rattlead.hu
A Judicator egy amerikai power metal zenekar. A csapatot egy megveszekedett riffgyáros kisasszony bizonyos Alicia Cordisco, és egy nagyon egyedi hanggal megáldott metal rajongó, John Yelland alapította 2010-ben, miután találkoztak egy Blind Guardian koncerten Kaliforniában. Természetesen nem véletlen, hogy itt futottak össze, hiszen mindketten nagyon szerették a német fantasy power zenekar munkásságát, és történetesen John énekhangja is nagyban hasonlít Hansi Kürsch stílusához. Első lemezük, a King of Rome 2012-ben jelent meg, mely Napóleon felemelkedésének és bukásának történetét járja körbe, műfajilag még direkt, riffgazdag metalt tartalmazott, de már itt is tetten érhetőek a Blind Guardian-re is oly jellemző többszólamú vokálok. Ez minden további lemezen finoman érett és csúcsosodott. A zenekar véleményem szerinti legjobb albumát 2018-ban adta ki The Last Emperor címmel, a konceptlemez a templomosok szentföldi háborújának témakörét dolgozza fel direkt, dinamikus hangszerelésben, a Judicatorra szinte alig jellemző rövid dalokban. Ezen a lemezen a nagy példakép maga Hansi is vokálozot egy dal erejéig.
A 2020-as Let there be Nothing, ami koraközépkori bizánci ihletésű szövegvilággal rendelkezik, azonban már érezhetően elment egy másik irányba. A dalok progresszívebbek, lassabban csordogálók lettek, John éneke, ha lehet azt mondani még templomibb lett (ezt nem tudom jobban kifejezni), az albumból hiányzott is valami olyan erő és dinamizmus ami a korábbiakat jellemezte. Bevallom nem is hallgattam túl sokszor.
Az okokat nem tudom, hogy a 2020-as lemez azért lett másabb, mert Alicia már nem érezte magáénak az irányvonalat, vagy esetleg a covid tette be a kaput, de tény, hogy 2022-ben az alapító fő dalszerző-riffgyáros Alicia Cordisio elhagyta a bandát. Az új albumra kritikánk igazi tárgyára már kizárólag John Yelland énekes szállított minden dalt és szöveget. Az előjelek azt jósolták, hogy ez az album egy nagy pofára esés lesz, de aztán… nem lett az. Nagyon nem!
Igaz, hogy a Judicator zenéjéből eltűnt sok olyan elem, ami korábban a fő jellemzője volt, gondolok itt a történelmi ihletésű koncepciózus szövegvilágra, a direktebb, hagyományos metal dalszerkezetekre, cserébe viszont felerősödött a progresszív jelleg, a dalok tele vannak meglepő váltásokkal, olykor meglepő hangszerekkel (pl. szaxofon), és hihetetlenül fifikás vokáltémákkal.
Nos, ha egy kritikában ilyesmiket olvasok, az én metal warrior lelkivilágom messze elkerülné ezt az albumot, de szerencsére előbb hallgattam meg a 2022-es korongot, minthogy olvastam volna róla bármit is, és azt kell mondjam, nagyon, de nagyon erős album lett. Persze, sajnálom a régi Judicator világát (néhány die hard rajongó el is fordult a csapattól Alicia távozása után), de ez az új legalább annyira izgalmas.
Nem is tudom, hogy jellemezhetném a zenei világot, de azért próbáljuk csak meg: mintha a Blind Guardian sokvokálos, bonyolult refrénvezetéseit rápakolnád egy virtuóz, bivalyul megszólaló progresszív metal zenére, és olyan elborult, pszichedelikus Usa-metal szósszal öntenéd le, amelyet talán a Slough Feg képvisel csak napjainkban. Természetesen az ilyen összetett dalszerkezetek elég hosszú dalokat eredményeznek, igy ritka a 7 perc alatti dal a lemezen. Egy biztos, nagyon nem unalmas a végtermék. Jómagam kb egy hete szinte folyamatosan hallgatom, és ahelyett, hogy unnám már, egyre jobban élvezem. Mintha egy ezer darabos kirakóval játszanál, és minél több időt szánsz rá, annál több részletét látod meg a „nagy egésznek”.
Érdekes, hogy a nagy inspiráló Blind Guradian progoskodása borzalmasan nem jött be nekem, sőt, de itt, a Judicator esetében száz százalékosan működik. Power, prog, Usa-metal, és vokál virtuozitást kedvelők bátran tegyenek egy próbát, kíváncsi lennék a véleményetekre!
