Nervosa: jövő héten derül fény az új énekes személyére, érkezett egy új gitáros is

Fémcsajok

Az utóbbi időben szinte már követhetetlen az eredetileg brazil, mára nemzetközivé avanzsálódott Nervosa körüli, latin-amerikai szappanoperára hasonlító eseménysorozat.

Miközben a dobos Eleni Nota egészségi problémái miatt távozott, addig Mia Wallace-t családi problémái szólították haza, Olaszországba. Nanu Villalba került Eleni helyére, ám pár hét múlva nem tisztázott okok miatt ki is lépett a zenekarból. Januárban az énekes Diva Satanica is benyújtotta felmondását a csapaton belüli ellentétekre hivatkozva, Helena Kotina pedig, aki eredetileg csak beugrósként került Mia helyére, állandó tagként került bemutatásra. Prika Amaral, aki mára az egyetlen tag maradt az eredeti felállásból, elmondta: Mia visszatér, amint lehet, Helena pedig már 2021 folyamán képbe került, mint második gitáros. Nemrégiben újabb sokkoló hír látott napvilágot: Mia is elhagyta a zenekart, elmondása szerint olyan élethelyzetbe került, ami nem teszi lehetővé a Nervosával való munkát. Az új dobost is megismerhettük, a bolgár Michaela Naydenova vette át Eleni helyét.

A mai napon a csapat közzétette: Hel Pyre személyében újabb gitáros került a zenekarba, valamint néhány bulin még láthatják a rajongók Miát - ezen koncertek a nyár folyamán lesznek megtartva.

337252552_775357157111875_5616910167906286490_n.jpg

Hel Pyre (balra) veszi át majd véglegesen Mia helyét

Ezúton jelentjük be, hogy Hel Pyre lesz a basszusgitáros, aki a legtöbb koncerten velünk játszik majd.
Ő egy görög basszusgitáros, nagyon ismert és sikeres zenész hazájában. Hel Pyre néhány évvel ezelőtt a King Diamonddal turnézott háttérénekesnőként, társ-hostess a TV Warban (a Metal Hammer Greece TV show-jában), emellett a W.E.B. basszusgitárosa/ háttérénekese és az AfterBlood frontembere.

Egyúttal az is kiderült: a jövő hét folyamán a zenekar bejelenti új énekesét, aki a Nervosa új albumán is hallható lesz.

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.