rattlead.hu
Január 25-én, a csehországi Pardubicében indult a Manowar Crushing the Enemies of Metal 2023 elnevezésű jubileumi turnéja. A jórészt nyugat-európai koncertsorozat apropóját klasszikus lemezeik kerek évfordulója adta, néhány bemelegítő bulit leszámítva a nagyérdemű itt találkozhatott először Dave Chedrick dobossal, aki tavaly júniusban csatlakozott az igaz metal zászlóvivőihez, illetve az olasz felmenőkkel rendelkező Michael Angelo Batióval, akit a Guitar One magazin a világ leggyorsabb kezű gitárosának választott, és aki négy hónapja erősíti a bandát.
A budapesti Manowar-koncertek annak idején – magam sem értem, miért – kimaradtak az életemből, a tavalyi, Barcelona Rock Fest-es fellépést pedig a zenészek mondták le, úgyhogy Brnóban életemben először láttam az auburni csatahajót. Pampoghatnánk, hogy mindez a ’80-as években lett volna az igazi, de most most van, így annak a lehetőségnek kell örülni, hogy ha Budapesten nem is, de a közeli Brnóban csak sikerült elcsípni a műanyag kardos fémzene 70 felé cammogó harcosait. Akik mára igazi SKANZENekarrá váltak: utoljára bő egy évtizede adtak ki nagylemezt, azóta nem túl emlékezetes EP-k segítségével próbálnak megmaradni a köztudatban.
A koncertet a nagyjából 380 ezres lélekszámú város 2900 fős befogadóképességű sportcsarnokában rendezték. Kissé késve érkeztünk, szerencsére gyorsan bejutottunk. Ruhatárat nem találtam, így a kabátomat kénytelen voltam bevinni magammal a nézőtérre. Új pozíció a lapnál, új élet: úgy döntöttem, ezúttal nem fogok fotózni, amit elvileg nem is lehetett. A színpad és az első sorok között álló biztonságiak rendre figyelmezették a renitenseket, hogy fejezzék be a képrögzítést. Ezzel együtt azért a YouTube-on találni videókat a koncertről (az egy nappal korábbi pardubicei buliról többet; lehet, hogy a szervezők ott nem voltak ilyen szigorúak). Érdekes egyébként, hogy a banda nem hozott magával saját fotóst, és a Facebook-oldalukon található képek leginkább a közönséget örökítik meg, ami pedig róluk készült, távolról mutatja őket.
A Manowar visszatérő vendég a városban, úgyhogy Adamsék régi ismerősként üdvözölték a közönséget. 10-15 perces késéssel léptek színpadra, viszont az első öt számmal azonnal mindenkit maguk mellé állítottak. Manowar, Kings of Metal, Fighting the World, Holy War, Immortal – tökéletes szett volt, az utóbbi nótát is beleértve, ami már a tavalyi EP-n is tetszett. Utána azonban – úgy vélem – egy kicsit félrement a program.
A többszörös évfordulót ünneplő turnén nyilván gazdag életművük minden korszakából fel akartak villantani drágaköveket. Más kérdés, hogy kinek melyik korszak, album, dal jön be – vagy nem jön be. A Heart of Steel emblematikus nóta, a banda talán leghíresebb lírai szerzeménye, nekem azonban nem különösebben kedvencem. A Gates of Valhalla (és úgy általában az Into Glory Ride album nótái) még annyira sem. Viszont a Heart of Steelben szólt először úgy igazán tisztán Adams éneke és DiMaio bőgője. A dobszóló egyesek szemében alibizés, szimpla időhúzás (miközben a többi zenész egy kicsit kifújja magát), nekem viszont kifejezetten tetszett Dave Chedrick brillírozása. A Warriors of the World United első verzéit Adams rendhagyó módon, minimális kísérettel énekelte. Elment, de az eredeti változat azért erőteljesebb. És ez után jött a számomra érthetetlen blokk, ami a The Dawn of Battle-től egészen DiMaio és Batio bőgő-gitár duettjéig tartott. Igaz, hogy szinte kivétel nélkül gyors számokat hallhattunk, elvileg felpörgették velük a tempót, ám messze nem ezek a csapat legjobb nótái, az előttük elhangzó tételekhez képest töltelékek. Engem legalábbis nem hoztak lázba: álltam, és vártam a következő nagy bombasztokat, kollégáim sörért indultak a büfébe, az előttem álló srácok viszont éppen ezekre a dalokra indultak be a legjobban. Mintha ők ezzel a korszakával (a kétezres évek első dekádjában) szerették volna meg a zenekart.
Ha már egyszer jubileumi turné, véleményem szerint az ünnepléshez jobban illettek volna az olyan himnuszok, mint a Metal Daze, a Carry On, a Kingdom Come, a Metal Warriors, a Brothers of Metal Part 1, vagy éppen a Kill with Power.
A főműsort a Hail and Kill-lel zárták, ami megint csak nagyon rendben volt. A ráadást viszont nagyon rövidre szabták: a szokásos, félig csehül előadott DeMaio-szövegelés után egyedül a Black Wind, Fire and Steelt tolták el élőben. A veterán vitézek egy és háromnegyed órát töltöttek a színpadon, amiből nagyjából egy órát tartok igazán emlékezetesnek. Eric Adams hangilag rendesen odatette magát, mosolygott, szimpatikusan kommunikált a közönséggel. Joey viszont eléggé megnénisedett: leginkább egy helyben toporgott, és gyakran nézett ki tétován, kíváncsian a színpad előtt állókra, mintha végig azt szondázta volna, hogyan reagálunk a produkcióra. Persze ne felejtsük, hogy egy híján 70 éves „bácsikról” beszélünk: óriási dolog, hogy még mindig, több mint négy évtized után is itt vannak, és élőben hallhatjuk tőlük a nagy slágereket.
A náluk csupán két évvel fiatalabb Michael Angelo Batio sem színpadi mozgásával, inkább szédületesen gyors játékával dobta fel az előadást. Bár sűrűn virtuózkodott, éppen annyit tett hozzá a dalokhoz és a produkcióhoz, hogy gitározása ne váljon öncélúvá. Kellettek ezek a vibráló szólók a régi nótákhoz, ugyanakkor örömmel konstatáltam, hogy a klasszikus riffek, ritmusok – így, élőben dübörögve – mennyire beindítanak.
A színpadi mozgás mellett a látványelemekkel is takarékosan bánt a csapat. A fények játéka kétségtelenül impozáns volt, lángoszlopok viszont mindössze a Power alatt lövelltek a magasba. Adams a két rá bízott, gerjedő húros hangszerrel adott elő hangjátékot, DeMaio beszéde végén egy doboz sört öntött magába/magára, az utolsó számnál pedig teátrális mozdulatokkal, egyenként tépte le bőgője húrjait.
Kollégáim utólag az energiát hiányolták a színpadról, én a setlistet állítottam volna össze máshogy. Ez is megvolt – konstatáltuk utólag –, de ezzel egy időre elég is volt a Manowar-ból. Nem lett felejthetetlen élmény, sem az év koncertje, nem volt olyan katarzisunk, ami miatt a lehető leghamarabb újráznánk. „Visszatérünk, Brno!” – ígérték DeMaióék a közönségnek. Mi nem biztos. Ezzel együtt, azóta, hogy itthon kiszálltam az autóból, folyamatosan az Immortal és a Manowar című nóta megy a fejemben…
Az elhangzott számok:
March of the Heroes into Valhalla (felvételről)
Manowar
Kings of Metal
Fighting the World
Holy War
Immortal
Heart of Steel
Gates of Valhalla
Dobszóló
Warriors of the World United
The Dawn of Battle
King of Kings
Fight Until We Die
The Power
Gitár-basszus duett
Hail and Kill
Ráadás:
Joey beszéde
Black Wind, Fire and Steel
Army of the Dead, Part II (felvételről)
