HÍR: Riverside: megújult műsorral tér vissza a lengyel progresszív zenekar

Novemberben egy különleges kiadásban is megjelent a Riverside nagy sikerű előző lemeze, a Wasteland. A duplalemezes új változathoz egy bónusz DVD kapcsolódik, amelyen a dalok 24 bites sztereó ill. 4.1-es Surround hangzással rendelkező változatai, és három videóklip is szerepel majd, továbbá öt eddig ki nem adott akusztikus dalt is beszerezhetünk az új kiadással. A címadó dalhoz nemrég egy videót is publikáltak Mariusz Dudáék: https://youtu.be/6dLf45s67hM

A bővített változat kapcsán a 2001-ben alakult, lengyel progresszív rockzenekar megújult programmal indul turnézni 2020-ban. Ez lesz a lemezhez kapcsolódó turnésorozat utolsó ága, ami Magyarország és Románia mellett elsősorban mediterrán országokat érint, így a tavasz érkezésével remélhetőleg a nap is előbújik majd a felhők mögül… a zenekar ezért is adta a turnénak a With The Sun nevet. A koncerteken többek között 5-6 új, a legutóbbi fellépéseken nem játszott dal is szerepel majd. Budapesten március 15-én játszanak a Barba Negra Music Clubban.

A nálunk is rendszeresen fellépő lengyel csapat előtt ezúttal egy hazai progresszív metal zenekar, az At Night I Fly is fellép. E csapat minden tagja a zenei színtér elismert szereplője: az énekes Bátky 'BZ' Zoltán neve többek között olyan zenekarokból lehet ismerős, mint a Stonehenge, a Fonogram-díjas Wendigo, és az eMeRTon-díjas After Crying. A tagok közt van továbbá a Dreyelands és az After Crying gitárosa, Horváth András Ádám, valamint Nagygyörgy Gábor, a K3 és a Cry Free dobosa, és Springer Gergely, a Dreyelands basszusgitárosa.

A csapat Mirror Maze című lemeze decemberben jelent meg Nail Music kiadásában, CD-n és digitális platformokon. A BZ és András által írt dalok egy fontos és aktuális témát járnak körül, hogy megannyi szemszögből érzékeltessék azt. Minden tétel egy-egy kiragadott példa olyan emberekről, életekről és sorsokról, ahol az egyén a lehetőségek és döntések között bolyong, mintha a vidámparkok torz tükörlabirintusába tévedne. Megtévesztő zsákutcák, eldönthetetlen útelágazások, csalogató veszélyek között bárki könnyen téveszti el az egyetlen célt, amellyel eredetileg elindult az életben: hogy önmaga maradjon. A Uriel című dal szöveges videóját itt nézhetjük meg: https://youtu.be/QvIHktUxN6Q

a Livesounds bemutatja: Wasteland – With The Sun Tour 2020
2020. március 15., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Riverside, At Night I Fly koncertek
Belépő: elővételben 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft.
Jegyek kaphatók a Barba Negra jegypénztárában, a jegy.rock1.hu oldalon, a Ticketportal és az Eventim rendszerében, valamint a Broadway jegyirodában és a tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://riversideband.pl

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/527626147807987/

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) DebRock.hu RSS nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!