Fémkereső
Két okból tértem vissza a pénteki thrashszeánsz után a Barba Negrába szombaton. Az egyik a tunéziai Myrath fellépése, akiket legutóbb 2020. március 1-jén láttam még a The Magical turnén a régi Dürer-kert nagytermében – a lockdown előtt éppen –, és nagyon megkapó volt a produkciójuk. A másik, hogy ismét színpadon köszönthessem Anna Brunnert, aki az Exit Edenből lehet ismerős sokak számára, ahol három hölgytársával (Amanda Somerville, Clémentine Delauney és Marina La Torraca) dalolt kórusban, valamint a Kissin’ Dynamite háttérvokalistájaként szintén megfordult már az említett szórakozóhelyen a sváb zenekar 2019-es turnéján. Az Eleine és a Kamelot számomra inkább csak amolyan körítés volt. Ráadásul előbbiről csakis vitriolosan tudok szólani (aki szereti őket, ugorja), utóbbi főzenekar műsorán pedig nem is szándékoztam pár szám erejénél tovább időzni (teljes értékű beszámolót róluk máshol keressetek). Amit akartam, megkaptam így is.
Szóval Anna Brunner. Akivel már az Exit Edenben is kooperáló Kissin’ Dynamite-gitáros Jim Müller alakított tavaly új zenekart, nem hagyva parlagon Anna különleges és erőteljes hangját és személyiségét, színpadra termett alakját. Novemberben már ki is hozták a LEAGUE OF DISTORTION debütalbumát, aztán elcsípték ezt a számukra tényleg jó lehetőséget biztosító turnét.
A Red Stage terme már 18 óra után szép számú közönséget tudhatott magáénak (és a dallampárti zenekaroknak köszönhetően köztük rengeteg hölgyet), pár százan már a színpad előtt tartózkodtunk, mikor 18.35-kor besorjáztak a zenészek, s nekiláttak meggyőzni minket a formáció jogosultságáról. Jim mellett – aki olyan fizimiskával bír, mint egy metalosított Simon Pegg – a tar fejű és nagyszakállú Felix Rehmann kezeli a bárdot, a basszusgitárt, Tino Calmbach ül a doboknál. A dobszerkó ez esetben a rendezői jobbon foglalt helyet (mind a négy zenekar esetében).
A lemezük max. kétszer hallgatós, semmi bonyolult, és semmi emlékezetes, sok esetben a slágerességre törekvő – nyilvánvaló, hogy Anna képességeinek kibontakozására gründolták, de nem hinném, hogy megérné a második lemezt a projekt. Mindegy is, azért jó volt látni ezt a különleges hölgyet fellépni, és a hangját hallani. Anna aktívan kommunikált a közönséggel, a lelkesedése átütő volt, ahogy a színpadi öltözete is látványos, egyszer még Rotkäppchennek is beöltözött, s piros köpönyeget húzott a fekete vamp ruházatára. Egy olyan – klipesített – dalt is előadtak a magyar közönségnek, amit csak a turné uccsó két állomásán vettek fel a menübe.
Ha a szimpátiát leveszem, akkor egy zeneileg kiforratlan, s emellett sem túl eredeti megoldásokkal operáló csapatot láthattunk-hallhattunk. Nagy kár, hogy nem egy zseniális dalszerző vette pártfogásába az énekesnőt, mert ennek nincs jövője – ám cserébe végre Anna is megtapasztalhatja a frontemberkedés csínját-bínját, és egy lépcsőfoknak jó lesz a későbbi karrierje szempontjából. Önmagában is vonzó jelenség, és tehetség, na!
A svéd ELEINE, akiknek produkcióját már az említett korábbi Myrath-turné vendégeiként is megcsodálhattam, arra a nemzetközi lakossági metál-vonatra szállt fel, melyen a Sabaton, Powerwolf, Alestorm stb. száguldozik búcsúról búcsúra, látható közönségigénnyel. Virágozzák minden virág, de ez az a zakatoló vicinális, amire felszállni sem szeretnék. A Madeleine Liljestam énekesnő köré tett svéd zenekar teljesítménye kimerül a kvint hangtáv ismételgetésében, a gitárosok szólómunkái a Nightwish Emppujának minimalizmusát idézik. Ez egy operettmetál formáció, piaci igények szerint tálalva, maga Eleine kisasszony is egy Oszvald Marika-féle huszerett-öltözetbe bújva polcolta fel kebleit, és hastáncosi mozdulataival, valamint keletiesnek gondolt énekdallamaival kb. annyira eredeti, hiteles és vonzó, mint a Disney-féle Aladdin szirupos musicalbetétei. A festett arcú zenei kisegítői pedig csak a biodíszlet szerepére kárhoztatott dzsinnek.
Azért, ha nézőpontot cserélünk, és az általuk választott „műfaj” felől közelítjük a produkciót, az a profizmusra tör, kétségtelenül – de attól még persze ótvar giccs az egész. A szombati esti turnézáró produkciójuk is egy hakni volt, látható fáradtsággal, és jó sok – számukra – pihentető kamudumával a zene helyett… nem tudom, nem így jártunk-e jobban? Mindenesetre a 2020-ban látott előadásukat is messze alulmúlták. Közben persze nagy sikert arattak a közönség egy részénél, nem vitás.
És jött a tunéziai csoda, a MYRATH, akik azért jóval autentikusabbak az orientalista dallamvilág tekintetében. A több mint fél háznyi publikum úgy fogadta őket, mint a szupersztárokat. Főleg persze az isteni hangú Zaher Zorgatit. A tenyeréből ettek tkp. Volt is miért örülni, mert sláger sláger után következett, szenzációsan előadva. Ugyan a billentyűk mögött új tagot köszönthettünk, de aztán ő is elővette a különleges, nyakba akasztható, görbe hangszerét, s kicsit meg is sétáltatta a színpadon.
A szeptemberben megjelenő új lemezről (Karma) is előadtak új dalt, talán kettőt, de ezek így első fülre még populárisabbnak tűnnek a Shehili album dalainál is. Pedig a zenekari kedvencem, a szemüveges gitáros Malek mindeközben olyan fenomenális Petrucci-hatású dallamvilággal rendelkezik, amit szerintem kár lenne aprópénzre váltani. (Ám egy olyan sajátos szabású, csak a térdnél kettéváló szárú gatyát, amiben fellépett, érdemes lenne a merchkínálatba is felvenni…)
Nagyot mentek a fiúk, ám most levitáció nem volt, ellenben hastánc igen, mégha nem is a múltkori és a megálmodott szerint – lenge öltözetben, majd feltárva mellkasát, ezúttal egy férfiú lejtett/vonaglott a színpadon, a stábból persze, és poénosan. A turnézáró állomáson már a LoD műsorának a végén is többen feljöttek a színpadra ugrálni, és szétkapni menet közben a dobfelszerelést, itt most Anna Brunner és társai csatlakoztak a közönségénekeltetéskor háttérvokálozni és táncikálni – a jókedv a tetőfokára hágott! Az előzenekari státust maximálisan kihasználta a csapat, tovább is elhallgattam volna őket. No majd legközelebb, ha ismét főbandaként térnek vissza a lemezmegjelenés után.
Eleve úgy terveztem, hogy a KAMELOT koncertjének csak az első pár számára maradok, mert ők számomra csak addig léteztek, amíg a magasságos norvég Conception énekese, Roy Khan állt a mikrofon mögött. Semmi fétisizmus, csak a Thomas Youngblood gitáros által írt dalok önmagukban elég ernyedtek és kaptafaszerűek, amit csak egy olyan kvalitású torok tudott magasabb szintre emelni, mint amilyen Khané. Tommy Kareviknek is van hangja, nem kétséges, de semmi extra, frontemberként nekem meg főleg a karizma hiánya tűnik fel az esetében. Az, hogy a most megjelent The Awakening című legújabb lemezük, mintha a Kamelot-féle egyentermékeket előállító gyártósorról esett volna le, nem is osztott-szorzott.
Mindenesetre grandiózus díszlettel jöttek, megadták a módját – és hab volt a tortán, hogy velük tartott Melissa Bonny énekesnő is az Ad Infinitumból. Na, ő egy jelenség, reméltem is, hogy a megjelenésére a színpadon nem kell sokat várnom. S lőn, már az első számnál nagyot alakított. Aztán még többször is. Már ameddig jelen voltam. De 20 perc épp elég volt, majd ha jön az Ad Infintum… Nekem ez így volt kerek, amolyan after partyja a pénteki thrash zone-nak.
Csokitojást mindenkinek!
AWAKEN THE WORLD TOUR 2023
Kamelot (US), Myrath (TN), Eleine (S), League of Distortion (D
Budapest, Barba Negra Red Stage, 2023. április 8.
Belépőjegy ára: 8999/9999/12999 Ft
