Alcohol: 10 milliós Rockhimnusz, decemberi premier: animációs klippel jelentkezik a zenekar

8 évvel ezelőtt (napra pontosan 2021. december 7-én lesz 101 hónapja) debütált a Rockhimnusz, napjainkban pedig a népszerű videómegosztón számlált nézettsége túllépte azt a bűvös határt, melyet úgy is lehetne mondani: hazánk lakosságához mérten mint ha mindenki legalább egyszer megnézte volna a klipet. (Plusz Miskolc és Pécs lakosságának megfelelő létszámban még egyszer.) Számszerűsítve: túllépte a 10 milliós nézettséget, mire ezen sorok íródtak, már több mint 24 ezerrel emelkedett ez a szám! A dalt jegyző Alcohol zenekar frontembere, Tóth Sándor „Csövi” ötletéből kiindulva.

A dalról és annak jelenlegi népszerűségét illetően a következőt nyilatkozta:

Annak idején Tamásnak, a gitárosunknak jeleztem, hogy lenne egy ilyen ötletem. Dúdoltam néhány sort, aztán mondta, hogy menjek át és rakjuk össze. Ez meg is történt, 1-2 óra alatt összeraktunk egy demoverziót, majd a Junkies-os Szekeres Andrisnál pár napon belül fel is vettük némi ‘alcohol’ társaságában. … ez, azért is ‘fontos’ mert másnap azt sem tudtuk hogy mi is lett abból amit csináltunk végül. Szekeres Andris 1-2 nap múlva küldte a demot és jelezte, hogy Barbaró Attilának megmutatta és tetszett neki a dal, amiből még fogalmam sem volt hogy mi fog kisülni, mi csak ugyanúgy ahogy a többi dalt, leültünk és összeraktuk.

Másfél évig ‘pihent’ a demo, amikor lementem egy Junkies buliba az akkori ZP-be és Barbaróhoz odamentem gratulálni a koncertjük után, majd megkérdezte hogy mi lesz a ‘Rockhimnusszal’? …Azt sem tudtam hogy ez lesz a végső címe, csak egy demo ötlet volt mert valami nevet kellett adni a ‘gyereknek’ mikor a felvétel készült. Végül így maradt 🙂 A ‘Barbarós sztori’ azért is fontos, mert az elsők között volt akit megkértem hogy szerepeljen a dalban.

Természetesen nem azt jelentette hogy hanyagolnánk a dalt, de mai napig is van olyan szerzemény ami nem látott még ‘napvilágot’….és ezzel sem siettünk. Rengeteget mesélhetnék a körülményekről, de megunnák az olvasók 🙂 Ambrus Zoli és Ratkai ‘Retekkoma’ Miklós csatlakozott idővel a zenekarhoz és a közös munkával nyerte el a végleges formáját. Rengeteg vendéggel (akiknek ezúton is köszönjük) született egy dal, amit már sok rajongónk/barátunk ‘rocktörténelemként’ emleget. Ez az Alcohol ‘Rockhimnusza’! 🙂

Nemrég pedig a legújabb klipünk is elkészült, lessétek meg! Megyünk tovább! Ezer Hála és Köszönet Mindenkinek, aki kitartott/kitart mellettünk! Reméljük, hogy hamarosan megfelelő körülmények között zúzhatunk egy jó bulin, énekelhetünk együtt… addig is… vigyázzatok magatokra! 🙂




Idén november végén egy rövid előzetes látott napvilágot, mely az új klipet hivatott beharangozni: a legutóbbi, „Remélem zavarok” albumról már ismerhető ’Ted-y maci’ c. dalhoz készült egy animációs videó. A nemrég nagykorúvá vált zenekar történetében az első olyan mozgóképes anyag, ahol élőszereplős felvételek helyett a rajzolt figurák kerülnek előtérbe. Mindennek alapötlete a zenekart követő Tomster (Pastorbot DesignServices) fejéből pattant ki, a zenekar tetszését is hamar elnyerte, s így született meg a végeredmény, nem titok: a banda tagjairól mintázott főszereplőkkel.




Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.