Fémforgács
A fiatal erdélyi csapat véletlenül (nincsenek véletlenek – bocs!) a rádiónak köszönhetően került a látóterembe. A Monastery főnöke, Billy keresett meg ugyanis, hogy a srácok szívesen jönnének a műsorba. Na, természetesen mivel nem ismertem őket, utána jártam.
A tények: a banda 2021 tavaszán alakult az erdélyi Szilágykrasznán. Az ötletgazda a gitáros és fő dalszerző Gecse Zoltán volt, aki mellé Dimény Ádám (basszusgitár/ének) és Szigyártó Erik (dob) sorakozott fel. A srácok nem sokat tököltek, hiszen a biójuk szerint első koncertjüket 2021 júliusában abszolválták. De nem álltak meg itt, mert sorra járták az erdélyi klubokat, általában egy-egy anyaországi banda ( Moby Dick, Angerseed, Atrox Trauma, Monastery, Omen) vendégeként. Közben persze megírtak egy lemezt is. Majd idén februárban Kecskeméten és az S8-ban is bemutatkoztak.
Nos, a bő fél órás, kilenc groove-okkal teli, leginkább thrashnek nevezhető dalt rejtő anyag szerzői kiadásban május közepén meg is jelent. A srácok előtte ugyan kihoztak egy-egy dalt, de azok végül a legelső instrumentális Evaluation-t kivéve fel is kerültek a lemezre. Az eddigiek alapján – és más csapatokat figyelembe véve – úgy tűnhet, hogy nem nagyon hagytak időt az összecsiszolódásra, de az album alapján én úgy hallom, hogy rendben van ez. Nem azt mondom persze, hogy egy hibátlan debütanyaggal van dolgunk, de sok olyan zenekar is büszkén vállalná ezt szerintem, akik már jóval hosszabb ideje a pályán vannak.
Szóval, ahogy írtam leginkább az old-school thrash groove-osabb megközelítésével rakták össze a dalokat, amiken talán lehetett volna még dolgozni, mert itt-ott azért ki lehet hallani a példaképeket, meg talán a szövegek esetében is feltűnik itt-ott néhány sűrűbb sor, de sosem zavaróan. Gyerekbetegségek ezek, amiket szerintem a folytatásban hamar maguk mögött fognak hagyni. A dalszerzéssel nincs tehát gond, ráadásul egy trió tolta fel ezeket a nótákat, ami további elismerésre ad okot.
Nem vagyok benne biztos, de nekem úgy tűnik, hogy a lemez egyfajta koncepció mentén halad. Ezt erősíti szerintem az introként szolgáló, baljós hangulatú Wormhole, amiből szinte berobban a címadó. Ezzel a gyors thrash tétellel be is mutatkoznak és megmutatják mi várható a folytatásban. Ha már thrash, nyilván nem lehet nagyon nagy megfejtéseket várni, de ez a szám a húzóssága mellett kellően változatos is. A refrén is rendben van, és ez amúgy igaz a lemez egészére is. Nem nagyon lehet belekötni, de én azért annyit tanácsolnék a folytatásra, hogy már a dalszerzés idején érdemes lehet egy külső fület (producert) is bevonni, aki esetleg tanácsaival segíti a dalok még fogósabbá tételét. Azért írom ezt, mert úgy gondolom egy-egy riff, énekdallam esetében egy kis plusz munkával jelentősen javulhatna a minőség, még emlékezetesebbé téve a szerzeményeket.
Ha egy dalt kellene kiemelnem, akkor én az Advice-t választanám. Számomra ez a dal mutatja meg az FGG lényegét és mindazokat a lehetőségeket, amik a bandában vannak. A negyedikként érkező Let It Out nem csak azért kiemelkedő, mert a dalban a Monastery-s Roland is kiereszti a hangját, hanem van benne a thrashelés mellett egy adag rock&roll is. Ráadásul a szóló is oké, de nem viszik túlzásba.
Az instrumentális Parallax-ba a jóféle tuka-tuka még egy kis NWOBHM ízt is behoz. De picit a Slayer szellemét is ott érzem fölötte. Az outroként szolgáló NocTurne kezdő hangjai korai Dream Theater emlékeket ébresztettek.
A lemez bikán szól, ami újabb plusz pont. Szerintem hallunk még róluk, ráadásul most énekest keresnek, így várhatóan valami biztosan változik majd. Én mindenesetre kíváncsian várom.
