Pillanatok alatt telt házas lett a Måneskin-turné összes állomása

A napokban érkezett a hír, hogy 2022 márciusában Budapesten is színpadra áll az Eurovízió-győztes Måneskin csapata. Az olasz zenekar a Loud Kids On Tour koncertsorozat keretében érkezik hazánkba, rossz hír viszont, hogy jegyet már nem lehet váltani a bulira.

Aki nem követte az Eurovíziós Dalfesztivál legutóbbi etapját, az is biztosan hallott a Måneskin zenekarról, a banda énekese ugyanis a dalverseny eredményhirdetése után méltatlanul drogbotrányba keveredett. Egy felvételen félreérthető mozdulatot tett, ami miatt felröppent a pletyka, hogy kokainozott a rendezvényen. A frontember ezt végig tagadta, és miután visszatért Olaszországba, azonnal csináltatott egy drogtesztet, hogy bebizonyítsa az igazát. A teszt negatív eredményt mutatott, a rosszindulatú szóbeszéd pedig szerencsére nem ártott a csapat karrierjének, megkockáztatom, hogy még jót is tett nekik, mert így biztos, hogy mindenki megismerte a nevüket.

Az utcazenészekből hivatásos zenekarrá avanzsált fiatalok 2015-ben álltak össze, majd először a Pulse, azt követően pedig az olasz X-Faktor színpadán mutatkoztak be a közönségnek, utóbbin második helyezést értek el. Miután 2021-ben megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, hirtelen nagy lendületet vett a csapat, a dalaik a slágerlisták élére törtek, idén nyáron pedig már a legnagyobb európai fesztiválok színpadán zúztak. Egy olyan zenekarról van szó, amely a muzsikája mellett a tagok extrém külsejével is megfogja a figyelmet, ami tökéletesen illeszkedik ahhoz az üzenethez, amit közvetíteni szeretnének. Korábbi interjúkban már említették, mennyire fontosnak tartják, hogy mindenki merje vállalni önmagát, hogy másokkal szemben nyitottak és elfogadóak legyenek az emberek, és ne különböztessék meg hátrányosan egymást. Legutóbb Lengyelországban fordult elő például, hogy a frontember szájon csókolta a színpadon a gitárosát, ezzel a mozzanattal hirdetve a szeretet szabadságát.

"Úgy gondoljuk, mindenkinek meg kellene legyen engedve, hogy ezt félelem nélkül megtegye. Azt gondoljuk, mindenkinek szabadságában kellene, hogy álljon az lenni, aki csak akar" - üvöltötte a jelenet után Damiano David a mikrofonba, kiállva az LGBTQIA+ közösség jogaiért.

Ez a felfogás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a zenekar rajongótábora óriásira duzzadt. A Facebookon több mint 1 millió, az Instagramon pedig már 5 és félmilliónál is több követőjük van. Népszerűségüket igazolja, hogy a Loud Kids On Tour 16 állomása, amit a napokban hirdettek meg, szempillantás alatt telt házas lett. A zenekar március 1-jén a Barba Negrában áll színpadra, oda sem lehet már belépőt váltani. Kicsit sajnáljuk, hogy egy ilyen banda, amely más országokban tizenezres stadionokat tölt meg, nem a Budapest Arénában kapott helyet, hogy több ember láthassa. Biztos vagyok benne, hogy ott is ugyanilyen gyorsan elkapkodták volna a jegyeket. Na de sebaj, bízzunk benne, hogy a Sziget Fesztivál szervezői is meglátják bennük a lehetőséget.

A Pillanatok alatt telt házas lett a Måneskin-turné összes állomása bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) On Stage » On Stage - Magyar nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.