„>>Imitt a hegyes farku állat; itt ki hegyen áttör, falon és fegyveren; imitt ki a világot büdösíti.<< Így kezdett hozzám szólni mesterem s odaintette őt partunk elébe, hol véget ért az átment kőperem. És a csalásnak ez a ronda képe eljött, s kiszállt fejjel, derékkal is még, de farkával nem szállt a part fölébe. Arcát igaz ember arcának hinnéd, oly jóságosan sima volt bőre, de teste végig kígyó teste innét. A hónán két szőrös kar nyúlt előre s hátán, mellén máslizva, karikázva s két oldalán is festve volt a szőre. Tarkábban még, egy szint rakván a másra, nem verte szőnyegét török, tatár, sem ilyen színes nem volt Arachne vászna. Mint parton néha bárka sorba áll, faruk a földön, orruk vízbe furják, s mint arra hol a német iddogál, a hód, mikor készíti háborúját: a kő szélén mely a fövenyt övezte, ez a gonosz bestiája úgy állt. Egész farkával a nagy ürt evezte, csavarva a mérges villát magasan, mely végét skorpióként fegyverezte."
