Hat év után itt az első Fear Factory-dal, nyáron érkezik a tizedik lemez

Elkezdhetnénk kivesézni, hogy Burton C. Bell énekes tavaly év végén miért és hogyan távozott a Fear Factoryből, de egyrészt aki minimálisan is követi a metalzenei híreket, az már biztos ezer meg egy szemszögből megközelítve látta a dolgot, másrészt nem is akarunk a magyar MetalSucks lenni, könyékig túrva a metalbulvárban. Úgyhogy ami most a lényeg: hogy Dino Cazares, Mike Heller és Tony Campos befejezték végre a tizedik nagylemezt, az Aggression Continuumot, ami hat év után követi a 2015-ös Genexust, ez az eddigi legnagyobb kihagyás két FF-lemez közt (épp hogy sikerült megugrani a Transgression és Mechanize közti szünetet). Az albumon természetesen még Burton hangja hallható, és egyelőre az új énekes kilétére se derült fény, de ami késik, nem múlik, állítja Dino.

Az album már évekkel ezelőtt fel lett véve, amiről annak idején még mi is optimistán tudósítottunk, a megjelenést pedig nyilván a zenekar két agya, Burton és Dino közti viaskodás tolta el egészen idáig. Az Aggression Continuum június 18-án lát napvilágot a Nuclear Blastnél, és az első dal, a Disruptor már meg is hallgatható. Rögtön egy fasza disztopikus klipet is kapott, amolyan Fear Factoryset.

A dallista, a videó és a borító idelent:

1. Recode
2. Disruptor
3. Aggression Continuum
4. Purity
5. Fuel Injected Suicide Machine
6. Collapse
7. Manufactured Hope
8. Cognitive Dissonance
9. Monolith
10. End of Line

//www.youtube.com/watch?v=9eqIEfPG4wc

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.