rattlead.hu
Isteni arrogancia és bulvár hegyek
Ezt a cikkemet az elmúlt 48 órában újra kellett írnom a zenekar körüli történések miatt, úgyhogy elsődlegesen szeretném letudni a Thy Art is Murder legújabb anyagának, a Godlike-nak az elemzését és utána rátérnék arra, hogy igazából mégis mi a fészkes fene történt, és ezekről mi az én személyes véleményem.
Na akkor vágjunk bele!
A Godlike album 10 dalt tartalmaz és a játékideje 40 perc, ami egy deathcore lemeznél nagyon patent és ideális, mert az ember nem fogja kivárni az egy órát se a lemeznél, hacsak a banda nem épp egy djentesebb, progosabb vonalat képvisel, vagy éppenséggel nem Lorna Shore a neve (hehe!).
Mint ahogy a legutóbbi két lemezüknél is érzékelhető volt, a zenekar rátalált az arany középútra, így nem csak a zene technikai részét, vagy csak az ultra brutális elemeket erősítik, de nem is csak a Breakdown-okra hagyatkozva fognak lavírozni, mint ahogy néhány fiatalabb együttes teszi, hanem, ahogy említettem, sikerült egy olyan stílust találniuk a 2017-es Dear Desolation óta, ahol a kattantság, vagy brutalitás mellett már fel is tudom úgy kapni a fejemet egy-két fogós témára, amit azonnal fel is ismerek és egyből tudok annak dalszerkezetével azonosulni, könnyen beleragad a fejembe és örökre belevésődik az agyamba. Ilyen például a Blood Throne című tétel aminek a refrénjéről szabályosan üvölt, hogy ez bizony, ha élőben megszólal, akkor ezt mindenki üvölteni fogja, még azok a rajongók is, akik a moshpit közepén a saját testi épségüket veszélyeztetik közben. Mondjuk én speciel ezt szeretem a legjobban, hogy a pogó közben is kántálhatok valamit, mialatt agyba-főbe lökdösődök (hehehe!). Ami igazi gyöngyszem és egyben bebetonozó hatást váltott ki nálam, az a Keres című dal, mert a kezdő riff szabályosan olyan mint egy hatalmas faltörő kalapács: Amint meghallod már omlanak össze tőle a falak, vagy jelen esetünkben omlanak szét az agysejtjeink és a különböző nyílásainkon folynak ki. A lemezen azért nem tudunk elmenni olyan dalok mellett se, amik melankolikus hangulatot váltanak ki belőlünk, mint az Everything Unwanted, vagy a Join Me Armageddon, vagy a zárótétel Bermuda, aminek különösen ijesztő, atmoszférikus hatása van. De ha még ijesztő tétel kell, akkor ott van még a Lesson In Pain intro-ja, de ennél a dalnál inkább az utána következő breakdown az, ami szabályosan kifekteti az embert és odaszegezi a padlóra, mint a gravitáció. A másik különleges kedvencem a címadó nóta, a Godlike, ami gyakorlatilag egy Modernebb köntösbe öltött death metal dal.
A zenekar sokszor mondta, hogy nem feltétlenül gondolja magát deathcore együttesnek, hanem sokkal inkább egy modernebb death metal bandának, akik szeretnek különböző breakdown-okkal kísérletezni és valahol valamilyen szinten, objektíven egyet kell értenem velük, de mivel ebbe a kategóriába lettek helyezve, ebből elég nehéz kikerülni. Ahhoz tényleg valami iszonyatosan nagy zenei baromságot kéne leművelniük, mint a Suicide Silence-nek, vagy a Whitechapel-nek (mert valljuk be: Ők tényleg megtették és az egyik továbbra is abba az irányba tart). A másik ami sokkal inkább death metalosabb – bár igaz, breakdown-al indul -, az a Corrosion, de nem lehet mit tenni… Imádom az ilyen tematikájú dalokat és csípem a breakdown-okat! Még az Anathema egy igen érdekes nóta, amin picit meglepő mód némi black metal hatás is hallható és igen, jól van benne ötvözve death metal elemekkel és breakdown sorozatokkal. A lemez természetesen magáért beszél. Igényes stúdiómunka, intenzív és kíméletlen dalok, amik szabályosan belebetonoznak a földbe, vagy szabályosan az élet legsötétebb mélységébe rántanak bele, ahol örök kín, szenvedés és gyötrelem vár rád.
Azóta etelt pár nap, és a zenekarnak új énekese lett… Egy picikét elhamarkodott és meggondolatlan döntésnek látom a dolgot, tekintve, hogy a hanghordozókon CJ hangja, jobban mondva hörgése lesz hallható, a digitális platformokon meg az új énekes ( mint kiderült Tyler Miller az, Az Aversions Crown-ból) hangja fog szerepelni. Az ok amiért kirúgták CJ-t a bandából erőteljesen megoszlik, mivel ő volt igazából a zenekar arca és jellegzetes hangja és performansza igazán különlegessé tette őket élőben. Nekem is megvan erről a személyes véleményem, hogy mit gondolok arról, hogy miért és hogyan rúgták ki, de erről inkább nem nyilatkoznék. Az hogy a banda egy ilyen hirtelen jött döntést hozott meg, illetve az hogy ezt már régóta tervezgették-e, senki se tudja konkrétan, vajon üzletileg ez volt-e a logikus lépés, morálisan és etikailag okos döntés volt ez, mert már most érződik a sok komment alatt és külföldi cikkekben, hogy ennek bizony komoly következményei lesznek a zenekar háza táján.
Miller egyébként szintúgy tehetséges Deathcore vokalista, bár ez a hirtelen jövő dolog nem biztos, hogy sok jót fog igérni neki, tekintettel arra, hogy néhány koncert felvételen elég sok rajongó CJ nevét üvölti a két dal közötti szünetekben. A lemezt ettől függetlenül minden Deathcore rajongónak ajánlom, a zene óriási lett, nagyon patent és feszes lett, bár hogy innentől kezdve hogy fog teljesíteni az új énekes az majd hamarosan kiderül és ezért kap csak 4 pontot.
