A Type O Negative tökéletlen tökéletessége – Harminc éves a Bloody Kisses

1993 augusztus 17-én Roadrunner gondozásában került a boltok polcaira a harmadik Type O Negative lemez, ami ha tudatosan lett olyan amilyen akkor egy zseniális produceri húzásról beszélünk, ha viszont a dalok összképe  nem volt előre megtervezett, akkor  az adott kor stílusának szerencséje, hogy befuthatott.

 

A kilencvenes évek elejére leginkább az eklektika volt jelmező. Sorra kerültek előtérbe az olyan bandák, akik a műfaji határokat inkább csak ajánlásnak vették mintsem szigorúan betartandó normáknak. Pedig nem volt ez mindig így. Akkoriban ez azért rendesen felkavarta az állóvizet. Ma már szinte alapkövetelmény, hogy légy kreatív és bátor, de pár évvel a kilencvenes évek hajnala előtt, amikor már azért utcai nyilvános kövezés járt, ha egy thrash metál banda akusztikus dalt mert a lemezére rakni, akkor nem meglepő ha azt írom, hogy minden nemű kísérletezés, keveredés, vagy csak nem a szabványba besimuló ötlet  eleve halva született.  Aztán szinte a semmiből ez a szokás megtört és sorra bukkantak elő a fősodrásban az olyan zenekarok akik valamit nagyon máshogy csináltak. Gondoljunk csak a Red Hot Chili-re vagy a Faith No More-ra  akik belemerték a funky-t és a rappet tenni a rockba és a metálba. De ide tartozik a Rage Against the Machine is.

Vagy ott volt a Voivod, a Ministry és a Godflesh, akik a legelfajzottabb ipari bulik elektronikájával fűszerezték meg a fémzenét. De simán ide lehet sororni a Dream Theater-t is, akik rájöttek arra  hogyan lehet eladni a Metallica fanoknak a Pink Floydot. Egyszóval a mindent mindennel zenekarok kora volt ez, ahol az volt a lényeg minél egyedibb legyél, ugyanakkor tartozz is valahova, hiszen a túlzott határfeszegetés nem biztos, hogy kifizetődő lett volna.  Ebben az időben robbant be a Type O is. Két kevésbé sikeres, és kevésbé gótikus lemez után érkeztünk el a Bloody Kisses-hez ami egyrészt sötét és lehangoló, másrészt pusztító és durva, nem utolsó sorban pedig árad belőle a szenvedély és az erotika. Érzéseket és stílusokat is kever. Egy hormonzavaros tinédzsernek nincsenek olyan hangulatingadozásai mint ennek a lemeznek. És itt utalnék vissza fentebbi mondatomra, miszerint lehet  hogy a vakszerencse kellett a lemez sikerességéhez, vagy nagyszerű produceri fogás volt, de ha a a Bloody 3-4 évvel korábban kerül kiadásra valószínűleg a süllyesztőben végzi. Viszont 1993-ban sikerült akkora sikert elérnie, hogy a Type O Negative  már akkor is létező underground hírnevéből egy világhírű legendát varázsolt. Peter Steele-t pedig a könnyűzenei kultúra egyik szex szimbólumává tette. Innen pedig már nem kérdés miért tartják ezt a gothic-rock és metál szubkultúrában az egyik alappillérnek.  Még úgy is, hogy zeneileg azért messze nem a legerősebb album, még Type O szinten sem, hiába az akkoriban adott nagyon erős szakmai pontszámok. Harminc évvel , na meg még négy Type O lemezzel később kicsit minden megfakult.

 

Egy szóval sem merném azt leírni,  hogy ez ne lenne jó album vagy bármi ilyesmi, egyszerűen csak veszített akkori ragyogásából. A korabeli sajtóban pont az volt kiemelve, hogy mennyi különféle stílus és hangulat keveredik egyetlen lemezen és ez a változatosság teszi annyira kiválóvá a korongot. Abszolút egyetértek abban, hogy az érzelmi és hangulat változásai a lemeznek párját ritkítóak. Peter Steele tökéletessé formálta ezt. A gothic világra mindig is jellemző volt ez a fajta hullámvasutazás a lentek és a fentek, a fekete és a fehér, az élet és a halál,  illetve a magány és a szerelem között. Ebben a tekintetben hibátlan a lemez. De zeneileg kicsit sok lett a diverzitás. 

 

A Bloody Kisses igazából négy lemez. Illetve négy lemeznyi ötlet, anyag  és stílus egybesűrítve. Mert egyszerre gothic, egyszerre punk, egyszerre thrash és egyszerre alternatív.  Annyi lead és riff van a lemezen amiből okosabb gazdálkodással vagy kijött volna még egy ugyanilyen vegyes anyag, vagy lehetett volna írni négy különböző stílusú albumot. Kicsit az az érzés kerülget, hogy úgy született ez a korong, mintha nem lett volna lehetőség többre. Mintha az lett volna a cél, hogy sűrítsenek bele mindent ami a zenekari tagokat külön-külön inspirálta.  Ugyanakkor 1993-ban ez azért sem tűnhetett fel mert más zenekar is csinálta ezt, max okosabban. Na meg igazából új volt a Type O jelenség, így nem lehetett még tudni azt, hogy a gothic műfajon belül ezt a fajta sokszínűséget lehet még jobban is csinálni. Mert hiába az eklektika, a Type O gothic zenekar, és itt vált igazán azzá.  Itt vált a csapat a műfaj egyik legnagyobbikává. Pedig 1996-ban jött az October Rust ami tényleg minden téren hibátlan lemez, és ami műfajilag is pont annyira diverz, hogy az már ne legyen sok. És az October lett az az album is ami megkoptatta a Bloody csillogását, mert a Type O lett az a zenekar ami bebizonyította,  hogy lehet még jobban csinálni mint ahogy addig  önmaguk tették.

 

És mégis, megkopott ugyan de mindig visszaránt. Most, hogy harmincadik születésnapját ünnepli a lemez, újra nagyon sokat forgott a lejátszómban. Igen, néha sok, zeneileg mindenképp de emocionális töltete fantasztikus. El kellett tudnom vonatkoztatni a hangszert a hangulattól, a hangot a szövegtől és főleg a stílust a stílustól. Így pedig egy olyan anyagot hallottam ami pont azért hibátlan mert nem az. Mert ha szakmailag nézem nem hibátlan, ha rajongóként akkor az. Ha a zenét hallom nem hibátlan, ha érzem amiről szól akkor az. Ha a tökéletesség keresem benne akkor nem hibátlan,  ha pedig a hibáit is szeretem akkor az. 

 

Ha pedig ezt nézzük akkor minden hibája ellenére is remek anyag a mai napig. Persze az October még jobb, sőt szubjektív véleményem szerint még a Life is Killing Me is. Ugyanakkor ha nincs a Bloody a többi sem csilloghatna úgy. Hatása pedig pontosan ebben rejlik, és ezért alappillér: Hibái miatt tökéletes és lenyomata a Type O Negative további munkásságára, illetve a könnyűzene egészére örök-életű. 

 

Lehetne még hosszú bekezdésében taglalni a dalokat egyesével, kivesézni mikor melyik stílus uralkodik inkább, de az olyan szakmaiasság ami már nem biztos, hogy bárkit érdekel. Lehetne arról is beszélni, hogy a Peter Steele jelenség önmagában akkora horderejű volt, hogy kb elég lett volna ha ő van a színpadon egyedül akkor is sikoltozó goth és divat-goth lányok (és fiúk) ezrei kergették volna minden koncerten. De ebbe meg azért nem vesznék el, mert amennyire nagy volt a hatása ugyanannyira megvolt a rossz híre is a rajongóival, főleg a nőkkel való bánásmódjáról. Ennyi évvel később, és ennyi évvel halála után ebbe pedig már nem is illene belemenni. Abba sem mennék bele, hogy a szövegekben  olyan durva, sötét, szexuális, elborult és sokszor halálvágyó világ tárul elénk, hogy némelyik pszichológus magától adná vissza diplomáját. Itt meg azért nem lenne hiteles ezt taglalnom, mert engem pont hogy ezek az érzések vonzanak inkább. Sokkal jobban át tudom magam adni nekik mint a minden szép, minden jó és boldog hangulatú daloknak. Így nem tudnék objektív maradni.

 

Azt viszont bátran merem ajánlani, hogy hallgasd meg újra a Bloody Kisses-t. Mert jó, mert harminc év után is azt adja amit ígér. Nem megjátszott, nem előre kitalált, nem sablon és nem korhű. Mindig mindenhol mindenkinek szól. Ugyanannyira általános mint személyes hangvételű. Simán jó arra is, hogy levezesd a feszültséget és csak ellazulj rá, de bármikor beszippant a legbenső éned sötét bugyraiba is ha arra van szükséged. Csak utána tudj szabadulni….

 

És, hogy ennyi év után, minden fentebb leírt gondolat után még mit jelent nekem a Bloody? Valahol mindent. Hiába nem ez a legjobb album a műfajban, de szerintem még csak nem is a legjobb Type O Negative lemez. Viszont itt kezdődött minden, egy stílus, egy érzés egy szerelem. Mikor tanultabb kollégáim, ismerőseim anno tágították zenei látásmódomat és bevezettek a dark-gothic világ  bugyraiba, a Christian Woman és a Black No. 1 nálam is az elsők között volt amit megismertem. Innen pedig már nem volt visszaút.  Ez a lemez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az legyek aki vagyok, azt szeressem amit leginkább szeretek. Ezt ki-ki döntse el aki ismer, hogy jó e, mindenesetre nagy űr lenne az életemben ha ez  kimaradt volna….

 

A crimson pool so warm & deep.
Lulls me to an endless sleep.Your hand in mine – I will be brave.
Take me from this earth.And end this night – this, the end of life.

From the dark I feel your lips.
And I taste your bloody kiss.