rattlead.hu
Filmzeneszerű Modern Metál
Akik a Metalcore világában nőttek fel, azoknak fölösleges bemutatnom Tim Lambesis-t, az As I Lay Dying vokalistáját. A bandával nagyon sokra vitte, bár igaz, utána megtörtént az a nem számolt fordulat, hogy felbérel egy bérgyilkost, hogy kiiktassa drágalátos ex feleségét, ami persze sikertelenül járt, mert a bérgyilkos fedett rendőr volt. 2014-ben 6 év börtönre ítélték. Itt azért megjegyezném, hogy Tim beismerte, hogy a testépítés miatt eléggé intenzíven szteroidozott és ez okozta a különböző mentális problémáit, részben ezért is történt a válás. Azt viszont nehezére esett feldolgozni, hogy az ex felesége megtiltotta a gyermekei láthatósági jogát. Erre azért még én is egy picikét bepöccennék…
Azonban 2 év jó magaviselet után kiengedték, elkezdett különböző kúrákra járni, hogy legyőzze ezt az addiktív életstílusát, visszatért az As I Lay Dying-ba és 2019-ben kiadták a Shaped By Fire-t, ami szerintem egy igazi metalcore mestermű lett. És ott volt még Tim-nek egy másik külön projectje, mégpedig az Austrian Death Machine, amivel gyakorlatilag minden szinten Arnold Schawrzenegger összes filmjét és karakterét kiparódizálták (és milyen jól ráadásul). Lambesis ezután a Wolves At The Gate gitárosával, Joey Alarcon-nal kezdte el csinálni ezt a külön bejáratú cuccot, amit Born Through Fire névre kereszteltek el és a debütáló lemezük Purify and Refine címen jelent meg Április 8-án a Seek And Strike Records gondozásában. Joey és Tim már jó ideje ismerték egymást, nemcsak zenészekként, igazán jó barátok is. Nem véletlen, hogy a Born Through Fire egy igazán pozitív szemléletű név és a dalok szövegei is arról szólnak, hogy hogyan küzdjünk meg a saját belső démonainkkal és legyünk jobbak minden téren. Persze előtte voltak aggályaim. Az első gondolatom az volt, hogy remélem nem olyan lesz mind tematikában és hangzásban, mint az As I Lay Dying, mert akkor ennyi erővel ezek a dalok mehettek volna a következő lemezre is. Viszont amikor meghallottam az első single-t, a Blood Fire Pain-t, egy picit csalódtam és ez pedig a hangzás miatt volt. Mégis egy az egyben lemásolták az As I Lay Dying hangzását! Ezért jár részemről az ejnye-bejnye! Annyi féle különböző modern metál és metalcore hangzást lehetett volna használni, hogy az opciók szabályosan végtelenek! Azt viszont el kellett ismernem, hogy ez részben Tim papa szignója is egyben, persze hogy ugyanazt a Sound-ot fogja felhasználni, amiben jól érzi magát, elvégre ha jobban belegondolok, az Austrian Death Machine hangzása is egy az egyben az As I Lay Dying-tól van!
Na mindegy… A dal viszont szerkezetileg eltérőbb volt, mint az As I Lay Dying, mivel középtempós és sokkal inkább riffcentrikusabb, mint az anyazenekar nótái, úgyhogy azért azt mondtam, hogy ennek a lemeznek adok egy esélyt, rommá hallgatom és minden szinten kivizsgálom a dolgot. Mikor megjelent a lemez és első alkalommal végig pörgettem a lemezt, voltak benne As I Lay Dying hasonlóságok, főleg dallamvezetést illetően, azonban a zene nem a dinamikájáról lett az én szememben igazán jó. Sokkal inkább ahogyan húznak a dalok a maguk középtempójával. Thrash metal-ban is szoktam sokszor mondani, hogy nem feltétlenül az a fontos milyen gyors, tempós vagy dinamikus a dal, hanem sokkal inkább a fogékonyság az, ami a legtöbb ember bevonzza. És a Born Through Fire pont ezt hivatott prezentálni.
A Reintroduction remekül beválik intro-nak, mert jól bevezeti az embert ebbe a pozitív, de igazán intenzív zenei garmadába. A Bone By Bone meg utána, mint egy szabályos úthenger úgy vág oda! Tim jellegzetes üvöltését 1000 km-es hallótávolságból is felismerem. Tiszteletet parancsoló a mély hörgése és a magas screamelése. Mint utólag kiderült, Tim is besegédkezett a dalok riff írásába, így gondolom a középtempósabb részek az ő ötletei voltak. Joey dallamvezetése viszont nekem teljesen ismeretlen volt és igazán meglepődtem rajta először.
Néhol picivel eltérőbb, mint az As I Lay Dying, máshol meg picikét az In Flames-re hajazz a dallamvezetés. A lemezen a dob és basszusgitáros részeket különböző vendégzenészek és barátok csinálták meg, úgyhogy ezt a részt kihagynám. Mire kiderítem ki kicsoda, itt fogok beleőszülni. A Blood Fire Pain ugye említve volt és igaz kellett némi idő, hogy megszokjam, mára azért sikerült jóra hallgatnom és egy érdekes észrevételem van hozzá a szólóknál: Nem tipikusan dallamos a szóló, kivéve a második felénél, de sokkal inkább a 80-as évek hard rock és heavy metal éráját hozza vissza ebben a modern formában. A The Reckoning már picivel kacifántosabb nóta, mert itt már van végre tempózás és itt-ott lehet hallani szimfonikus és énekkórus elemeket is, ami még jobban megfűszerezi ezt a zenei kollaborációt és egy teljesen új szint hoz a zenébe. Természetesen mivel metalcore-ról van szó, kihagyhatatlanok benne a triplapengetős, Fear Factory-s riffek, illetve azok a korai 2010-es évekbeli Breakdown-ok, amivel tömegeket is lehetne oszlatni, illetve egy marketben a halálba lehet vele kergetni egy Karen-t (idegesítő reklamáló hölgy, kb mint Vili).
Másik nagy kedvenc nótámmá avanzsálta magát a Trapeed Inside, főleg a refrénje miatt! Nem olyan, hogy leéneklik benne a csillagokat, de azért eléggé fogós és könnyen dúdolható. A fő riff alatti harmóniára pedig szabályosan irigykedem. Miért nem én találtam ki ilyet… Mindegy haladjunk! Még talán a Walk Through Fire és a Beneath The Scars az igazán kiemelkedő dalok, a többit már picikét töltelék jellegűnek érzem, de ettől függetlenül azokban a nótákban is megvan a kellő potenciál. Viszont a záró tétel… Az Overcome egy akkora eposzi mestermű, hogy ezt nagyon sok klasszikus együttes is megirigyelhetné, vagy az In Flames! Ilyen jó lezárós nótát nagyon rég hallottam már lemezen és utolsóról első helyre lépett nálam ez a dal. Annyira bús, hogy szinte lehúz a mélybe, de aztán hirtelen felsegít és ott marad a fejedben, átsegítve a legsötétebb pillanataidban is. Kicsit Emosan hangzik, de ez egy kifejezetten pozitív lelkiállapotú nóta.
A lemez a maga 39 percével remekül futott és igaz egy-két helyen voltak vakfoltok, de egész jól teljesítettek. És a lemezborító se piskóta! Ki gondolná erről a lemezborítóról, hogy metalcore lenne? Maximum melodeath-et tippelnék, ha ezt a lemezt meglátnám egy lemezbolt kiemelt szekciójában! Tim-ék jól vizsgáztak a Purify & Refine-al, de azért a hangzásért még így is egy picikét neheztelek, meg hogy nem minden nóta lett kimaxolva és hogy ennyi vendégzenész volt a lemezen. A dalszerkezet felépítés, Joey szólói is igazán frissítőek voltak és az hogy Tim is gitározott a lemezen, hogy írt riffeket a lemezre. Biztos, hogy nem ez lesz az első alkalom, hogy ezt a lemezt lepörgettem. 20-szor 30-szor az év végéig még menni fog. Még lehet a top 10-be is bekerül!
