Fémforgács
Egykori kollégám, barátom, viribusunitis vevő volt a hirtelen agymenéseimre, mint például amikor egy héten át hoztunk cikkeket old school death metal bandákról, melyekhez ő valami remek underground demót dobott kiegészítésként. Néha elképzelésem se volt róla, hogy ezeket honnan bányászta elő (volt, ahol a nézettség nem érte el a 100-at a videómegosztón). Ebben nagyon hasonlít a „fiatalságra”, akit jelenleg Crissz93 testesít meg az oldalon. Mivel az underground kisördög nem alszik még bennem, így őt kértem fel egy újabb csínyre, ezúttal az elkerülhetetlen vég és a kevésbé gusztusos feltámadás jegyében. Egy hét temetői hangulatot hozok nektek, ő pedig feltámaszt minket valami jó kis zombis demóval!
Sorozatunk következő állomása ismét valami különlegességet tartogat. Ez nem más, mint az egyszemélyes Aarsland projekt hetedik nagylemeze, a Sacred Noise. Ugyan nem a legfrissebb, de némi időutazást be kellett vállalnom ahhoz, hogy az elkerülhetetlen vég, a folyamatosan szűkülő élettér és szorongató légkör egy újabb arcát mutathassam be. Volt itt klasszikusokig visszanyúló gótikus mise, az elmúlásban szépséget kereső funeral doom, most pedig színre lép az őrület, a mentális káosz, az a stresszhelyzet, ami az utolsó percekben is az élni akarásra serkent. Az Aarsland nyíltan egy olyan banda, ha lehet így fogalmazni, hatása alatt áll, amely csúcsra járatta a nihilt a zenei világban. Itt a Stalaggh nevű experimentális zajhalmazaira gondolok, akik azzal váltak híressé (hírhedtté), hogy elmegyógyintézetben dolgozó tagjaik súlyos betegeket hívtak meg “vendégeskedni” a műveikben. Sikolyterápiára hivatkozva vitték az ápoltakat elhagyatott kápolnákba, hogy ott rögzíthessék a létező legfájdalmasabb, legagresszívebb hangokat, melyek őszintesége megkérdőjelezhetetlen.
A névtelen, arctalan tagokból álló zenekar közvetlenül is kapcsolódik az Aarslandhoz, mivel a borítón láthtó festmény az egyik elkövető műve. Zene tekintetében sajátos keverékét kapjuk black metalnak, drone doomnak és dark ambientnek, témakörében pedig a halál elfogadásának talán legmarkánsabb hangulatát kívánja átadni, a kétségbeesett haragét. Míg a példakép a koncentrációs táborok (nevük is egy ehhez kapcsolódó mozaikszó) nyomasztó légkörére koncentrált, a projekt saját képére formálta monumentális zajongását: a lemez egy szibériai (maga az alkotó is innen származik) száműzetés tragédiáját meséli el. Betekintést nyerhetünk egy folyamatba, ahogy egy életerős embert fokozatosan gyűr maga alá az éhség, az elgyengülés, a hideg, végül pedig az önkívületi állapotban bekövetkező halál.
A hangulat megteremtésére Aarsland (Devilgroth, Monotonic Negativel) négy tételt rögzített, nem meglepő módon terjedelmes, de nem embertelen hosszúságban. Maga az anyag összesen 43 percnyi “zenét” rejt, melyek egyre fokozódó rezgésekkel képesek összekapcsolódni idegszálainkkal. Ritkán ajánlok ilyet, de a Sacred Noise valódi értékeinek, hatásának kiélvezésére mindenképp ajánlott egy jó fejhallgató, mert ennek a produkciónak határozottan jót tesz a személyes közelség. A pendítések, sikolyok, sőt, a tiszta ének így kap igazán komoly figyelmet, hiszen amíg egy gyors anyag átrobog rajtunk, itt lehetőséget kapunk a vibráló fémhúroknak, hogy a bőrünk alá kússzanak. Műfajához mérten pedig a Sacred Noise kellően mozgalmas, mivel nem az a fajta, ami a mély hangokra koncentrálva próbál meg állandó feszülséget kelteni. Nagyon jó arányban kapunk mindenből, amire a legsötétebb álmainknak szüksége lehet.
Ambient mivoltára támaszkodva egyenletes ívben halad a lemez kisebb csúcspontok érintésével a kiteljesedés felé: a Katorga finom torzításai, majd a Bytie hátborzongatóan horrorisztikus hullámai gondoskodnak a szórakoztatásunkról. Leghatásosabbnak a monumentálissá növekedő (nem csak hosszában) Molokh című darabot tartom, végül pedig a Golod simítja el a ráncokat, ernyeszti el az izmokat és merül el az örökké való némaságba és csendbe..
Azt még meg kell jegyeznem, hogy az eredetiség némi hiánya (kimondott és követett példaképpel rendelkezik, hasonló eszközökkel él) miatt nem tudom megadni a maximális pontszámot, de megszakította egy régi szokásomat, miszerint írás közben az adott lemezt hallgatom. Itt nem ment. Vagy figyeltem, vagy írtam. Most inkább figyelek tovább… Ezt ti is megtehetitek a projekt bandcamp oldalán.
És akkor jöjjön a demó…
Gyilkosok, nekropedofilok, várszomjas bűnözők, mócsingos emberhússal éhségüket csillapító sorozatkannibálok…mind ott vannak a mélyben, mellettünk alusszák örök álmukat. Fogalmunk sincs róla, milyen kátránylelkű parazitákat rejtenek a hideg gránittömbök. Az amerikai Unblessing black metallal megkent halálféme ezeket a lelki nyomorékokat hivatott életre kelteni. Megszenesedett holttestüket megpörkölte a pokol kínzó lángja. Az őrült tempóváltások, a kiismerhetetlen sötétség, az erőszakos blast beatek ritmikájára követik el újabb szörnyűséges bűntetteiket. Gyötrelemmel teli, dögszagú suttogásban testesül meg a vokál, melynek ultra mély tónusa minden élő lelkébe elrejti a félelem rothadó csíráját. A Possessed Chaos az elkorcsosult vérszívók himnusza, akik már életükben se voltak igazán emberek.
