Rendhagyó Nine Inch Nails est az Analog Music Hallban

Már 30 éve, hogy megjelent az úttörő amerikai industrial banda, a Nine Inch Nails debütáló albuma, a Pretty Hate Machine. Az énekes-dalszerző-producer Trent Reznor-ral a fronton azóta már 9 nagylemezt tudhat a háta mögött a zenekar, valamint Reznor több Grammy díjat és egy Oscar díjat is bezsebelt. Nem csoda tehát, hogy még ma is egy rendkívül sikeres bandáról beszélünk, akik itthon is szép számú rajongótáborral büszkélkednek. A 30 éves első lemez és a rajongói összetartás apropóján kerül megrendezésre 2020. január 25-én az Analog Music Hall koncerttermében az est, melynek során különböző, ideiglenes felállású zenekarok fognak NIN-számokat megszólaltatni, egy NIN-tribute banda is koncertet ad, valamint több önálló formáció is színpadra lép.

Az este fellépői között több underground banda tagjait vélhetjük felfedezni: fellép Potkovacz Márk (Stabbed), Kovács Gergely (Red Swamp), Gerő András (The Tumor Called Marla), Kovács Barbara (The Tumor Called Marla), Kovács-Ferencz Zsolt (The Tumor Called Marla), Csobán Bence (The Tumor Called Marla), Nagy Attila (SnailGardN), Füzi Vikor (Vic Willow), Fogl Botond (Needless), Rózsavölgyi Bence (Ghost Toast), Szijjártó Viktor, Kiss Gábor és Sipos András. A Nine Inch Nails válogatás koncertet a Pixelplants nevű pécsi formáció fogja megnyitni a tematikába illő indie-electronica-hard pop számaikkal. Őket követik az „egyéjszakás” NIN-formációk, majd Vic Willow és Estendor Lin, Utánuk a Nailhead NIN-tribute banda igézi meg a közönséget, ők pedig a Korubaan névre hallgató, friss drum and bass metal formációnak adják át a színpadot. A koncertsorozatot DJ NINth zárja industrial/synthwave/dark electro válogatással.

 

Az előadások között élő NIN-koncertek vetítése zajlik majd. Az egész este folyamán lehet szemezgetni Nine Inch Nails merchandiseból, amit Reszegi László lemezgyűjtő fanatikusnak köszönhetünk, ő egyébként a recorder.hu online magazintól teszi tiszteletét a rendezvényen. A jegyeket elővételben megvásárolhatod a tixa.hu-n vagy a koncert napján a helyszínen, természetesen, ha addig nem fogynak el.

Jegyelővétel: https://tixa.hu/nin_analog
Facebook Esemény: https://www.facebook.com/events/437335586824877/

 

Írta: Kovács Barbara

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!