Avarsír – Létezésünk elmúlása

Fémforgács

Mind meghalunk címmel jelent meg a rideg hangulatú atmoszférikus doom, darkwave, post-black befolyásoltságú hazai one man projekt, az Avarsír első EP-je. A létezésünk elmúlását taglaló, nem éppen vidám című kislemez a magyar költészet napján, április 11-én került bemutatásra.

Nem könnyű hallgatnivaló, kell hozzá hangulat, alkalom, figyelem. Stílushoz nehezen kötném, többféle irányzat is fellelhető az anyagon, de egyik sem domináns.” – mondta a projekt anonim alkotója, majd még egy Bernhard idézettel toldotta meg mondandóját:

A hideg – mondta a herceg – bennem van, tehát mindegy, hová megyek, a hideg bennem velem megy. Belülről kifelé fagyok meg.”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.