rattlead.hu
Újabb visszaemlékezés következik, mielőtt belevágnék ebbe az igazán pompás, rothadástól bűzlő remekműbe! 2023 Augusztus elején épp a Metaldays fesztiválon Borisz barátommal nagyban siettünk a színpadhoz, mivel délután 4 óra magasságában – vagy már tudja a fene – kezdett neki az Endseeker együttes. Már a messzeségből fel lehetett ismerni, ahogy a zenekar épp a soundcheckkel bíbelődik és miután meghallottuk a mágikus sípolást, tudtuk hogy a láncfűrészes HM2 gitárhangzást most indítják el. Amint megláttuk Lenny-éket a színpadon, rögvest átadtuk magunkat a régisulis death metal érzésnek. Persze volt bennünk bőven Melonball koktél – a fesztivál egyik különleges itala -, amitől az a benyomásom támadt, hogy Lenny – ahogy grimaszol, járkál és gesztikulál -, szabályosan Fester bácsi fiatal verziója, aki épp most éli fiatal kora legemlékezetesebb pillanatait. A koncert után volt lehetőségem Lenny-vel egy interjút is csinálni – amit majd olvashattok, vagy már olvastatok, fogalmam sincs milyen sorrendben fog kijönni a két cikk (már olvashattátok itt 
-szerk.) – és egy újabb érdekesség, ami előtt Borisszal értetlenül álltunk: Lenny a 28-29 fokos meleg ellenére bőrdzsekiben, hosszú farmer nadrágban és baseball sapkában jelent meg! Nyári időben és nem kicsit volt fullasztó a hőség! Később azonban ez a csodálkozás is elmúlt. Az interjú számunkra jól sikerült, pluszban még volt alkalmunk beszélgetni is, én megismerkedtem a zenekar többi tagjával és ezzel a napom meg is koronázódott! Amikor Lenny mesélte, hogy már kész van az új lemez és említette, hogy a Mount Carcass-hoz képest is léptek egyet előrébb mind produktumban, mind dalszerzésileg egy picikét vegyes érzéseim támadtak, mert elég nehéz már egy olyan lemezt is túllépni, mint a Mount Carcass. De ettől függetlenül bizakodó voltam, hiszen nem sok olyan death metal együttes létezik, amelyik képes a régisulis svéd death metal örökséget tökéletesen továbbvinni. És a német Endseeker bizony az Eternal Worming-al ismét letett egy újabb remekművet.
Amikor arról van szó, hogy egy albumnál – főleg a death metal-nál, annak is inkább a svéd verziójánál – a HM2-es láncfűrészes hangzás az esszenciális része a zenének, akkor nehogy mindenki azt gondolja, hogy brutál mód le lesz tisztulva, mert ez nettó kicseszés lenne az ősöregek előtt! Sokkal jobban szeretem használni az „érthetőbb” jelzőt, amikor a gitárhangzásról van szó. A zenei tematika viszont ugyanolyan klasszikus és régisulis, ahogy minden death metal rajongó szereti.
A nyitó címadó szám ott folytatja, ahol a Mount Carcass abbahagyta. Svéd riffek és délies groove-ok fantáziadús lakomáját terítve elénk, hozzáadott pudingnak pedig mindenféle belsőséggel és vérrel. Ha ez nem lenne elég, Kummer dobos dupla lábbal szállítja a halált. Olyan feszességgel rúgja ki a lábdobot, amit nemigen lehet hallani régisulis death metalban! A Hell Is Here nagy, öreg disszonancia-alapokat szállít, zombi húsdarabokat tépő intenzitásával, az Our Only Life pedig úgy szakad fel, mint golyó a sebbe. A statikus visszacsatolás és torzítás olyan gépfegyveres dobolásba vált át, hogy a nyakadat is eltöröd örömödben. A Hanging Gardens az Entombed Wolverine Blues betegesen édes death-and-rollját öleli magához, míg a Violence Is Gold és a Wheel Of Torture Göteborg felé veszi az irányt, egyesítve a nehézsúlyú HM2-es hangzást az In Flames dallamaival. Egyszerre látod, ahogy egy zenekar elmossa a határokat az régisulis death metal gyökerek között, miközben a melodeath hullámait is meglovagolja.
Ha az Endseeker elért valamit, akkor az a művészetükhöz való hozzáállásuk: mondhatnánk azt is, hogy agyas death metalt alkotnak, ami több szempontból is igaz. A Global Worminggal órákig headbangelheted magad a feledésbe, és ugyanennyi időt tölthetsz azzal, hogy lehámozod a rétegeit, hogy megismerd a komplexitását. Vegyük például a Hanging Gardens-t. Egyrészt, ez egy nagyon fogékony és groove központú dal, amit mohón falatozhatsz, másrészt a mentális egészségről szóló expozéja megrázó hallgatagságot borít rád. „I embrace the darkness, my time has come / I leave this world, my journey is done / My legacy remains, my memory lives on / In the hanging gardens, I am gone”. Magyarul: Átölelem a sötétséget, eljött az én időm / Elhagyom ezt a világot, utam véget ért / Az örökségem megmarad, az emlékem tovább él / A függőkertekben, én elmentem. Az emberben ott marad a kérdés, hogy egy ilyen komoly, ilyen szomorú, örökké aktuális fájdalmat hogyan lehet ilyen istenverte mód fülbemászóan átadni???
Az Endseeker következetessége nem lehet meglepetés, a Global Wormingon azonban a németek még az eddigieknél is jobban kitolják a határokat. Azzal, hogy kiválóan értik a nehéz témák hozzáférhetővé tételét, olyan zenén keresztül, amit szívesen befecskendeznél a szemgolyóidba egy újabb adagért, megelőzték a régisulis death metal-rajongó társaikat. Ha a 2021-es Mount Carcass az Endseeker szerelmes levele volt a svéd death metalhoz, akkor a folytatás, a Global Worming a nyaktörő intenzitást fülférgek fertőző adagjával fecskendezi be, a világ közelgő végzetére vonatkozó figyelmeztetéseiket úgy helyezve az agyadba, mint az elmédet irányító parazita férgek.
