Hétperces monstrummal jelentkezett az Enterprise Earth

Nuskull Magazin

A tavalyi évhez hasonlóan két lábbal rúgja ránk az új esztendő ajtaját az Enterprise Earth. A nyár folyamán (újfent) kicserélődött tagságú deathcore-banda mondhatni stabil lábakra állt Travis Worland énekes és Dakota Johnson bőgős csatlakozásával, így ki is adták az új négyes felállás második dalát, ami a Death Magick címet kapta.

A zenekar gitárosa, Gabe Mangold azt mondja a dalról, hogy egy

hétperces death metal-hullámvasút

és a banda eddigi legsötétebb, legsúlyosabb fejezete. Azt, hogy ez mennyire fedi a valóságot, mindenki döntse el saját maga. Az már egészen biztos, hogy ebben a hónapban érkezni fog még egy dal, úgyhogy nagyon úgy tűnik, hogy nincs megállás a mostanra az összes alapító tagját elkoptató zenekar számára.

A srácok egyébként napokon belül elkezdik EU-turnéjukat, ahol a Shadow of Intent előtt melegítenek majd olyan pusztulat formációk mellett, mint a tavaly szintén új lemezzel jelentkezett AngelMaker, illetve az ausztrál nehéztüzérség To the Grave. Minket sajnos elkerül a forgatag, viszont a közelebbi/távolabbi szomszédoknál (Bécs, Prága, Wrocław) még lehet próbálkozni, de érdemes sietni, mert a jegyek fogyóban vannak, vagy már teljesen ki is fújtak.

//www.youtube.com/watch?v=LeekED8EAV4

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.