2022-09-14

the black dahlia murder

A The Black Dahlia Murder folytatja, Brian Eschbach gitáros lesz az új énekes ők

Hiába tűnt innen nézve szinte biztosnak, hogy Trevor Strnad májusi halálával a The Black Dahlia Murdernek vége lesz, a death metal-banda most bejelentette, hogy nem oszlanak fel. Ehelyett Brian Eschbach ritmusgitáros veszi át a frontemberi szerepet, aki Trevorral együtt a zenekar egyik alapítója volt 2001-ben, és azóta napjainkig a fő dalszerző is. Esbach a vokálozás […]

Gurd

Gurd – Mulatós a fejedben

Merry Go Round címmel tette közzé szöveges videóját a svájci thrashers, Gurd. A dal szeptember 23-án, Massacre Records gondozásában megjelenő Hallucinations albumának első előzeteseként jött ki. “Ez egy alapvetően ivós, bulizós nóta. Arról szól, hogy egy pazar bulit tartasz a barátaiddal, majd amikor az agyad zúgni kezd, megpróbálod megállítani az egész mulatóst a fejedben. Ismerős […]

Hétvégén debütál a régi Dürer Kertről készült dokumentumfilm

Habár a Dürer Kert most már több mint egy éve az “új” helyszínén működik a 11. kerületben, de Budapest egyik legfontosabb klubja természetesen nem felejtette el, hogy honnan jött. Olyannyira nem, hogy most egy konkrét dokumentumfilmmel emlékeznek meg azokról az időkről, egész pontosan 12 évről, amikor még a Városliget szomszédságában üzemelt a hely. Az Ajtósi Dürer […]

Abhor

Abhor – Sex Sex Sex (Ceremonia Daemonis Antichristi) (2022)

Újra fülledt, párás sötétséggel árasztom el a szeptemberi idillt. Maradunk a mediterrán térségben, azonban országot váltunk. Szerintem jobb ha felfogjátok ezt egy trilógia befejező részének. Az olaszokat sem kell félteni, ha okkultizmussal, libabőrt gerjesztő hangulattal és mizantrópiával teli fekete fémről van szó. Az 1995 óta működő Abhor pedig a bűn egyik igencsak specifikus szeletére szereti […]

BANKRUPT

CSAK A PUNK Fesztivál – Koncertbeszámoló

2022. szeptember 10. @ Budapest, Arena Garden A sok Lowland levezető után, eljött a Toxic Weekend levezetője is a budapesti Arena Garden-be. Furcsának találtam a helyszín választást, soha nem jártam még itt ezelőtt és hát őszintén nem tudtam mire is számítsak. Úton a helyszínre vicces volt látni a pláza melletti…

OTUS

Otus – A negyedik út

Torch címmel szeptember 20-án lát napvilágot az olasz sludge/post-metallos Otus második albuma. Nyolc dalos lemezük már új kiadójuk a Time To Kill Records gondozásában fog megjelenni. A Torch egy koncepcióalbum, amely a The Fourth Way-ra összpontosít, ami Georges Gurdjieff filozófus, miszticiszta elméletét mutatott be. A Negyedik Út az ember felemelkedésének és fejlődésének rendszere, amely különbözik […]

Junkies

Junkies – Klippremier – Nem lesz gáz

Nem lesz gáz… énekli (kétértelműen) a Junkies a jó tempósra vett új dalában, amihez egy – szöveges videónak jegyzett, de bőven az animációs kategóriába eső – kisfilm is dukál, készítője Rivasz Gergő. Szekeres András énekes a dalról: “Ez a szám leginkább Attila (Barbaró Attila, gitáros) szerzeménye, de mi többiek is formáltunk rajta minimálisan. A Junkies pártpolitikai […]