LizZard – Eroded (2021)

A közelmúlt egy hírében olvashattuk, hogy a francia LizZard 2021. februárjában megjelentette új lemezét. Az angol nyelven megszólatott Eroded-ot sokszor hallgattam, de jó ideig bajban voltam azzal, hogyan tudnám az olvasóknak ajánlani ezt a zenét. Mert bár a Fémforgácson megjelenő sok-sok stílus jellemzőivel leírhatnánk, és a zene elsőre és másodjára… is alapvetően kortárs progresszív muzsikának hallik, mégsem lehet azt ennyivel jellemezni. Merthogy az erőteljes felállású trió megszólaltatta, sokszor melankolikus hangulatú, ambient elemeket is finoman ötvöző progresszív rockzene érdekes hangulatot áraszt. A dalok hallgatásakor gyakran jut eszembe, mennyire illik az Eroded borítója a hangokhoz.

LizZard

Már az első dallal iránymutatást kapunk ahhoz, amit 11 tételen át hallani fogunk. Ha a hallgatót a csendes merengés magával ragadja, akkor biztosan szívesen kalandozik a három zenész immáron negyedik lemezével ezeken a zenei ösvényeken. A Corrosive alapja egy sejtelmes, visszhangos gitártéma, lassú pengetés felett, ami közel 2 perc után, némi vijjogás és kattogás kíséretében vált a pergő Blowdown-ba. Itt ismerjük meg a trió másik arcát, amivel a ’70-es évek végi agyas pszichedelikus progresszív zenéket támasztják fel a modern rock köntösébe bújtatva. Érdekes felismerés volt a számomra, hogy a szinte egyetlen akkordfelbontásra épülő, William Knox játszotta fő riffet, a pattogó basszust hogyan egészíti ki Katy Elwell kigondolt dobjátéka. A dal végül attól lesz teljes, ahogy a gitárt is kezelő Mathieu Ricou éneke bezengi a teret. Ez a hármas nagyon tömött muzsikát produkál, és elhiszem, hogy egy koncerten is képesek így megszólaltatni a zenéjüket. Érdemes volt érlelnem a lemezbemutatót, mert 2021.06.10-én ennek bizonyságát is adták. A korábbi statikus képes dalt most egy élő stúdiófelvétellel dokumentálták.

A zene angol nyelven szól, s nem franciául, bár Franciaországban (ezt a Fémforgács olvasói is tudják) meglehetősen erős az anyanyelvi rock/metal zenei színtér. Ám ha ez a stílus okán született elhatározás, a LizZard nem tévedett. A zene, már csak a trió volta miatt is hasonló a Rush muzsikájához, de magán hordoz valami ízt, amit én – alig egy tucat általam ismert ilyen banda alapján – francia, vagy francia-kanadai rock -hangulatnak tudok be. Amikor a gitár zajos-recsegősen szólal meg, olyankor a Fémforgácson többször bemutatott büszke francia ambient (akár progresszív, folk, akár black metal) zenekarok jellegeit villantja fel. Szellősségében viszont meg-megidézi a Fuel és U2 hangzásvilágát is. Ám a behatárolhatatlan muzsikában ugyanígy feltűnnek az Opeth, vagy a Muse által életre keltett hangulatok is.

Mindezek mellett a csendesen induló, majd karcos énekkel erősödő, hullámzó hangulattal hömpölygő lemez olyan, mint egy dühétől megszabadult ’90-es évekbeli grunge produkció. A második dalban (Blowdown) megszólaló recsegős ének kicsit kimérten vált vissza lágy tónusba, a harmadik dal (Haywire) ismét ellágyul, aztán a negyedik már csak a nirvánás éneke miatt egy letisztult grunge/stoner felvételnek tűnik. Ez a zenei minta így folytatódik tovább. Fura, hogy ezt a tudatosságot az albumajánló írásakor ismerem fel, egészen eddig ösztönösnek gondoltam. Ez is jól jellemzi, hogy mennyire komplex és mégis könnyednek tűnő a LizZard zenéje. A lemez a számomra valahol itt, a hatodik-hetedik tételeknél, a The Decline és Eroded dalokkal éri el a csúcspontját.

Visszautalok a lemezborítóra: bármi törést, elbomlást is ábrázol, a dalok a meleg sárga fénnyel leveleken át az erdei ösvényre szűrődő koraőszi napokat idézik. A szintén klipes kilencedik dal, a Blue Moon megint karcos refrénje felrázza a hallgatót. A LizZard folyamatosan épít a disszonanciára, a szöveg tartalmának és a vagy merengő, vagy lüktető zene ellentétére. Ilyen ellenpontos például az utolsó dal is az Avalanch. Jó ideig hallgatjuk, és gondolkodhatunk, milyen lavina lehet ilyen lágy mire az érzelmi hullám a korábban minden második dalban megszólaltatott „eszelősséget” elérik. A dal végül tényleg elsodor, a lemez hangjai – a címe szerint – elkopnak, a hallgató pedig sziklára vetve találja magát a csendben. A LizZard legutóbbi, Eroded lemezét érdemes újra és újra hallgatni.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.