TesseracT – Megjelent az új lemezük

Fémforgács

Szeptember 15-én War of Being címmel jelent meg a brit progresszív metalos TesseracT új nagylemez. A lemez a zenekar 2018-as Sonder albumának az egyenes folytatása, amiről Legion című daluk vadonatúj klipet is kapott Richard Oakes rendezésében.

A zenekar állítása szerint új albumuk sokkal organikusabb a korábbiaknál, egyben előre mutató is. Erről James Monteith gitáros a következőket mondta el:

Az összes korábbi TesseracT lemez tulajdonképpen nagyon hálószobás, nagyon egyfajta digitális stílusban készült, míg ez hagyományos rocklemezként került rögzítésre. Úgy érzem, hogy ez egy új irányba való igazi lépés lehet a TesseracT számára, miközben hűek maradunk ahhoz a hangzáshoz, amit eddig próbáltunk kialakítani.

A rajongóknak jó hír, hogy a TesseracT 2024. február 4-én, a Barba Negrában az Unprocessed és a The Callous Daoboys társaságában élőben is bemutatja új lemezét.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.