Bloody Tyrant, Grima, Ultar, Isatha – Dürer Kert, 2022. augusztus 30.

Megint sikerült egy kellemetlen élményt egy kellemessel feledtetnem. Történt ugyanis, hogy előző nap, lustaságomnak hála, nem volt kedvem levonatozni a FEZEN-re, így egy cimborámat kértem meg, hogy vigyen már le az Epica-koncertre, és mivel Deák Bill Gyula is lemondta a sajátját, így én, naiv, azt gondoltam, elég lesz nyolckor elindulni, fél tízre ott leszünk. Természetesen nem jött be a tervem, de legalább autókáztunk négy órát…

Ennek fényében nem meglepő, hogy másnap muszáj volt valami pótlékot szerezni, amire remek alkalomnak ígérkezett az estére meghirdetett folk-black buli. Így szépen el is mentünk rá, méghozzá időre!

A kábé fél nyolcas kezdés és a sok zenekar természetesen adta, hogy az este folyamán elég feszes tempóban fognak jönni-menni a zenekarok, és nem is tévedtünk nagyot, sőt, még így is voltak csúszások, amiknek hála a szünetet „maximum a pultig és vissza” jelentette, bár ennek hála, annyira nem ment a lealjasodás sem, több idő jutott a zenékre. Amikre nem kellett sokat várni. Kis késéssel, de időben indult a hazai banda, a death-folkos beütésű Isatha koncertje. Hát, először is le a kalappal előttük tereprendezés terén! Igen, tudom, ez a Dürer kisterme, elsősorban hiper-underground zenekarok számára, de azért mégis. Egy kicsit úgy érzem – pedig rutinjuk azért van a régi Dürer ismeretében –, esetükben nagyon alul lett méretezve ez a terem, így még én is csak pislogtam, hogy hogyan sikerült végül elhelyezni a banda, ha jól emlékszem, mind a nyolc (!) tagját. Néhányuknak csak a hangszerét hallottam, az alapján tájoltam be, hogy merre lehetnek, így, a tömegbe veszve. Szerencsére gond nélkül megoldották, nem volt akadálya, hogy egy jó kis bulit nyomjanak, amit maradéktalanul teljesítettek is.

Noha csak két albumuk van, elég változatos volt a repertoár; aki nem ismerte, most belekóstolhatott munkásságukba. Számomra nem minden szám ütött annyira, de a feladatukat maradéktalanul elvégezték. Nagyrészt tavalyi albumukról, a From Here to Beyondról játszottak számokat, lehetőségeikhez mérten elég profi szinten, és vették a fáradtságot, hogy minél több hangszert szerepeltessenek élőben (ezért is volt olyan nagy a népsűrűség a színpadon), ez külön öt pont, az énekes duó, Horváth Dániel és Tóth Lianna (ex-Virrasztók) pedig remekül kiegészítette egymást. Már elég ritkán hallgatok ilyen zenéket, de az ő albumaikat mindenképpen beszerzem, ugyanis kellemes csalódás volt a műsoruk, ennél rosszabbra számítottam!

Mint ahogy arra sem, hogy az utánuk jövő Ultar ilyen kib. jó bulit fog csapni, amitől szinte az összes többi banda csak a „futottak még” kategóriába fog beférni. Na, jó, azért nem, bár határeset volt. Ők egy viszonylag frissen (2016) alakult orosz „poszt-black” (hogy utálom ezt a kifejezést!) banda, akiknek 2019-ben jelent meg a második albumuk, a Pantheon MMXIX, ami egészen remekbe sikerült. Dalszövegeikben a lovecrafti világot hivatottak prezentálni, amelynek szereplői, ahogy azt egy cikkben ki is fejtették, „azon túlvilági lények, amelyek más síkokból járnak át hozzánk, és élik a világukat, hol nyíltan, hol rejtetten”. Igen, elég misztikusan hangzik, és azt gondolnánk, hogy a zene sem áll távol ettől, és nem is állt. Ugyan nagyon egyszerű elemekkel operálnak, mégis teljesen magával ragadó volt élőben hallani a rock és a black metal totális összeolvadását, amit elég sűrűn fűszereztek akusztikus elemekkel és természetesen az elmaradhatatlan szintivel. Az egész zene sugározta azt a mélyről ható magasztosságot, azt a túlvilági flasht, amit a szövegviláguk is tükröz.

Már a megjelenésük is árasztotta azt az okkult, a múlt világából kibontakozó gótikus-démoni hangulatot, amit egy ilyen bandától várnánk. Sejtelmes, fekete egyen-gombsoros öltözékük (az asszonnyal nem tudtunk rájönni, hogy is hívják ezeket) a jórészt halottfehér arcfestéssel és a majdnem szintén egyen-hosszú hajjal szinte visszarepítettek bennünket az angolszász világ sejtelmes és sötét múltjába, amikor még vérfarkasok és vámpírok cikáztak össze-vissza. Mindezek non plus ultrája maga a frontember, Gleb Sysoev (ikertestvére, Max szintén tagja a bandának), akit egész megjelenése, karakterisztikája, mondhatni, a black metalra teremtett, amit két tulajdonsága is csak tovább erősít. Az egyik a hihetetlenül erős színpadiassága, mondhatni, ripacsossága, de egy ilyen világban ez bizony erősség a javából. Minden mozdulata, grimasza egy vámpírszínházi komédiásra emlékeztetett, ám ez akkor és ott teljesen komolynak, mondhatni, művészinek tűnt, szinte le sem tudtam venni róla a szemem, hogy a bandát a maga teljességében nézhessem meg.

A másik pedig a hangja. Mivel sem a hangulati világ, sem zenei elveik nem engedik a tiszta énekhang túlzott alkalmazását, így inkább a túlvilági „zajokra”, vokálra erősített rá, de arra nagyon. Fel sem tudnám sorolni, mennyi hangfekvésben, tónusban hörgött, sikoltozott, kántált, de ha énekelt, azt is hihetetlenül magas szinten, tisztán, erős karakterisztikával tette. A rendkívül egyedi énekteljesítmény így újabb szintre emelte a koncert eleve magas hangulati tényezőjét, ami annyira magával ragadó volt, hogy kifejezett dühöt éreztem, amikor véget ért…

Újabb ser-whisky-vételezés után már rohanhattunk is vissza az egyik sokak által nagyon várt banda, a szintén orosz Grima kezdésére, akik semmilyen hacacárét nem csináltak, csak felálltak, és nyomták elejétől a végéig. Az Ultarral ellentétben ez egy kicsit tisztább „post-black metal”, azon belül is inkább az atmoszférikusabb, pagan csoportba sorolhatók. Az ő világuk a távoli Szibéria, az ember és a természet hol jó, hol rossz viszonya, így az ő zenéjük sokkal inkább utazás, csak míg az Ulter dimenzióbeli síkokra, sötét bugyrokba kalauzol el, addig az ent-szerű famaszkos duó „fizikai” síkon repít el távoli, fagyos helyekre. Mindezek ellenére a zenéjük távol áll a ridegségtől, még csak nem is egy Enslaved-i hangulatra hajaz (nem véletlen az említés, sok riportban kiemelik az északiak munkásságát). Meglepő módon van egy csepp pozitív kicsengése az egésznek, és ez a koncerten is remekül érződött.

Mindezt sok jó nótával támasztották alá, amelyek jó része új albumukról, a Frostbittenről és a 2017-es Tales of the Enchanted Woods-ról származott. A két lemez tartalmi hasonlóságának hála, a buli masszív egészet alkotott, kellemesen el tudott az ember merülni a gondolataiban. A körülbelül tíz nóta hamar elszállt, amihez az is kellett, hogy a duó, Morbius és Vilhelm az atmoszferikus metalhoz illő hosszú, akár hat-nyolcperces számok helyett inkább a rövidebbeket preferálja, ezzel is egy szélesebb befogadó közeget próbálnak megtalálni.

Tagadhatatlanul minőségi és tartalmas produkciót kaptunk tőlük is, de nem tudom véka alá rejteni, hogy akkor, ott, nálam (és másik három társam is osztotta ezt a véleményemet) a Grima nem tudta emelni a tétet az Ultarral szemben. És hogy ez miért meglepő? Mert Morbius és Vilhelm azonos Gleb és Max Sysoevvel!

Pffűűűű, mennyi minden történt és még nincs vége! Bizony nincs! Ugyanis az uccsó banda, a nem kevésbé izgalmas, tajvani Bloody Tyrant is keményen odatette magát! Ugyan ők is black metal zenekarként indultak, ám fokozatosan haladtak a death metal irányába, megspékelve egy kis folkkal, sőt, legutóbbi két albumuk (Hagakure, Myths of the Islands) már egyértelműen japán népi elemekkel, témákkal lett átszőve, szóval van itt minden, mint a búcsúban! Az már csak hab a tortán, hogy én egy énekes csávót vártam, ám mire odaértem, csaj lett belőle. Persze, semmi mágia nincs ebben, egyszerűen csak 2021-ben a fél banda kilépett/kirúgták őket, a váltás után pedig történetesen egy csaj, Kin Lin került az előző frontember helyére. (Az eredeti bandából csak a basszeros Willy Krieg Tai maradt meg.) Azért nem tagadom, nem egy unalmas zenekar! Mindezek ellenére mindegyik korszakuk elég izgalmas és minőségi, amit élőben is remekül bizonyítottak.

Teljes japán népi öltözékben, szolid arcfestéssel léptek fel, és a hírükhöz méltóan felszántották a picinyke színpadot, amiben tagadhatatlanul sok szerep jutott a frontcsajnak, aki hatalmas energiákkal rohangászott a zenészek között, agresszív, hatalmas torokkal énekelt el simán olyan death-es, black-es témákat, hogy csak pislogtam. Kicsit Amorphis–Eluveitie feelingem volt, de tagadhatatlan ázsiai elemekkel, amit külön megerősített, hogy egyedi hangszerüket, a pi-pá-t nemcsak ritmus-, hanem önálló hangszerként is aktívan beleépítik a dalaikba. A csinos, ám a háttérben elhelyezkedő hölgyemény (sajnos nem találtam meg a fonetikus nevét, pedig ő a másik őstag) így igencsak aktív részese volt a daloknak, hátulról hangzó pengetése az egész bulinak erősen egzotikus jelleget kölcsönzött.

Természetesen folkos jellegéből adódóan ez azért egy tipikus fejbólogatós-headbangelős koncert volt: hiába kerültek elő elég komor, háborús témák, népi tragédiák megénekelve, bár azért szerencsére nem egy    Korpiklaanihoz volt hasonlatos. Ahogy fentebb kifejtettem, elég sok stílusban mozogtak, mozognak, amit élőben csak megerősítettek. Ha jól emlékszem, még a legelső albumukról is elhangzott egy szám, ám azért elsősorban az uccsó három album dalaiból szemezgettek. Kötelességem szóvá tenni, hogy ugyan eléggé csipetnyi a terem (erre a koncertre már a hering-effektus vált uralkodóvá), de a hangzás mindenképpen dicséretes. Pár momentumot leszámítva tökéletesen kivehetők voltak a hangszerek, még a felvezető Isatha nyolc tagját is meg lehetett különböztetni hangügyileg. Visszatérve a Bloody Tyrant-re és a setlistre, a stílusváltásokat is remekül vette a csapat, hiába az alig egyéves összecsiszolódási idő, az old school blekk számokat is hibamentesen adták elő, mint ahogy a lágyabb, folkos dalok is zökkenőmentesen hangzottak el. Aki nem ismeri a csapatot, és zsánere ez a zene, ne hagyja ki őket!!

Mindent egybevetve, hálát kell adnom azoknak a különös erőknek, akik „elszúrták” az amúgy igencsak várt Epica bulimat, ugyanis e nélkül egy hatalmas élménnyel lettem volna szegényebb, mert ebben a felhozatalban, ennyire underground szinten, ilyen minőségi minifesztet sehol nem kap az ember. És mindenképpen külön piros pont jár azért, hogy bár egy kicsit eltérő stílusokat kevertek egybe, maga az este nagyon kompakt lett, hiába három ország veselkedett neki.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.