Fémforgács
A Judas Iscariot neve mára abszolút elválaszthatatlan az “USBM” (a black metal Egyesült Államokbeli vonala) jelzőtől. Idén a Moribound Records védjegye alatt, viszonylag egy hosszabb periódus után, a legendás amerikai egyszemélyes banda ötödik nagylemezének újrakiadásának apropójából szerettem volna készíteni egy albumismertetőt.
A raw black metal egyik klasszikusa, a Heavens In Flames, elsőként a francia End All Life Productions kiadó gondozásában jelent meg 1999-ben, amely azóta számos bootleg és egyéb kiadók révén több limitált szériás kiadás formájában is elérhető volt az évek alatt. Az újrakiadások létrejöttét Akhenaten (Andrew Jay Harris) erősen antikapitalista hozzáállása mindig is meglehetősen megnehezítette, ugyanis a lemezeinek kiadásának jogait és bevételeit az adott albumot elsőként megjelentető kiadóra ruházta – ennek a sajátos elképzelésnek a célja az underground támogatása volt.
A Judas Iscariot életmű stílusában nagy attrakciót nem kell keresni: minden album a maga egyszerűségével és egyenességével igazán őszintén ragadta meg a black metal mikéntjét. Akhenaten riffjei (alkalmanként szintetizátorokkal kiegészülve) egy könnyen áramló, erősen atmoszférikus légkört teremtenek, amiben keveredik a titokzatosság és egyfajta “sötét elegancia”. Ez a jellemzés különösképpen igaz a Heaven In Flames című lemezre. Az album egészen in medias res módon, egy blast beat-ekkel és meglepően lassan folyó riffekkel és tisztán szóló károgásokkal kezdődik, remekül megadván a lemez alaphangulatát. Hasonló gyors részekkel gyakorlatilag végig hallhatunk az album során, de a Heavens In Flames legmegfogóbb oldala szerintem a középtempós, szintetizátorokkal fűszerezett dallamaiban rejlik. Például An Eternal Kingdom Of Fire, vagy az Eternal Bliss…Eternal Death című számok második felében bontakozik ki igazán ez a fajta stilisztikai bravúr, ahogy ezek a sötéten kavargó, agresszíven húsba vágó riffek kiegészülve pár egyszerű szintetizátoros dallammal (főképp szintetizátoros “kórust” használva) egy akár himnikusnak is mondható légkört teremtenek meg. Az album másik nagy erénye a dallamossága. Eme korongot nem nevezném echte melodikus black metal albumnak, de egyes számok mint a From Hateful Visions vagy a Spill The Blood Of The Lamb kiválóan teszik “teljesebbé” ezt az amúgy főképp hangulatra épülő lemezt – hasonlóan talán a Burzum 1993-as Det Som Engang Var című albumához. Egyébként is a Heavens In Flames erősen hasonlatos több korai norvég black metal lemez stílusához, melyben keveredik a megközelítés, hogy olykor a magával ragadó atmoszféra (Burzum), vagy máskor az egyszerű és infernális riffek folyama (Darkthrone) kerül a középpontba.
Talán nem túlzás állítani, hogy a Heavens In Flames alapozta meg igazán a Judas Iscariot hírnevét és elismertségét. Cryptic Winter-rel kiegészülve (Duane Timlin) a dobok mögött, Akhenaten egy konzisztens kiváló albumot készített, ami leginkább az egyszerre baljós és kissé melankolikus hangulata és hangzása révén vált az amerikai black metal egy mérföldkövévé. Jelentőségét külön kiemeli, hogy olyan más bandák mint a Leviathan vagy a Xasthur merített ihletet ebből az albumból, így pusztán a történeti szerepe miatt is érdemes elidőzni rajta.. A raw és az old-school vonal rajongóinak viszont szinte kötelező darab.
