Alestorm, Rotting Christ, Annisokay, Evil Invaders-Az első nevek a Rockmaratonra

Rockvilág.hu online rockmagazin

Tegnap már megmutattuk, de most cikk formájában is itt van. Négy nemzetközi névvel indított a harmincadik Rockmaraton fesztivál. Ezzel egy időben elindult a bérlet értékesítés is. Az Early Bird jegyek két óra alatt el is fogytak, de az első elővétes árak továbbra is elérhetőek a Rock 1 hálózatában.

A Skóciában alapított kalózmetal csapatnak szinte már hazai pálya Magyarország, hiszen amellett, hogy Bodor Máté személyében csaknem egy évtizede magyar szólógitárossal büszkélkedhetnek, rendszeresen fellépnek nálunk, és akkor még nem is említettük a legutóbbi lemez részben magyar nyelvű, hazánkat dicsőítő dalát. A Seventh Rum of a Seventh Rum című hetedik albumuk tavaly nyári megjelenése óta szinte folyamatosan úton vannak, őszi európai körútjuk épp a napokban ért véget, de a hírek szerint 2024 első felében sem pihennek sokat, hiszen Anglia és Írország után tavasszal az Egyesült Államokban és Kanadában turnéznak majd. Mivel a komplett metalszíntér egyik legintenzívebben koncertező zenekaráról van szó, akik az őrült színpadi show mellett rumoshordóban érlelt, jókedvű metal partyhimnuszok tucatjait kapják elő estéről estére, garantáltan a 30. jubileumi Rockmaraton egyik legszórakoztatóbb koncertjét várhatjuk tőlük. Oh, wow! Pálinka for everyone!
A 2007-ben alakult, a németországi Szász-Anhalt tartományból származó Annisokay napjaink egyik legizgalmasabb poszt-hardcore / metalcore zenekara, akik zenéjükben bátran ötvözik az elektronikus zenei hatásokat a metal és metalcore különféle alstílusaival, széles spektrumot bejárva az énekelhető refrénektől a pincébe hangolt gitárokkal megtámogatott filmzenei hangulatokig, mindezt megfejelve társadalmi problémákat, emberi kapcsolatokat és hasonló fajsúlyos témákat körbejáró, gondolatgazdag szövegekkel. Christoph Wieczorek és zenésztársai legutóbb októberben jártak Magyarországon, és a BARBA NEGRA színpadán adott koncert után vélhetően sokan várják majd visszatérésüket a 30. jubileumi Rockmaratonon is.
A belga Evil Invaders nem véletlenül egyre népszerűbb azok között, akik modern formában is szívesen fogadják a nyolcvanas évek első felének klasszikus speed- és thrash metalját. A Johannes Van Audenhove énekes-gitáros vezette csapat már 2007 óta aktív, és azt a fajta zenét játsszák, amitől azonnal felvarrókkal borított farmermellény nő a hallgatóra: dallamokat sem nélkülöző, kemény, de mégis emlékezetes dalaikban minden ott van, amiért ezt a stílust szeretni lehet, a szélvész tempóktól a kimunkált, tremolóvijjogtató gitárszólókon és az olykor szélsőségesen magas sikolyokon át a vállaltan retro, ugyanakkor sosem poros, anakronisztikus hangulatig. Tavaly megjelent harmadik lemezük, a Shattering Reflection komoly előrelépést jelent a korábbi albumokhoz képest is, így koncertjükön fokozottan ajánlott a megjelenés.
A gitáros-énekes Sakis és a dobos Themis Tolis által 1987-ben alapított Rotting Christ a kilencvenes évek kultikus görög black metal színterének egyik alapzenekara, akik mindig is nyitottak voltak a kísérletezésre. Mára egy teljesen egyéni zenei világot alakítottak ki maguknak, amiben ugyanúgy megfér adott esetben Edgar Allan Poe versének megzenésítése, mint a hagyományos görög népzenei motívumok metalos köntösbe öltöztetése. A zenekar jelenleg épp a 2019-ben megjelent The Heretics album utódján dolgozik, amely immár a 15. lemezük lesz a sorban. Legutóbb 2017-ben léptek fel a Rockmaratonon, és eredetileg 2020-ra tervezték a visszatérést, ami most végül, sokéves várakozás után meg is valósulhat.
 
 
A 2024. évi, 30. jubileumi Rockmaraton Fesztiválra a jegyértékesítés a mai napon, 2023. december 10.-én 16:00-kor indult a ROCK1 hálózatában. 

 

 

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.