Rockvilág.hu online rockmagazin
Még február végén jelent meg a HOST zenekar bemutatkozó anyaga IX címmel. Ha a zenekar neve pedig ismerősen cseng az nem a véletlen műve. 1999-ben jelent meg az azonos című Paradise Lost korong ami akkoriban igencsak vegyes fogadtatásban részesült. A gothic-doom király zenekar ugyanis itt már teljesen átnyergelt a Depeche Mode-os synth-wave, post-rock vonalba ami nem meglepő módon az ős PL fanokat nem igazán nyerte meg. Persze későbbiekben az a lemez is beérett, mint minden amit a Lost csinált, de a banda viszont szép lassan visszakanyarodott abba pusztító goth, doom vonalba ami őket naggyá tette, a Host kettőssége pedig a múlt homályába veszett.
Az elektronikusabb alapokon nyugvó, de semennyivel sem vidámabb zene szeretete viszont úgy néz ki nem veszett ki teljesen a Lost tagokból, ugyanis Nick Holmes énekes és Greg Mackintosh gitáros tavaly bejelentette, hogy HOST néven új side projektet indítanak. Az anyag pedig kicsit nyolcvanak évek gót, kicsit elektonikus, kicsit rock, de igazából egyik sem. Az IX tökéletes választás azoknak akik nagyon élték a One Second, Host, Believe in Nothing PL korszakot ugyanakkor szeretik a modernebb hangzást is. Mint a lemez címéből is sejthető kilenc dalt kaptunk első ízben, direkt így fogalmazva, hiszen már kaptunk ígéretet a két szerzőtől, hogy tervezik a folytatást. És hogy van e létjogosultsága a folytatásnak? Szerintem nagyon is. Az IX ugyan nem egy világmegváltó ötletekkel telepakolt anyag, de pont annyit merít három-négy közkedvelt stílusból és pont annyira jól használja őket, hogy mégis nagyon betalál. Minden dalon hallatszik, hogy Holmes és Mackintosh már jó ideje készült erre a projektre és nagyon aprólékosan megírt dalokat raktak le elénk. Ha rock lemezként hallgatom is kerek, ha az elektronikusabb vonalát figyelem is nagyon erős, de ami még fontosabb, ez a kilenc dal egy hibátlan gót mestermű. Mindent tartalmaz amit a stílus megigényel. Tele van a halál-romantikájával, tele van mély és sötét érzésekkel, és csak úgy túlcsordul benne a nyolcvanas-kilencvenes évek feketesége.
A már már szárnyalóra megírt prozódiák, a még ritkaságában is nagyon súlyos gitártémák, a felkavaróan morajló elektronika egy olyan kerek egésszé áll össze, ami az első daltól az utolsóig fent tartja a figyelmet. Ez pedig a felgyorsult zeneiparban igen nagy szó. Egyre nehezebb olyan lemezt írni ami elejétől a végéig fenntartja az ember érdeklődését, a HOST-nak viszont elsőre sikerült. És hogy miért? Mert az IX majdnem egy évtized eredménye. Noha az anyazenekar már 2007-től kezdve elindult vissza a pusztítóbb, metálosabb zene világába, Homes és Mackintosh sosem szakad el igazán a populárisabb zeneiségtől sem. Csak most nem követték el azt a hibát amit az azonos című lemeznél anno megtettek. A Paradise Lost-Host albuma ugyanis egy nagyon durva produceri és kiadói nyomásra szinte futószalag termékként érkezett az azt megelőző PL lemez után. Sem megírni nem volt rendesen idő, sem pedig úgy megírni, hogy a kemény zene szerető rajongóknak is befogadóbbá tudják tenni.
Most viszont szűk egy évtized ötletelése, tervezgetése és tökéletessé formálása miatt az IX lemez nagyon kerek bemutatkozás. Vagy mégsem bemutatkozás? Ki-ki döntse el maga, mert ez simán tekinthető egy Paradise Lost lemeznek is, csak húsz évvel azután kiadva, hogy utoljára ilyet írtak. Így meg ugye még sem annyira új a dolog. Viszont side-projekt funkciójában pedig a kettőt egy csapásra igazi mintapéldája. A Lost újra játszhatja az Icon és a Draconian Times korában megszokott súlyos zenét, miközben a két fő dalszerző kvázi álnéven újra élheti és újra írhatja a zenekar azon korszakát, amit az ős-rajongók nagyon utáltak. Pedig igazából az sem volt rossz, csak más. És hogy mennyire nem volt rossz, annak az IX lemez most az ékes bizonyítéka.
Írásom címére reflektálva: Ebben az évszázadban a gót műfaj már igencsak hanyatlóban van, valahogy megmaradt az egész stílus a 80-90es évek hagyatékának. Nem igazán fejlődött, vagy nem jó irányba fejlődött. Hiába próbálkozott vele azóta sok zenekar, nem találták el a hangulatot, nem találták el az érzést. A HOST viszont eltalálta. Ehhez viszont biztos, hogy kellett az a tapasztalat ami Homes-ban és Mackintoshban van. Negyven év zeneszeretete és zeneszerzése. Kőkemény profizmussal hozták el egy letűnt kor és stílus minden esszenciáját, vegyítve a modern kor igényeivel. Ez pedig nem csupán kiemelte az IX lemezt a stílus irányzat mai képviselői közül, de legalább három polccal feljebb is rakta. Szóval igen, a huszonegyedik századnak egyelőre ez a legjobb gót lemeze. És hogy lesz e jobb? Nem tudom, csak kívánom. Mert szükség van ilyen és ehhez hasonló zenékre, szükség van erre a fajta fekete dicsfényre, a zenébe öltött gyász ily módon való kifejezésére. Legalábbis nekem szükségem van rá, és tudom még rengeteg olyan embernek is akik ebben a műfajban találták meg az igazi boldogságot. Mert minden tévhittel ellentétben a gót és dark világ nem azért ilyen sötét, hogy depresszív legyen, hanem azért, hogy megmutassa fény nélkül nézve minden más részlet sokkal gazdagabb és sokkal fontosabb. A HOST pedig egy igazi érzelem- és részletgazdag feketeséget hozott el nekünk , melynek minden hangja pontosan ott van ahol lenni kell, és még visszaadott valamit abból is amiről már rég azt hittem évtizedekkel ezelőtt elveszett.
1. Wretched Soul
2. Tomorrow’s Sky
3. Divine Emotion
4. Hiding From Tomorrow
5. A Troubled Mind
6. My Only Escape
7. Years of Suspicion
8. Inquistion
9. Instinct
