Minden idők legreggelibb Insane-koncertje készül Debrecenben

Nuskull Magazin

Közel negyedszázados fennállása alatt az Insane zenekar többször is körbejárta Európát és valószínűleg mindent látott, amit egy turnézó zenekar láthat, most mégis egy olyan koncertre készülnek, amilyenre még nem volt példa:

egy délelőtt 10 órai bulira.

A szóban forgó buli március 25-én lesz Debrecenben az Ifiházban a Rocksuli színpadon, a Made in Debrecen fesztivál keretében. A rendezvény a Made in Pécs mintájára született meg, és szinte kizárólag debreceni kötődésű előadókat vonultat fel, egy egész napon és nem kevesebb mint nyolc helyszínen keresztül. (Az Insane pedig úgy jön ebbe a képbe, hogy a dobosuk, Szabó Máté debreceni, ő egyébként délután a Pit of Saron kötelékében is fellép a Roncsbárban.)

Hogy a tízóraira elfogyasztandó buli mennyire rekord a banda életében, és hogy amúgy mire lehet számítani a koncerten, arról Érsek Gábor korábbi dobos, most menedzser tájékoztat:

Anno volt, hogy játszottunk Litvániában egy suliban, de az is legalább 11:00-kor volt.

A zenekar egy tömény programmal készül, amiben inkább a régebbi éra klasszikus dalai kapnak hangsúlyt. A felállás is különleges lesz, a Blind Myselfből is ismert Horváth Istvánnal egészül ki a zenekar.

A Made in Debrecen összes programjára ingyenes a belépés, a Rocksuli színpad eseményét itt lehet jelölni, a többi helyszín programja a fesztivál facebook-oldalán található.

//www.youtube.com/watch?v=EGzkfB0zD9Y

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.