Fémforgács
Az alkalomhoz és hangulathoz illően, december 2.-án egy hűvös és ködös estén indult a várva várt Temple of Torment kétnapos mini-fesztivál, aminek a szegedi Városi Rock Klub adott helyszínt. Személy szerint nagy kedvvel érkeztem, de hasonló izgatottságot tapasztaltam a többi látogató között is, akik közül némelyek elég sokat is utaztak, hogy jelen lehessenek. A bérletek átvételét követően, még átfutottam a bejáratnál létesített “merch turit” ahol egyébiránt lehetőség volt tombola jegyeket venni értékes nyeremények reményében (a befolyt összeg az SOS Gyermekfalu számára lett felajánlva). Sört ragadva gyorsan be is biztosítottam a helyem az első sorok egyikében, amit követően nem is kellett sokáig várni, ugyanis a miskolci Aornos rövidesen a húrok közé csapott, megnyitva a pénteki estét.
Szisszentek a füstgépek és csak áradtak a riffek, amiket persze az elmaradhatatlan szintetizátoros dallamok ékesítettek, végeredményképp egy igazán misztikus atmoszférát építve. Az évek meg a rutin érződött a produkción, kiválóan jól szólt mindenki, ezen belül is rengeteg tiszta instrumentális rész nagyon pozitív hatással volt az élményre nézve (főleg a sok szinti…!), így igazán el lehetett merülni a zenében.
Másodikként a nagykanizsai Feretrum következett, akik az igazi old-school-os vonalat képviselték: megvolt az elmaradhatatlan arcfestés, illetve például a minimalizmus jegyében a komplex pedalboard-ok helyett csak egy-egy pedál biztosította a kívánt hangzást. Ha már hangzás, nálam ebből a szempontból nagy kedvencek voltak, a helyszínt tekintve első osztályú volt a hangtechnika: minden nyersen de kiválóan hangzott. Hamar magával is ragadott a hangulat és az adrenalin, nagyon élvezetes volt. Tapasztalat: ha a digitálisan elérhető anyagaik nem feltétlen nyerték meg a tetszéseteket korábban, akkor mindenképpen ajánlom, hogy hallgassátok meg őket élőben!
A napot a szegedi LEM zárta, ezzel belekóstolhattunk a black metal progresszívebb oldalába is, melyben keveredik a death metal, post-metal de talán kicsit a metalcore is. (Éljen a sokszínűség!) Azok számára, akik vágytak az este alatt breakdown-okra, azok nem csalódtak a performanszukban: ütős volt. Tőlük talán a vokál tetszett leginkább, illetve az a telt és súlyos gitárónus (no igen, az Orange erősítők tudnak valamit). A torzítatlan gitárdallamok engem néha kizökkentettek a flow élményből, de ez pusztán ízlés dolga, a stúdióverzióban nekem azok sokkal jobban átjöttek mint élőben (például a Malady c. számuk esetén) – de alapvetően nagyon jól áll nekik ez a stílus!
Előre ugorva az időben, a szombati nap sajnos a tervezettnél rövidebb kínálatot hozott, ugyanis nagy bánatunkra a post-black vonalon mozgó DVVAD betegség miatt vissza kellett, hogy mondja a fellépést. (Pedig sokunk nagyon várta volna hátha játszanának egy-egy új számot!) Helyette a helyi Cadavr érkezett egy hosszabb DJ szettel, majd végül a Winterheart foglalta el elsőként a színpadot, s egyben stílusilag DSBM került a menüre. Vérvörös fények, félhomály és hóhércsomók: minden adott volt a hangulathoz. Nyomasztó és súlyos riffek, érzelmes és kifejező vokál, Tóth Ádám hasára festett “KILL ME” felirat mind-mind megtette a hatását, s a kisebb technikai gondok ellenére is elismerően bólinthattunk: ez igen!
Ezt követően, és egyben zárásul, tovább sodródtunk az édes melankólia hullámain, ugyanis messze Felvidékről érkezett a magyar blackgaze egyik büszkesége, az Autumn Nostalgie. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel várta a sokaság őket (kifejezetten sokan voltunk), amit az est végére fellépő technikai gondok sem tudtak elrontani. Őszintén bevallva, én a Grey Horizons alatt el is érzékenyültem, igazi zajos ölelés és lelki balzsam volt nekem ez a zene. Igaz, hogy még egész vasárnap csengett a fülem utána, de első sorból átélni ezt igazán felejthetetlen élmény volt.
Az este nagy meglepetését is az Autumn Nostalgie szolgáltatta, ugyanis az utolsó saját számukat követően a semmiből megszólaltak a Burzum legendás ambient számának, a Han Som Reiste monoton dallamai (itt jópáran a tömegben összenéztünk), és egy rövid átvezető után következett az igazi ráadás: a Spell Of Destruction. Mondanom sem kell, fantasztikus volt.
Érdemes volt eljönni, a várakozásoknak megfelelően nagy élmény volt! Külön köszönet illeti a zenészeket (akik olykor nagyon messziről érkeztek Szegedre), az Ephemera Booking szervezését és a Rock Klub-nak a helyszíni munkákat. Sok még ilyet!
fotók: Kiss Laura / Ephemera Booking
