Mutasd a TZI-TZI-t, avagy A Sunset Strip Showder Klubja- Steel Panther koncerten jártunk.

Jó pár esztendeje, mikor berobbant a Panther, csak pislogtam, mint hal a szatyorban…kik ezek? Az amerikai glamster Hónaljmirigy? Amúgy mindig is szimpatizáltam a “srácokkal”, főleg az általuk képviselt, 80-as évek rock/metaljának fénykorát idéző zenékkel, hangzásvilággal, szóval számomra az első magyarországi buli pirosbetűs ünnepként lett elkönyvelve a naptárban. Noha a Steel Panther voltaképp egy nem komolynak szánt komoly banda, sokan pont emiatt célkeresztbe helyezik a Sunset Strip “újabb generációs” üdvöskéjét, én pedig személy szerint pont azt szeretem bennük, hogy profán humorukkal olyan görbe tükröt tartanak a rocksztárság, mint életforma elé, mint Quasimodo háta. Aztán az is lehet, hogy túl sokat látok bele és valójában négy mindenre elszánt ripacs színész rocksztárosat játszik. Mondjuk tény, hogy nagy színészkedés megy, de még nagyobb tény, hogy lezenélik a Holdat is az égről.

Szóval kiváltképp vártam a koncert napját, még így a Rockmaraton utáni félholt állapotban is. Lássuk, mi történt múlt hét szerdán:

Egy jóindulatú háromnegyed házat jósoltam, mely be is igazolódott. Itthon szerintem nincs akkora hype­-ja a zenekarnak, de így is elég korrekt mennyiségű ember tette tiszteletét, ráadásul igen sok ismerős arccal is összefutottam, akikről sosem hittem volna, hogy viszontlátom egy ilyen eseményen. Volt sok Def Leppard-póló, meg párducmintás spandex gatyák, puma cipők, csöcsök-seggek, és kiváló zene, de erre hamarosan részletesebben is kitérek.

A bulit az Atomic Playboyz indította. Néhány éve már láttam őket Michael Angelo Batio előtt, és az igazat megvallva, zenéjük már akkor sem hatott meg, mindenesetre odatették magukat, és ez most sem történt másképp. Hangzásuk és zenéjük számomra jellegtelen, amolyan Ramones, illetve korai GNR határmezsgyéjén lavírozó glam-punk-nak láttam/hallottam őket. Semmi extra, de amúgy rendben volt.

A bő félórás szett után jött a szokásos átpakolás, kávé-cigi-sörszünet, majd a Van Halen intro után megkezdődött az időutazás.

In Medias Res jeleggel az Eyes Of The Panther igen erős kezdésnek bizonyult.

Már az első másodpercekben feltűnt, milyen remekül szól minden. Egyben van a zenekar, mindenki tudja a dolgát, és kegyetlen mód megdörrennek.

 

Azt tudtam, hogy nagy dumások a tagok, de arra azért nem számítottam, hogy egy full Showder Klub epizódot lenyomnak sztendapolásilag. Noha annyit röhögtem a hülyeségeiken, hogy rendesen fájt az arcom, azért megkérdeztem magamtól, vajon a közel kétórásnak ígérkező szettből dalok is el fognak-e hangzani?!!?

Az egész koncert iszonyú jó hangulatban telt, a banda részéről ment a folyamatos egymást való szopatás, oltás, hülyülés. Néhány magyar beszólással is megörvendeztették (igazából Satchel gitáros) a Track-ben összegyűlteket, mint pl.:

Mutasd a tzi-tzi-t!”, vagy a nagy röhögést okozó Michael Starr énekes leoltása: “Khitchi a fhasza!”.

Értelemszerűen a Panther, illetve az általuk képviselt muzsika lételeme a “cicik és a rakkenroll” közötti egyensúly fenntartása, szóval párszor még elhangzott az előbbi aranyköpés.

No, de menjünk tovább. A poénhadak mellett azért a zenei aspektust is említsük meg!

Igen tartalmas repertoárt kaptunk igen erős dalokkal, mint például: Party Like Tomorrow Is The End Of The World, Just Like Tiger Woods, Poontang Boomerang, a legújabb single All I Wanna Do Is Fuck (Myself Tonight), Asian Hooker, Girl From Oklahoma, melyhez színpadra hívtak egy lányt a közönség soraiból. Elég abszurd élmény lehetett szegény lánynak egy ilyen sokatmondó szerenádot testközelből hallgatni, haha.
Az est egyik fénypontja számomra az Ozzy-szekció volt, ahol is a Crazy Train-t nyomták el tulajdonképpen mindenkinél jobban. Michael Starr iszonyat mód leénekel mindent, és emellé még hitelesen el is játsza. Hatalmas “imperszonátor” a tag.

Ezen a ponton ki kell emeljem a zenészeket, Satchel-ről mindig is tudni lehetett (már, aki kicsit utánaolvas), mennyire pro. Mi sem támasztja ezt alá, mint a Rob Halford nevével fémjelzett Fight anyagokon való szereplés.

Lexxi Foxx-ról igazából annyit tudunk, hogy szexelvonóra járt és szereti magát nézegetni a koncerteken, mindig más tükörben, amit két dal közt előkap a zsebéből. Stix Zadinia dobosról sem tudok sokkal többet, bár igen stenkesen dobol. Nekem ennyi elég. A zenekar legerősebb pillérei nyilván Satchel és Starr.

Az egész zenekar vérprofi, sehol egy hamis hang, egy félrenyúlás, semmi. Néha már azt hittem, playback-ről megy a buli.

Az est másik fénypontja (a sok közül) valószínűleg a színpadra felrángatott csajtömeg, akik tiszteletére szólt a 17 Girls In A Row opusz. A cím magáért beszél. Nem is kommentálom. Nézzétek meg YouTube-on!

A fentebb említett dalok mellett elhangzott a Gold Digging Whore, a Community Property, illetve a built lezáró Death To All But Metal – Gloryhole páros. Bírom, hogy a Panther kb. az összes zenei klisét felhasználja, hogy építsen belőlük egy ultramenő produkciót, habár azt azért be kell valljam, dalaik élőben sokkal nagyobbat ütnek, mint lemezen.

Összességében egy remek koncertet láttam. Ha nagyon bele kéne kössek, azt mondanám, kicsit halk volt.

Végül egy idézet a tollamból: “Ha a Sunset Strip heroin lenne, akkor ez a koncert a fecskendő egy jó vastag tűvel.

 

Bütch

Fotók: Kieron.
További képek IDE KATTINTVA!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!