A kockás inges varázsló – 75 éve született Rory Gallagher

Hard Rock Magazin

Rory Gallagher alig 20 évesen már világhírű volt. Taste triójával olyan elismerést vívott ki, amellyel rögtön besorolt a kor gitárhősei közé, ezt a státuszát szólókarrierje során is megőrizte.

Nem volt oda a színpadi csillogásért, mindig farmerben, kockás ingben lépett fel. A bluesban is az igazi tradicionális vonalat vitte, mindezt olyan energiával, technikával művelte, hogy kortársai között is nagy tiszteletet vívott ki. „Nem tudom, kérdezd meg Rory Gallaghert” – mordult rá Jimi Hendrix egyszer egy firkászra, aki ki tudja, hányadszor tette fel neki a kérdést a világelsőségről.
A gitárja egy ütött-kopott 1961-es Fender Stratocaster volt, amit 1963-ban vásárolt 100 fontért és ami a védjegyévé is vált. 1985-ben a magyar közönség is megcsodálhatta a hangszert, amikor egy rövid turné keretében háromszor is fellépett hazánkban. Az ereklyét ma a Bank Of England egyik széfjében őrzik, értéke 6 millió font.

Nem takarékoskodott az energiával a lemezstúdióban sem, zaklatott ritmusú bluesaiban elképesztő technikával játszott. Koncertjei élményszámba mentek, fantasztikus improvizációkkal toldotta meg dalait, emellett kőkeményen, hihetetlen tempóban játszott bandájával. A ’70-es évek közepén a billentyűs hangszerek alkalmazásával még színesebbé tette zenéjét anélkül, hogy feladta volna eredeti zenei elképzeléseit. Akusztikus gitáron nem volt párja, a bulikon a hangulat akkor hágott a tetőpontra, amikor ehhez a hangszerhez nyúlt. Egy idő után koncertjeiről az Out On The Western Plain és a Pistol Slapper Blues már nem is hiányozhatott.

A ’80-as években már ritkán készített lemezt, egészsége is megrendült, kevesebbet lépett fel, viszont nem engedett a zenei szigorból, sok kortársával ellentétben nem állt be az évtized merev zenei trendjébe, talán ezért is maradtak el a régi sikerek, pedig nagyszerű albumokat készített ebben a periódusban is. 1995. június 14-én, mindössze 47 évesen hagyta ránk zenei örökségét. Nyughelye Corkban, a Szent Olivér temetőben található, szülővárosában bronzszobor őrzi az emlékét. William Rory Gallagher 1948. március 2-án született Ballyshannonban, ma lenne 75 éves.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.