HaddelHadd – Hősök vagyunk (2022)

Fémforgács

A szlovákiai magyar HaddelHadd zenekar tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, illetve ezzel egyidőben megjelentette második nagylemezét, Hősök vagyunk címmel. Az album természetesen fenn van az online platformokon is, de emellett megjelent bakeliten, audiokazettán és CD-n. Ez sem megszokott manapság, az meg pláne nem, hogy a koncerteken ezeket ingyenesen osztogatják, de ha valaki nem tudja megnézni őket élőben és ír egy e-mailt nekik, annak ingyenesen el is postázzák! Ez nem valami átverés, hisz jómagam is így jutottam hozzá egy vinyl lemezhez (Várai Artúr grafikusművész, képregény rajzoló borítója nagy méretben még jobban érvényesül!), sőt, grátiszként még egy CD-t is kaptam. 🙂

Amit ezúton is köszönök!

A HaddelHadd nem ontja magából a lemezeket, debütáló korongjuk 2015-ben jelent meg …nézz magadba címmel. Aztán egy tragikus esemény majdnem véget is vetett pályafutásuknak. 2019-ben elhunyt Bíró Gábor, a csapat basszusgitáros-énekese. Aztán úgy alakult, hogy mégis folytatódni tudott a HaddelHadd-sztori, köszönhetően két fiatal arc csatlakozásának. Belépett ugyanis hozzájuk a billentyűs Antal Tamás fia, Antal András basszusgitáron, akit a Bada Bing zenekarból lehet ismerni, illetve Bíró Szabolcs énekes, aki korábban a Csak van zenekarnak volt a frontembere, nem mellesleg napjaink egyik legismertebb, legelismertebb történelmi-regény írója. Igen, az ő nevéhez köthető a méltán népszerű Anjouk-sorozat, de írt már kiváló történelmi fantasy-t (Ragnarök), ifjúsági regényt (Elveszett csillagok), az Anjouk világában játszódó zombihorrort (Lázár evangéliuma), a la The Walking Dead. Sőt, szerintem a még Francis W. Scott álnéven, a pályafutása elején írt, többnyire krimi műfajú könyvei sem olyan rosszak, mint amennyire ő tekint rájuk mai szemmel. Az sem mellékes, hogy Bíró Gábor a nagybátyja volt Szabinak. Tehát családon belül sikerült megoldaniuk a banda továbbvitelét.

És hogy milyen muzsikát is játszik a HaddelHadd?

A ’70-es, ’80-as évek hangulatát, zeneiségét megidéző klasszikus hard rockot. Jó sok Hammond-orgonával, hangsúlyos ritmusszekcióval, meggyőző gitárjátékkal és erős énekkel. Ha szereted az olyan alap magyar bandákat, mint a korai Edda, P. Mobil, P. Box, Dinamit, Karthago, Korál, a hard rock-korszakos Omega, akkor széles mosollyal az arcodon fogod végighallgatni ezt a békeidők-beli hosszal rendelkező, 36 perces korongot!

Jó kis Hammonddal és egy ismerős dallammal indul az Éld velünk az életet, sodró középtempó, hatásos verzék, csordavokállal megtámogatott refrén. Szövegek tekintetében nem túlbonyolított, de mindenképp pozitív sorok jellemzik a dalokat, így a lemeznyitót is. A 9 nótából hétnek Antal Tamás írta a szövegét, egyet (Fegyverkovács) Szabi, egy másikat (Sörök között) pedig Antal András jegyez. Egyébként ezeknek a daloknak a zenéjét is a két „ifjú titán” szerezte.

A címadó szerzemény refrénjének dallamvilága nagyon ismerős, eléggé Omegás, az énekeltetős, dobolós, tapsolós részben viszont először ereszt meg Szabi olyan sikolyokat, amik becsületére váltak volna a fiatal Takáts Tamásnak is!

A Fegyverkovács dalról, ami ugye zenéjét és szövegét tekintve is Szabié egyrészt csak annak nem ugrik be Bátor Szilárd alakja, aki még nem olvasta az Anjoukat, másrészt ha már kovács, akkor nekem bizony szöveg és énekdallam-vezetés tekintetében is felsejlik hazánk legismertebb/legmegosztóbb Kovácsa, az a bizonyos Ákos Úr.

A Szerelem a legjobb táplálék akár szájgitárral is kezdődhetne, mint egy-két Bon Jovi sláger, de jelen esetben Szabi torokéneklése hallható itt és a tamozós középrészben is. Két tagot nem említettem még meg, így most pótlom, Sipos Tibor „Sipi” riffjei és szólói is hangulatosak, szerencsére nem virgázza túl a dalokat, inkább az ízes játék a sajátja. A Slamovits-iskola, nem pedig az Alapi követője, ha értitek, mire gondolok. Kántor Tibor „Tota” dobolása húzós, erőteljes. Külön öröm számomra, hogy ő is, mint ahogy szinte mindenki kiveszi a részét a háttérvokálokból! A slágeres Ördög és angyalban Szabi óóózása megidézi Ian Astbury-t (The Cult).

Az album leghangulatosabb tétele a Bíró Gábor emlékének ajánlott A sárkány szemében. A refrén dark rockos, vagy alteros/grungeos nyújtott énekdallamai nagyon hatásosak, viszont a rekesztésekkel nem vagyok teljesen kibékülve.

A következő két dal bulizós rock ’n’ roll, blues-rock. Aki képes olvasni a sorok között, az meghallhatja, hogy a Sörök közöttben Pap Dominik zongorázik, hozza is a boogie-t rendesen! A Bolond lányt pedig ha a Hooligans szerezte volna, talán a hazai rádiókban is menne sűrű rotációban.

Zárásként egy zongorás, Lakatos Áron hegedűjátékával megtámogatott lírai szerzemény hangzik el, Velem vagy címmel. A hegedű miatt van egy folkos jellege a dalnak és szerintem nem csak nekem ugrott be az Ismerős Arcok legnagyobb slágere, a Nélküled sem, illetve Balázs Fecó szóló dolgai. Szabi egyébként gyönyörűen énekel ebben a nótában, olyan fátyolos, visszafogott dallamokat is hoz, amilyeneket az előző 8 szerzeményben nem hallhattunk még tőle.  

Ezzel véget is ér ez a rövid, de velős lemez.

Ami önmagában is egy dicséretes teljesítmény, a rajongókhoz/hallgatókhoz való hozzáállásért pedig jár nekik egy maximális elismerés! Nem tudom maradt-e még készleten nekik vinyl, kazetta, vagy CD, de ha felkeltette az érdeklődéseteket ez a kis ismertető és szeretnétek magatokénak tudni egy fizikai példányt belőle, akkor érdeklődjetek az antaltamas62@gmail.com címen!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.