebben juthat eszünkbe róla Tobias Forge-ék muzsikája, de letisztultsága és pszichedelikus rezgései okán olyan ’60-as, ’70-es évekbeli nagyságok hatása is érezhető rajta, mint David Bowie vagy az Eagles. Óriási, ahogy Templar „bevezető sorai” után a gitárokkal berobban a zene!
A Green Lung és a This Heathen Land album nálam 2023 egyik vesztese: ha előbb találkozom velük, a lemez egészen biztosan meg tudta volna szorongatni év végi Top 10-es listám aspiránsait. Lehet, hogy sokan már tisztában vannak vele, számomra azonban ezzel az albummal vált világossá: a Green Lung személyében a műfajnak új szupersztárja született. Remélem, az ezzel arányos figyelmet és elismerést is meg fogják kapni. Nem kérdés, hogy korábbi anyagaikat is meg fogom hallgatni.
