Lynyrd Skynyrd – Elhunyt Gary Rossington

Hard Rock Magazin

Eltávozott az utolsó Lynyrd Skynyrd-alapító is, Gary Rossington gitáros 71 éves korában költözött el a látható világból.

Elhunyt Gary Rossington, aki az utóbbi időben már egyetlen alapítóként játszott a Lynyrd Skynyrdben, bár a legutolsó koncerteken az egészsége már nem tette lehetővé, hogy fellépjen a kultikus bandával. Két évtizeden át harcolt a szívbetegségével, 2003-ban bypass-műtéten esett át, 2021-ben sürgős beavatkozást kellett elvégezni nála. Bár halála pontos okát nem hozták nyilvánosságra, megrendült egészségéről sokat cikkezett a sajtó.
„A legmélyebb szomorúsággal tudatjuk veletek, hogy elveszítettük testvérünket, barátunkat, dalszerzőnket, Gary Rossingtont” – áll a zenekar közleményében.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.