From The Sky – Új dallal zárják az óévet

Hard Rock Magazin

A Barba Negra Blue Stage-en ad pénteken évzáró koncertet a From The Sky a Beneath The Void és az Omega Diatribe társaságában. 

Bár a Tari Szabolcs vezette From The Sky korábban arra célzott, hogy egy akusztikus anyagon dolgoznak, most mégis – a megszellőztetett hármas albumukról – a ’Madrigal’-ról olvashatunk a banda hivatalos Facebook-oldalán: „Egy picit alakítottunk a setlistünkön, hogy az évzáró koncertünk különleges lehessen azoknak is, akik hallottak már bennünket az év során és már ismerik a jól bevált koncertdalainkat. Bekerült a műsorba pár olyan szám, amelyeket még korábban sosem játszottunk. Ám, hogy még különlegesebbé tegyük 2023 utolsó buliját, egy exkluzív ajándékkal szeretnénk meglepni a közönségünket, így a 2025-re tervezett hármas lemezünk egyik kulcsdalát, az Égi jeleket (Signa Caelestia) is előadjuk.”

Az új dalról Szabolcs így nyilatkozott: „Nagy várakozás előzte meg az Égi jelek című dalt, ugyanis az év eleji tévés szereplést követően költözéssel, rendezkedéssel teltek a hónapok, és magamhoz képest igen soká lett lehetőségem újra normális körülmények között dolgozni az új anyagainkon. A dal egyébként egy kérésre, ajánlásra készült, amelyet Szűcs Mihály (Barba Negra, koncertszervezo.hu) javasolt egy beszélgetésünk alkalmával. A szövege arról szól, hogy azok a nagy hatású magyar rock- és metálelőadók, akik ma már nincsenek közöttünk, milyen üzeneteket, jeleket hagytak nekünk hátra, hogy segítsenek bennünket a nehéz időkben. Igyekeztem árnyaltan fogalmazni, hiszen képtelenség mindenkit megemlíteni egy nótán belül, de amennyire a lehetőségek engedték, megpróbáltam megidézni a legtöbbjüket. Magáról a zenéről annyit, hogy egy számunkra új hangzásvilág kombinációját lehet majd hallani a már ismert From The Sky-jegyekkel.”
A pénteki eseményre a Rock1 honlapján lehet jegyet vásárolni, további információ az esemény Facebook-oldalán.

From The Sky

A zenekar koncertfronton sem tétlenkedik, ugyanis a 2024-es évet a Zorall/Junkies-turné vendégeként indítják. A csapattal négy városban találkozhatunk: január 5-én Kaposváron, 6-án Tatabányán, 12-én Kecskeméten és 13-án Szombathelyen. Ezt követően visszatérnek a stúdióba és elkészítik a már említett akusztikus lemezüket. „A januári négy vidéki koncertet követően visszatérünk a stúdióba, és befejezzük az akusztikus lemezünket, hogy még 2024-ben új kiadvánnyal lephessünk meg benneteket. Számításaink szerint ezekhez párosulna majd néhány speciális koncert is, de ezek jelenleg még egyeztetés alatt állnak. Amennyiben az idő mellénk áll, úgy az év során előkészítjük a ’Madrigal’ című hármas lemezünket is, és igyekszünk leszállítani nektek néhány új videót, kislemezt is előzetesként.”

From The Sky

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.