Hard Rock Magazin
Jubileumi évéhez érkezett a Tábor Fesztivál, immár 15. alkalommal gyűltek össze a rockerek, hogy a Balaton partján szórakozzanak egy nagyot. Ennek apropójából a szervezők – a fesztivál történetében először – nemzetközi előadókat is szerződtettek (a Phil Campbell And The Bastard Sonst és az Alestormot), még ha az egyik zenekart félig-meddig magyarnak is tekintjük.
Két napon utaztam le, és munka mellett csak némely bandába sikerült belenéznem. Persze a közlekedés sem könnyítette meg a lejutást, mindkét nap lépésben haladtunk egy ideig az autópályán. A fesztivál területe szerintem nem sokban változott, ami érthető, hiszen ugyanazon a helyen van már évek óta. Nagyobb változást ott tapasztaltam, ahova a közönség nem láthat be. A backstage-ben, amin érződött, hogy a nemzetközi zenekarok már más szintet igényelnek. De nézzük is, kiket láttam és azok milyenek voltak.
Csütörtökön a Leander Kills volt az első, akit láttam és szegényeket ezen a napon az ág is húzta. Amikor utoljára láttam őket, még teljesen más felállásban léptek fel, így kíváncsi voltam, mennyiben érződik majd a tagok cseréje. Ha pusztán a zeneiséget és a színpadi produktumot nézzük, akkor azt kell mondanom, nem éreztem visszaesést. Ez természetesen részben annak is köszönhető, hogy a tengely változatlan, Jankai Valentin dobos és Köteles Leander frontember párosa nagyon látványosan, szórakoztatóan és megbízhatóan prosperál.
Baromi jó alapot adtak a két új gitárosnak, Nyerják Gábornak és Barkóczi Bencének.
De, ezen a napon a szerencse nagyon elpártolt tőlük, szinte folyamatosan kisebb-nagyobb technikai gondokkal küszködtek, a technikusok rendszeres „látványelemei” voltak a színpadképnek, ráadásul Leander az elején elmesélte, hogy előző nap mindhárom gitáros elvágta az ujját, így leragasztva próbáltak maximumot nyújtani. A hangulatra nem is lehetett panasz, a közönség szinte a bandával együtt énekelte a dalokat, talán érezték, hogy elkél a támogatás a csapatnak.
Támogatás érkezett máshonnan is, három szám erejéig az ugyanezen a napon fellépő Alestormból beugrott Bodor Máté kisegíteni a csapatot, aki amolyan ötödik embere a zenekarnak. Nem szoktam Leander-koncertre járni, talán ez volt a második találkozásunk, de furcsa volt Mátét egy teljesen más környezetben, más stílust játszva, más outfitben látni. A vége felé Leander lejött az első sor elé, kölcsönkért valakitől egy Csillám póni fejfedőt, és abban énekelt a közönség nagy örömére. Szó se róla, elég nagy kontrasztot mutatott a vicces fejfedő és a hörgés.
A csapatra és a közönségre nem lehet panasz, csak az a fránya technika…
Vigyetek kórházba / Túlélő / Sötét én / Majd úgy sírsz értem / Falakon túl / Boldogság virág / Szeresd bennem / Örökzöld / Nyolcadik főbűn / Madár / Híd / Csak te / Viharom, tavaszom // Véres kardot hoztam / Szerelmetlen dal / Te leszel a párom / Valami folyjon
A technikai bakik és pechek szöges ellentéte volt a másik színpadon kezdő Sing Sing. A fesztivál valamilyen szinten nekik hazai pálya, ennek megfelelően egy igen látványos és jó koncert adtak. Mire átértem hozzájuk, már játszottak és az utóbbi években – egy fellépéstől eltekintve – őket sem láttam (a rengeteg külföldi koncert bőven elég). Azt kell mondjam, nagyon egyben van a csapat.
Persze nekem furcsa volt a lassan 10 éve az együttesben éneklő Sipos Tomi látványa, őt máshol szoktam meg.
És bevallom, a vége felé előadott Halál a májra dal alatt többször is a mirigyesek sorai ugrottak be. Visszatérve a koncertre, az elején érkező slágerek és pörgősebb nóták, meg persze a bevetett pirotechnikai arzenál kellően beindította a publikumot. Itt nem volt semmilyen technikai malőr, a lángok és szikrák is megfelelő helyen és mértékben üzemeltek.
Ennél a színpadnál a fotósárokba még hatalmas hangfalak voltak lepakolva és utólag azt kell mondjam, talán ez a színpad jobban szólt, mint a „fő” színpad. A szett közepén hagyták egy picit a közönséget megpihenni, hogy aztán a végén megint a nagy durranásokon legyen a hangsúly. Hazai pályát említettem az elején, a fesztivál ex(?) és jelenlegi szervezője is erősíti a csapatot, apa és fia.
Jó választás volt Lévai-Hangyássy Bence csatasorba állítása, ugyanis az eredeti tagok már nem szántják fel a színpadot, ellenben Bence folyamatosan ezerrel pörgött. És ha már Bence és fesztiválszervező, másnap este láttuk, ahogy ballagtunk a fesztivál területén, hogy egy létra tetejéről éppen világító testeket szerelt fel egy állvány oldalára. Nem az a kanapén tespedő szervező, respekt!
Szóval hangulatilag ebbe a buliba sem lehet belekötni, elég látványosra is sikeredett, engem csak a balladás középrész ültetett le. De jó volt ezeket a rég hallott dalokat újra hallani!
Pirates Of The Balaton. Talán nincs még egy olyan külföldi banda, aki ennyire elkötelezett a Balaton mellett, mint az Alestorm. És végre a tó partján léphettek fel, ráadásul már előző este megérkeztek a helyszínre, így mindenre (is) jutott idő. A fellépés előtti estén a srácok a közönséggel múlatták az időt, ezzel is hatalmas örömöt szerezve a magyar rajongóknak. Természetesen abban a hőségben nem hagyhattak ki egy kis csobbanást, úszkálást a tóban, ennek megfelelően már eleve jó hangulatban kezdtek neki az estének.
A koncert után mondtam – talán Garethnek -, hogy míg külföldön a csapat „csak” egy nemzetközi zenekar, akik nagyon sikeresek, Magyarországon mi magyar bandaként tekintünk rájuk, köszönhetően a magyar tagnak, Bodor Máténak, a magyar menedzsernek és persze a két magyar dalnak. Talán mindezeknek köszönhetően sikeredett emlékezetesre a show, mert a tagok a koncert után eszméletlen buliként aposztrofálták a fellépést.
A csapat és a közönség szimbiózisán kívül az sem árt, ha jól muzsikál az „őrült ötös”, ami meg is valósult. Chris profi módon vezényelt, Elliot a billentyűfutamokon kívül faszán screamelt, amikor kellett, a Gareth-Peter páros szórakoztatóan hozta a biztos alapokat, hogy a többiek tudjanak lubickolni.
Máté pedig… Máté volt, olyan, amilyennek kedveljük. Lazán, mosolyogva hozta tételeit, a színpad minden szegletét bejárta, ami Garethre és Chrisre is igaz volt. És közben élvezte, hogy a közönség szereti, amit csinál, mégis csak a mi fiunk. Többször említette már, hogy neki a magyar koncertek a legfontosabbak, a szokásos koncertvégi átkötő szövegben ezt nyomatékosította is, elmondva, hogy a nyári turnén ezt az estét várta legjobban. Pedig többek között volt egy Wacken főszínpados fellépése is a bandának!
Mi az, hogy szereti a közönség, amit csinálnak? Egyszerűen megőrülnek a csapatért! A dalokat szinte folyamatosan énekelték, az Alestorm-pólók mennyisége pedig talán minden eddigi számot überelt. A felfújható kalózkardok, kalózfejfedők mind felbukkantak a táncparketten, de nekem egy transzparens volt, ami mindent vitt: a zenekar valamelyik kiadványának limitált verziójában a bónuszlemezen a dalok kutyák által „felugatott” verziói kaptak helyet, na, valaki ezt a verziót követelte!
A programot nagyon jól szedték össze, az utolsó két lemezt ugyan picit előtérbe helyezve, az összes lemezről elővettek valami slágert. Feldolgozás is szerepelt, hiszen a Hangover már klasszikus közönségkedvenc (nekem is az egyik kedvencem), amiben náluk tök természetes, hogy egy rappelő cápa tűnik fel a színpadon, aki miután kiszövegelte magát, megpróbált beleharapni a gitárosba.
Nem sokkal egymás után érkezett két olyan dal, aminek a szövegét az is velük együtt énekli, aki először találkozik velük. A Mexico és a P.A.R.T.Y. mára két olyan hangulatfokozó nótává vált, ami az amúgy sem gyenge hangulatot egy magasabb szintre emeli. A normál műsort egy alig másfél perces őrület zárta le, a Shit Boat kellően kifacsarta a közönséget, akik a ráadás előtt kaptak egy kis szusszanásnyi időt. És ha már kipihentük magunkat, mindjárt jött a galeri, hogy csak úgy megigyák a söreinket, bár szerintem a közönség önként dalolva is odaadta volna, ha szépen kéri a zenekar. A refrénben érkező „Drink! Drink! Drink!” szöveget az egész Tábor együtt üvöltötte a csapattal.
Természetesen nem maradhatott ki a Magyarország dal, ez amolyan kötelező eleme lesz innentől a hazai koncerteknek, és előtte jött a Máté-speech, amit fentebb említettem. Ha eddig jó volt a hangulat, akkor ez ennél a nótánál megsokszorozódott, azt gondolom, aki picit is szereti a metálzenét, annak egyszer ezt a dalt élőben kell hallania, mert valami hihetetlen hangulatot teremt. Mondhatnám, hogy a koncertnek több csúcspontja is volt, de ezen felrobbant a tábor. Az országról szóló dal, magyar nyelvű refrénnel, kultikus italunk említésével, és a dalban szereplő tónál, ennél nem lehet ikonikusabb pillanat, azt gondolom.
És hogy mire is figyelnek a srácok! A turné összes állomásán a „Kacsamesék” főcímdala megy outróként, természetesen eredeti nyelven, de nálunk a magyar nyelvű verzió hangzott el, miközben Mátét az első sorok szeretgették halálra, Chris a közönség közé ugorva szörfözött és standing ovationnel búcsúztak el a táborlakók Balaton kalózaitól. A tagok egyöntetűen az egyik leghangulatosabb és legjobb koncertnek tartották ezt a bulit, nem véletlenül.
Ez a közel 70 perces műsor, mindenféle üresjárat nélkül zakatolt át rajtunk.
Keelhauled / No Grave But The Sea / The Skunk’n Norwegian / Alestorm / Under Blackened Banners / Hangover / The Battle Of Cape Fear River / Mexico / Magnetic North / P.A.R.T.Y. /Captain Morgan’s Revenge / Shit Boat (No Fans) // Drink / Zombies Ate My Pirate Ship / Magyarország / Fucked With An Anchor
A számomra második napon a dolgaim mellett az első banda, akiket sikerült látnom, a Lord volt. Évente legalább egy Lord-koncertbe beleszaladok, szinte kivétel nélkül valamelyik fesztiválon vagy valaki előzenekaraként. Az idei a Tábor fesztiválra esett és nem kellett csalódnom, a megszokott minőség most sem csorbult.
Ebbe a bő egy órába szinte az összes kedvencem bekerült, így én baromira élveztem a koncertet. Vannak olyan bandák, akik ha rosszabb napot fognak is ki, akkor sem tudnak egy bizonyos szint alatt teljesíteni. Ezt nem azért mondom, mert rosszabb napjuk volt, hanem mert én még nem voltam rossz Lord-koncerten. A dalok eleve évtizedek óta meghatározzák életemet, mondjuk úgy, hogy ha ritkán is látom-hallom őket, az első taktusok után a winchesterből jönnek elő a dalok és a második sortól már én is a kórus tagja vagyok.
Másrészt a csapat motorja és tengelye, a Pohl Misi–Erős Attila páros, korukat meghazudtolóan tolják a mai napig!
Azt hiszem néhány fiatal frontember példát vehetne Misiről, hogy mennyire jól tud bánni a közönséggel.
A három fiatal a hangszerüknek köszönhetően statikusan vesznek részt a műsorban, bár a legfrissebb tag, Világi Zolika dobos játéka látványban alaposan feldobja a hangulatot. A korábban a Demonlordban is játszó doboson azt láttam, hogy a rockos témákat metálos stílusban játszotta, miközben a dalok nagy részében a vokálozásból is kivette a részét.
És akkor vissza a főszereplőkre, akik szinte folyamatosan kilépve a színpadról, a fotósárokba lerakott hangfalakon lépkedtek, játszottak és énekeltek, vagy vezényelték a közönséget, akik nagyrészt keménymagos lordosok lehettek, mert szinte maguktól tudták, az adott dalra milyen koreográfiával kell reagálniuk.
És ennek a kapcsolódásnak köszönhetően egy jó kis Lord-koncert vezette fel a nap headlinerének fellépését.
A Tankcsapda szinte már rendszeres vendége a Tábor fesztiválnak. Az elmúlt három évben felléptek és valahogy mindig különlegesre sikeredett az aktuális este.
Szűk egy héttel korábban láttam a Tankokat a tűzijáték előtt és akkor is azt beszéltük a haverokkal, hogy ezek a közel órás/hetven perces előadások nagyon jól működnek náluk. Nem azt mondom, hogy nem szívesen hallgatom őket a normál hosszúságú, közel két órás koncerteken, de itt is szinte egy pillanatnyi üresjárat nélkül dózerolták le a tábort.
Amikor a Parkban a banda kezdő tételnek választotta A négy című nótát, akkor először meglepődtem, de már első alkalommal rá kellett jönnöm, hogy nagyon jó választás volt. Ahogy a hangszerek egymás után lépnek be a dalba, kiváló alkalmat nyújt a srácoknak, hogy egyesével lépjenek színpadra és elkezdjék az estét. A közönség is fel tudja venni a fonalat, amit a záró akkordig el sem enged.
Ha az előző napi Alestorm-beszámolóban pozitívumként említettem, hogy milyen jól válogatták össze a műsort, akkor a Tankokra ez ugyanúgy igaz, szinte mindegyik lemezükről vettek elő valamit. Bár az furcsa, hogy az utolsó albumról semmi sem került bele a műsorba, viszont a nemrég megjelent Ez a nap az a nap ilyen rövid idő alatt is szépen belesimult a régi klasszikusok közé. A színpadképet annyival toldották meg, hogy a megszokotthoz képest pár „lángot” még beüzemeltek és így elég korrekt kis színpadi látvánnyal támogatták meg a koncertet.
Ahogy egy korábbi interjúban mesélte Sidi, még nem teljesen tudja belevetni magát a felfokozott hangulatba, a headbangelésen kívül viszont minden mást tud, ezért a színpad minden egyes pontját bejárta. A buli vége felé, játék közben még egy húrszakadás is megakasztotta pár pillanatig, de Márk, a technikusa hamar nyakába akasztott egy másik hathúrost, így minimális döccenővel folytatódhatott az előadás.
A banda régi motorosai most is remek formában voltak, Fejes lazán hozta a biztos alapokat, amihez Laci is csatlakozott. Ő amúgy a megszokotthoz képest szerintem többször hagyta el a megszokott helyét, úgy tűnt, ő is úgy élvezi a koncertet, mint a közönség, mert rengeteget mosolygott. És hogy a 30 foknál melegebbet hozó időjárásban bőrdzsekiben nyomta le a műsort… le a kalappal!
A tőle megszokott átkötő szövegekbe egy kis csavart tett egy különleges apropó miatt. Az előző nap még a színpadon zenélő szervező, Lévai-Hangyássy Bence ezen a napon ünnepelte születésnapját, így Laci egy kis anekdotával vezette fel a köszöntőt, majd Bence is a színpadra érkezett, hogy a banda felköszöntse, illetve hogy a közönség megtapsolja.
E rövid kitérő után folytatódott a show, amin Laci megemlítette, hogy aki többet szeretne látni a csapatból, az jöjjön el szeptember 22-én a Budapest Parkba, ugyanis a banda idén is duplázik Budapest legnagyobb szabadtéri helyszínén, ahol több meglepetés is vár a rajongókra. A „Pesten megjelent Isten” elnevezésű koncert zárja a banda nyári turnéját és ez lesz az új dal címe is, ami a koncert másnapján érkezik.
Pörgős, sallangmentes, közönségkedvencek tömkelegével zsúfolt programot adtak a srácok. Ahogy előző nap Leander, most Sidi érkezett le az első sor elé, ahol a taposókra állva játszott a közönség legnagyobb örömére.
Nem volt egyszerű lejutnia, mert a fotósárok szélén rengetegen voltak kíváncsiak a koncertre, a napi fellépők egy része is ott toporgott. Hogy a szülinapos Bence szavaival zárjam: „A Tankcsapda az Tankcsapda!”
A négy / Köpök rátok / Jönnek a férgek / Törölköző teniszütőkkel / Mindig péntek / Mitől legyen? / Nem kell semmi / Ez a nap az a nap / Rock a nevem / Gyűrd össze a lepedőt / Mennyország Tourist / Ez az a ház / Baj van!! / Fordulj fel / A Rock & Roll rugója // Be vagyok rúgva
Hogy mit hoz a jövő, majd kiderül. Mindenesetre jó irányba indult el a fesztivál. Vélhetően jövőre is lesznek nemzetközi bandák, aminek én nagyon örülök, mert mára eljutottunk oda, hogy igazi rock/metálfesztiválnak csak a Tábor Fesztivál maradt a nyári felhozatalból.
Szöveg és fotók: Savafan
Külön köszönet az Alestorm, a Tankcsapda zenekarnak és managementnek!
