Brutális és briliáns – a King Nun először Budapesten

Rockvilág.hu online rockmagazin

A King Nun iskolai barátokból alakult, akiket a kívülállóságuk és a zene iránti rajongásuk kötött össze. Mostanra azonban már a Foo Fighters és a Black Flag előtt turnézó, a rock sajtó által sokat méltatott, a befutás szélén álló zenekarrá váltak, akik őszinte és pimasz garázs rock zenéjükkel törtek maguknak utat. A King Nun második lemezével már egy kiforrott formációként úton van afelé, hogy még többen ismerjék meg nyers zenéjüket, április 9-én, a Dürer Kertben pedig mi is élőben láthatjuk őket.

A King Nun egy öt srácból álló brit zenekar, akik 2013-ban, még az iskolában haverkodtak össze és az olyan zenekarok iránti rajongás kötötte őket össze, mint a Sonic Youth, a Pixies, a Television és Richard Hell. Ezekre az alapokra építették saját indie-punk hibridjüket és első, 2019-ben megjelent Mass című lemezüket, amelyet az NME brutálisnak és briliánsnak jellemzett, a DIY pedig azt írta róluk, hogy egy „hang, amellyel számolni kell”. A zenekar az első album turnéjával élőben is sokfele bemutatkozott, előzenekarként Európában és az Egyesült Államokban is játszottak, többek közt a Foo Fighters, a Black Flag és a Gang of Youths előtt is felléptek. A Rolling Stone a Bonnaroo-n való fellépésük után a „legjobb rock újoncok” közé sorolta őket. A koncertek lendületét azonban látszólag megtörte a világjárvány, ám a srácok ebből is ki tudták hozni a legtöbbet: saját stúdiót építettek és annyi dalt írtak és rögzítettek, amennyit csak tudtak. A következő albumuk, a Lamb már a Marshall Records gondozásában jelent meg idén szeptemberben.

A King Nun tagjai kívülállókként jöttek össze, hogy saját teret teremtsenek maguknak, egy különös helyet, ahol teljesen kifejezhetik magukat. Identitásuk az őszinteségben gyökerezik, zenéjükben fellelhető az érzelmek teljes skálája, valahol a garázs punk és a lélekkeresés között. Egyúttal a lemez visszatérést is jelentett a keményebb hangzást jelentő gyökerekhez, miközben megmaradtak a dallamos refrének és az a makacs optimizmus, amely a zenéjük alapját képezi. Hallgasd meg te is élőben április 9-én a Dürer Kertben a srácok hazai bemutatkozását.

Esemény: https://fb.me/e/434zQrw4z

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.