2019-08-27

Hungarica: meghallgatható a címadó dal klippel az októberi új lemezről

“Egyik jobbról, a másik balról” – a Molotov-Ribbentrop-paktum 80 éves évfordulója után pár nappal indul a Blitzkrieg lemez előrendelése

Új HUNGARICA korong érkezik október 4-én, a Blitzkrieg már a zenekar nyolcadik albuma, és 13 tétel hallható rajta, ebből 4 dal lengyel nyelven is. A stúdiófelvételek egy legendás helyszínen készültek, amit még a ’70-es évek végén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Törökbálinton egy kastélyból alakított át és világszínvonalú technikával szerelte fel. A felvételek alatt folyamatosan forgott a kamera, először az album címadó dalához készült klipet mutatjuk be, amely már megtekinthető a zenekar Youtube csatornáján.

Mentes Norbert gitáros:“A figyelemfelkeltő borító és a címadó dal is arra utal, hogy mint a magyar, mint a lengyel nemzet a történelme során sokszor volt (és van) két tűz között. A címadó dal is erről szól! A >blitzkrieg

A Blitzkrieg lemez 3 formátumban jelenik meg: CD, CD + DVD és Vinyl verzióban is kapható lesz. A DVD mellékleten a zenekar nagyszabású tavalyi budapesti koncertjét tartalmazza, amelyen az alapító gitáros, Mentes Norbert 50. születésnapját ünnepelték meg. Az előrendelés a mai napon indul, három nappal a címadó dal témájának alapját szolgáltató Molotov-Ribbentrop paktum 80 éves évfordulója után.

Hungarica: Blitzkrieg előrendelés:
www.hungaricamusic.hu/

Az album érdekessége, hogy a felvételek a stúdióban egy 40 éves 24 sávos AMPEX szalagos magnóra készültek, ám nem csak a rögzítés analóg, hanem az összes utómunka, keverés és mastering is, a zenekar ezzel a minél jobb minőséget tűzte ki célul, illetve az analog vinyl lemez gyűjtőknek ezzel szeretnénk plusz örömet szerezni. A Hungarica törzsrajongók pedig bármelyik előrendelt formátum mellé meg fogják kapni a master szalag egy darabját emlékül, ajándékként.

“A 700 méternyi hosszú szalagot felszeleteltük, lehet, hogy valakihez egy gitárszóló, vagy az énekből egy sor kerül a 24 sávból amit a szalagra rögzítettünk! Nem kell megijedni a felvételt archiváltuk, hogy a jövőben ha muszáj hozzá tudjunk nyúlni, ezért nyugodt szívvel őrizzétek meg aki megtisztel bennünket, hogy előrendeli ezt a különleges kiadványt annál jó helye lesz.” – tette hozzá Norbi.

A lemezborítót Havancsák Gyula készítette, aki nemzetközi szinten elismert zenekarokkal (Accept, Stratovarius, Annihilator, Kreator, Blind Guardian, Destruction, Wintersun, Grave Digger, stb.) dolgozott együtt.

Hungarica: Blitzkrieg
(2019 – HÚK Records
01. Toborzó – Kossuth nóta
02. Blitzkrieg
03. Szabadság
04. Büszkén szól
05. Az út maga a cél
06. Nem kapsz kulcsot
07. Csak te vagy velem
08. Hordom a keresztedet
09. Blitzkrieg (PL)
10. Wolnosc (PL)
11. Lance do boju (PL)
12. Sama droga jest celem (PL)
13. Trianon (Ossian cover) (bónusz dal)

A lemez megjelenésének hetében Lengyelországban turnézik a HUNGARICA, október 12-én pedig Budapesten a Barba Negra Music Clubban már hallhatjuk élőben is az új dalokat a lemezbemutató koncerten. A különleges esemény főzenekara a MOBY DICK, melynek szintén a gitáros Mentes Norbert az egyik alapítója, a basszusgitáros Gőbl Gábornak pedig ekkor ünneplik az 50. születésnapját, illetve fellép még a Moby Dick énekes-gitáros Schmiedl Tamás formációja, a BLOODY ROOTS is.

Moby Dick // Hungarica // Bloody Roots ➽ Gőbl 50
www.facebook.com/events/495391491002916/

❒ Hungarica online:
www.facebook.com/hungarica/
www.hungaricamusic.hu/

❒ A kiadó Facebook oldala:
www.facebook.com/HammerMusicHungary/

rothadás

Kriptaszagú doom/death metallal mutatkozik be a Rothadás

Képzeld el, hogy egy fertőzött sárral borított mocsáron kelsz át, ahol nyálkás férgek harapdálják a bőrödet, miközben a mocsok a húsodba kerül. Hirtelen ezek a kis rohadékok eljutnak az agyadig, és a fájdalom annyira intenzívvé válik, hogy teljes hisztériában üvölteni kezdesz. – írja le saját atmoszféráját a Rothadás, egy egészen mesteri doom/death metal-banda Szegedről, melynek tagjai a […]

Degragore

Brutal death darabolás a Dedragore rémtanyáján

Megjelent a budapesti Degragore új albuma Xenomorph Paroxysm címmel. A lemezen a zenekar új énekessel és dobossal, illetve egy szabadabb, kiegyensúlyozottabb és könnyedebb megközelítéssel tért vissza (már ha lehet ilyenről beszélni a brutal death metalnál). A tavaly megjelent From Sin to Redemption belezős darabolását mindenesetre sikerült egy újabb szintre emelniük. A zenekar agya, Tóth József az alábbiakat tette […]

Vultures – Hunger – új videó

Push címmel tette közzé hamarosan érkező új EP-jének nyitó dalát a kanadai hardcore metalos Vultures. A banda közel 20 perces, 6 dalos gyilkos anyaga Hunger címmel október első napjaiban érkezik, amelyről máris itt van a fent említette energikus h…