rattlead.hu
Valami van a görög levegőben, most már egészen biztos vagyok benne. Gombaként nőnek ki a földből a jobbnál jobb metal zenekarok. Az egyik zenei ág, amiben maradandót alkotnak az epikus heavy metal. Biztos vagyok benne, hogy maradt valami ősi hősiesség, valami extra fogékonyság a nagyívű dallamokra a görög nép gyermekeiben. Az új Diviner album is ebbe a sorba illeszthető bele.
Az athéni csapat harmadik stúdiólemeze hősi, középtempós dalokból építkezik. A nóták felépítése, dallamvezetése hagyományos heavy metal, itt-ott népi hangszerek és dallamok ízléses beépítésével. Az énekes Yiannis Papanikolau hangja leginkább Ronnie James Dio-ra, vagy néhol a szintén egykori Black Sabbath torok Tony Martinra hasonlít. Iszonyú szerencsés faszi amúgy, mert a kinézete viszont megtévesztésig az ereje teljében lévő Jimmy-re hajaz (hehe), de szerencsénkre a torka nélkülözi az öt oktávot, középtartományban viszont bivaly ehhez a műfajhoz.
A dalok gitár és dallamcentrikus alkotások, nem túl súlyosak, és igénylik a többszöri meghallgatást. A lemez elsőre egészen simán elment mellettem, de miután néhányszor lejátszottam a dalokat, egyre jobban ragadtak meg a dallamok, riffek, váltások az agyamban. A témák leginkább hősies történelmi ihletésűek (The Battle of Marathon), de van Mad Max utánérzés is, némi sci-fi felütéssel (Waste No Time, Cyberwar), vagy politikai, olyan jó semmitmondóan (Dominator).
Nem mondom, hogy egetrengetően egyedi lemez, de azt sem, hogy jellegtelen tucat alkotás. Tökéletesen illik abba az epikus görög metal sorba, melyet az Arrayan Path, Sacred Outcry, Protean Shield, Battle Symphony, Dexter Ward fémjelez. Aki ezen zenekarok bármelyikét, esetleg a Virgin Steele, Dio, Tony Martin korszakos Black Sabbath albumait csípi, az bátran tegyen egy próbát a Diviner koronggal. Nem fog csalódni.
