VOIVOD – Synchro Anarchy

Kronos Mortus

A Synchro Anarchy egy olyan csapat legutóbbi alkotása, amely bár sosem vált személyes kedvenceim egyikévé, mégis kezdettől fogva nagyra tartottam őket, műveik pedig alapvetően meghatározták a minőségi zenéről alkotott fogalmaimat. A kanadai Voivod négy évtizedes fennállása alatt a progresszív thrash igazi intézményévé nőtte ki magát, és olyan komplex művészi világot épített fel, amelynek a disztópikus szövegek, a dobos Away által készített grafikák, valamint a zenekar eredeti gitárosa, Piggy által kiötlött, nem egyszer disszonáns és sikító, ám mindig izgalmas és futurisztikus gitártémák egyaránt részét képezik. Már az első két anyaguk (a War and Pain és a Rrröööaaarrr) is rémisztően erős – valamiféle őrült thrash-punk egyveleg – lett, de talán az 1987-ben megjelent Killing Technology (és igen, a Dimension Hatröss is ide csatolható…) volt az, amelynek révén a műfaj nagy innovátorai letették a névjegyüket a szakma és a rajongók asztalára. Az akkor megfogalmazott és rájuk mindvégig oly jellemző stílusjegyek még az Eric Forrest (ma: E-Force) által fémjelzett, némiképp eltérő zenei világba kalandozó korszakukban is jelen voltak. A kreatív és a Voivod hangzását alapvetően meghatározó gitáros-zseni Piggy (Denis D’Amour, a zenekar egyik alapító tagja) tragikus halála 2005-ben sokunkat megrázott – akkoriban nagyon is úgy tűnt, hogy az általa örükül hagyott riffekből utólag elkészített Katorz album (2006) lesz a zenekar történetének utolsó felvonása. Némi átmeneti zökkenők után szerencsére a Voivod végül is mégiscsak talpra tudott állni: a két alapító tag – Denis „Snake” Bélanger (vokál) és Michel „Away” Langevin (dob) – Daniel „Chewy” Mongrain-nel (gitár) és Dominic „Rocky” Laroche-sal (basszusgitár) kiegészülve teljes értékű örököseivé vált a kezdeti években megalapozott zsenialitásnak.

A 2013-ban kiadott Target Earth már jól mutatja azt az irányvonalat, amellyel a gitárvirtuóz Chewy mesteri harmóniái révén a zenekar tovább viszi a korai időkben Piggy által magasra emelt zászlót: a jellegzetes Voivod sound-ot úgy voltak képesek megőrizni, hogy egyúttal tovább is fejlesztették azt. Chewy virtuóz hangszeres tudása sokat tett hozzá a Piggy által megálmodott rideg, szaggató gitártémák riasztó, kietlen világához, ám egyúttal egy magasabb (talán némiképp befogadhatóbb, de mindenképp jellegzetesen Voivod-i) szintre is emelte azt. Mindez oda vezetett, hogy a csapat művészi teljesítménye a 2018-as The Wake albumon már annyira szembeötlővé vált, hogy a zenekar abban az évben az év legjobb heavy metal albumának járó rangos Juno Award-ot is kiérdemelte. Mindez persze talán túlságosan is magasra tette a lécet: a hosszú turnét, majd a pandémia éveit követően a rajongók és a szakma részéről is egyaránt hatalmas várakozás előzte meg az új album megjelenését.

Előrebocsátom: a Voivod modern érájában megalkotott mesterművek sorából a 2022-ben megjelentetett Synchro Anarchy (a zenekar 15. stúdióalbuma) sem lóg ki igazán. Számomra azonban ez az album valamennyi erényével együtt mégsem volt képes ugyanazt a vakító katarzisélményt meghozni, mint ami a 2018-ban kiadott album hallgatása közben lepett meg. Mindez nem von le semmit a zenekar teljesítményéből és a produkció kifinomultságából: olyan csapatot hallunk itt tökéletes precizitással együtt gondolkodni és zenélni, amely a The Wake által lefektetett alapelvek alapján építkezik, és azt nagy magabiztossággal, jó minőségben teszi. A nyitó Paranormalium épp ezért talán mintha egy kicsit a The Wake utolsó tételének folytatása lenne: az érdekes, meglepően melodikus vonalvezetésű szerzemény egy ponton aztán átcsúszik a Voivod-ra olyannyira jellemző elborult, bizarr riffekre épülő felépítménybe. A címadó dalnak és a Planet Eaters-nek is mindenképp ott a helye a Voivod legjobb felvételei között, majd a kissé punkra hajazó Sleeves Off leginkább Chewy géniuszát dícséri, kissé talán a Killing Technology Ravenous Medicine-jének, illetve a The Outer Limits és az Angel Rat albumoknak a stiláris elemeit idézve. Amíg a Holographic Thinking egy atmoszférikusabb és progresszívebb vonalvezetésű tétellé terebélyesedik, addig a The World Today már-már disszonánsan optimista hangvételt üt meg és mintha kicsit a könnyedebb zenei megközelítések irányába vezetné el a hallgatót. Szerencsére a Quest for Nothing visszahozza a súlyos témákat, a Memory Failure pedig a Voivod összes, számomra olyannyira kedves stiláris elemét elővezeti.

Az album hibátlanul szól: Francis Perron ezúttal is kiváló produceri munkát végzett. A grafikákért felelős Away ezúttal a 2016-ban kiadott Post Society vizuális koncepciójához nyúlt vissza, és – számomra talán egy kicsit túlzottan is – lecsupaszított, rideg alkotást álmodott a borítóra. A Voivod tehát láthatólag ragaszkodik ahhoz, amit mindig is jól tudott, és ezt amellett, hogy folyamatosan csiszolja, végtelen profizmussal is adja elő. Ez az album azonban – talán a The Wake megismételhetetlennek tűnő zsenialitása után – „mindössze” csak egy kiváló Voivod sorlemez: az egyik legjobb alkotásuk, de nem olyan merészen kísérletező, útkereső alkotás, mint a The Wake volt. Ez azonban inkább csak személyes reflexió, mintsen szigorúan vett kritika, és a Synchro Anarchy meghallgatását jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Tracklist:

1. Paranormalium
2. Synchro Anarchy
3. Planet Eaters
4. Mind Clock
5. Sleeves Off
6. Holographic Thinking
7. The World Today
8. Quest for Nothing
9. Memory Failure

Pontszám: 8

Source