Vision Eternel – For Farewell of Nostalgia (2020)

Napokon át érleltem, vajon hogyan fogalmazzam meg a gondolataimat a Vision Eternel 4 számos EP-jéről. Jól tettem, mert visszaolvasva átírtam a némiképp maliciózusra sikerült ajánlómat. Szerencsére csak a nagy alkotók vásznainak alsó rétegére kíváncsi a nagyérdemű így én most indulhatok tiszta írólappal.

A magát New Jersey-i zenei társulatként bemutató francia-kanadai Alexander Julien 2007 óta alkot az atmoszferikus zenei térben. Az ajánlómhoz számos oldalt végig böngésztem, FB-on elhelyezett linkeken és onnan megnyíló weboldalakon át a zenekar honlapjáig és néhány videóig. Több helyütt (elsősorban a szakportálokon) méltatták a Vision Eternel melogaze („gyönyörűséges”) zenéjét. Amint azt a produkcióról egy tengerentúli produkció iroda írja, „zenei alkotásaik az érzésekre, a szívfájdalomra és a szeretetre-szerelemre koncentrálnak. Az alapító Alexander Julien által melogaze-nek nevetett zene az ambient („hangulatfestő”) űrrock, post rock [mint a kísérleti rockzene egyik alműfaja], a shoegaze [az indie rock egyik ’80-as évek végétől kifejlődött alműfaja] és a melodráma keveréke”. S miközben a zenét hallgatom, máshol azt olvasom, hogy a stúdiótapasztalattal rendelkező zeneszerző kompozíciói főképp tematikus albumokként ismertek. A zenében a magányosság és elszigetelődés, a lemondás és a depresszió, a kiüresedés, rajongás és a szív hangjai jelennek meg. A zenekar, végülis a film noir hatása alatt alkotó Julien egyszemélyes produkciója.

Az EP borítója sokat sejtet, kétségtelenül rávetül Humphry Bogart és Orson Welles kabátjának árnya. Ez tehát a profilkép. Miután kellőn felkészültem a CV-ből, leültem a jelentkezővel szemben és a maga valójában kezdtem megismerni. Ebben van gyakorlatom. Kíváncsi voltam, vállalkozhatom-e arra, hogy innen még éveken át, akár nap mint nap találkozzunk, én a hangfalak alatt ülök, értőn bólogatok, bízom benne, ezért elhiszem minden hangját/szavát. Ő a CD-lejátszóban dolgozik és mindig jól teljesít. És meg kell állapítsam, az önéletrajza sajnos színesebb, mint amit a jelentkezőtől valójában megtudtam. Én alkalmi háttérzene szolgáltatásra sem alkalmaznám, de lehet, hogy másnak megfelel, szinte jelentéktelen halk zümmögésként. De akkor mi célja a zenehallgatásnak, vagy épp csak hallásnak?

Hatszor hallgattam meg a 32 percben szinte egybemosódó dalokat az EP-ről. Bármely címkét akaszthatja a nyakába, akár önnön „csikidam”-stílusának is nevezhetjük (nálunk már volt ilyen) a legutóbbi irányzat al-al-al-alműfajaként. A különböző lemezkínáló oldalakon a CD-t egyszerre legkesevesebb öt-hét stílussal illetik. Sajnos nem találtam meg azt a mindennapi élethelyzetet, amikor ez a zene érdekes lenne.  Hallgattam olvasás közben, éjjel fejhallgatóval, autóban utazva csendben és egyedül, kényelmes forgalomban. Szólt a fülemben PC-ről és a telefonon, majd hideg vasárnap reggelen kerti munka közben, fagyos füvön lépkedve. Nos igen, ekkor volt a legérdekesebb. Hirtelen két új halk hangzást fedeztem fel egy rövid időre, ám csak a szomszéd működtetett kompresszort. Az egyes dallamok kimerítő újrajátszásának aránytévesztését jól jellemzi, hogy a Discogs-on lemez egyik fellelhető változatában még a 4 dal egy-egy eleme is szinte másodpercekre bontva újabb alcímekkel szerepel. Ekkor átváltottam Mike Oldfiled Tubular Bells-ének 2 CD-s újrakiadására. Aki ambient/prog.rock/űrrock és még ki tudja milyen újragondolt címkét kíván, ezt hallgassa meg! Persze a világ kereke forog és azóta is léptek színre nagyszerű ambient előadók. Ezért meghallgattam Tomita egy lemezét is. Végül, hogy kilépjek a szintetizátor játékos varázsából végig hallgattam Jean Luc Ponty Live c. korongját. Ismét leszögeztem magamban, a Vision Eternel EP-nek dalonként mindössze az első 2 percig érdekesek a dallamai és nem alkotnak zenét. Csak unalmas nosztalgia, ami a harmadik perctől az elsőre emlékezik. Ha atmoszférikus merengést akarok hallani, akkor meghallgatom Hans Zimmer Oblivion-ját. Átélem a Pink Floyd, vagy az újabb kori Wishbone Ash dalainak akusztikus részeit. Sőt a korábban a progresszív zenében az ikergitározást feltaláló Wishbone Ash későbbi (akkor new age-nek nevezett) Trance Visionary című, a rockzenéből messze kilépő, effektelt gitárokkal kísért elektro-pop-os, erősen kísérleti korongja is jó találat az ambient muzsika kedvelőinek. Ugorjunk a jelenbe: kereshet az olvasó valóban érdekes dalokat a Fémforgács-oldalakról is, a BardSpec-től, az Emptynest-en, a Day Before Us/Antikatechon-on át Wardruná-ig. Ki ne felejtsem a sorból a Thy Catafalque-ot. A zeneileg szélsőséges példákban megjelenik a ritmusos monotónia is, amire gondolatébresztő, érzelmeket kiváltó dallam épül; nem csak instrumentális, de énekelt dalokban is. A hallgató részévé válik a zenének. A stílus kevésbé elementáris hatású előadói frissítő hangzású relaxációs korongokat adnak ki, ezt árulják a bevásárlóközpontok pénztárainál. Az igazán tehetségesek pedig arénákat, koncerttermeket vagy multiplexeket töltenek meg. Zenéjüket szívesen beengedem a négy hangfalunk quadrofon hangzása alá. Őket javaslom hallgatni.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.