Fémforgács
Végzet kürtje címmel jelent meg a mosonmagyaróvári pagan death metalos Pagan Insurrection első albuma, aminek címadó dala az alábbiakban hallgatható meg.
“A Végzet kürtje a lemezünk címadó dala. Azért ezt választottuk, mert ez volt az első számunk, amit anno megírtunk. Ez a szám indította el a plusz hangszereket is. Mindenképpen szerettünk volna benne kürtöt, aztán végül trombita lett belőle. Furulya, doromb, trombita jócskán volt benne, de visszahallgatás után sok mindent kivettünk. A furulyát teljesen, doromb és a trombita is csak egyszer hallható benne, így megmaradt a death metal jellege.“
“A szám Lehel vezérről, és az augsburgi csatavesztésről szól, ahol először történt meg, hogy hátba támadták magyarok a magyarokat! Rábaközi néphagyományban maradt fent ez a történet: a Megyer törzs lepaktált a bajorokkal (bugrisok) és hátba támadta a hadviselő Nyék törzset. Ennek a szövetségnek volt a megpecsételése a későbbi Gizella-István házasság. A Megyer törzs egyeduralomra tört, ami a kereszténység felvételével sikerült is nekik.“
A 8 dalos album a zenekartól rendelhető meg.
