S. O. O. T. – régi dalok új köntösben egy EP-n

Haverock Közösség

A S. O. O. T. zenekar visszatért, és új EP-vel jelentkeztek. Két hete, december 3.-án mutatták be a Gubis Dáviddal (MZ/X) közös számukat, amelynek címe Szittyóvadászok – ez az EP 3. tétele. A 4. tételt tegnap, december 17.-én mutatták be, amelynek Black Jack a címe, és Hegyesi András (GypoCircus) a közreműködő – érdekesség, hogy András nem csak énekel ebben a dalban, hanem még a szöveget is ő jegyzi. Alább hallhatjátok.

A Selection Of Old Trax címet viselő kislemez öt dala Ádám S.O.O.T.-ot megelőző QvA projektjének (2007) időszakából származik.
A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemezhez hasonlóan most is öt énekest kértek fel közreműködésre:
Török Viktor – Marcello’s Mystical Mind,
Zahorán Csaba – 
Billog, Ektomorf, Bekes Projekt,
Gubis Dávid 
– MZ/X,
Hegyesi András – 
Gypo Circus,
Rákóczi Antal – ex-Baby Bone, Nemember.
A lemezt egyébként két helyen vették fel: Ádám saját Korom Stúdiójában és Cserny Kálmánnál – aki felelős volt a dobok rögzítésében és a lemez hangzásában is -, az Origo Stúdióban. A lemez borítóját ismét Várdai László készítette.
A zenekar elérhetőségei:
Facebook: SOOT
YouTube: Ádám Kollár
Minket pedig friss hírekért itt kövessetek:
Facebook: Haverock Közösség
Instagram: @haverockkozosseg

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.