MASSACRE – Resurgence

Kronos Mortus

Equimanthorn: Egyértelműen ez a próbálkozás áll legközelebb a nagy From Beyond-hoz, ami természetesen Kam Lee markáns hangjának köszönhető, de mégis mosolytalan maradok, mert ezen kívül nincs sok más pozitívum. A Massacre sosem tolt bonyolult zenét. Varázsa mindig is az egyszerű, de hihetetlen súlyú, hangulatos groovokban rejlett. Úgy tűnik mégsem képesek továbbra sem megfejteni ezt az önmaguk kreálta egyveleget. Látszólag ugyanaz az ütemek, ritmusok, megoldások vannak jelen, de egyik riff sem süt igazán. Persze vannak jobb pillanatok, mikor úgy érzem hátha, de a következő rész már el is veszi a kedvem újra. Sajnálom a dolgot, mert nem kellene sok az üdvösséghez, ha igazán erős témák támogatnak Kam bömbölését.

Nem tagadom, hogy hallgatható, csupán el kell fogadni, hogy ők sem fognak már soha olyat villantani. (7 pont)


Gyrsee: Az első pár dal közben még azt gondoltam, hogy jóféle oldchool death metal ez, jók a riffek, masszív témák, meg minden, de aztán az album második felében már azon kaptam magam, hogy azt nézegetem, hogy mennyi van még hátra belőle. Ennek részben az lehet az oka, hogy valójában elég klisés és egysíkú, a szólógitár játék pedig meglehetősen gyenge. Szinte egyetlen emlékezetes pillanatot se tudnék felidézni még két meghallgatás után sem. Rossznak azért nem mondanám, de szerintem ebben a formában felesleges ezt a bandát erőltetni.

Nehezen tudom elképzelni, hogy a jövőben bármikor ezt a lemezt választanám, ha death metal-t támad kedvem hallgatni. (7 pont)

Tracklist:

1. Eldritch Prophecy	 
2. Ruins of R'Lyeh 
3. Innsmouth Strain 
4. Whisperer in Darkness 
5. Book of the Dead
6. Into the Far-Off Void 
7. Servants of Discord
8. Fate of the Elder Gods
9. Spawn of the Succubus
10.Return of the Corpse Grinder 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Kronos Mortus nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.