Rattle Inc.
Amikor Colynak említettem, hogy az Exorcist lemezéről szeretnék írni, azt a választ kaptam, hogy tök jó, mert már többen is hiányoltátok. Bevallom, ennek nagyon örültem. Őszintén kíváncsi lennék, vajon hányan ismerik ezt a lemezt, és közülük mennyien szeretik is egyben. Ami pedig még izgalmasabb kérdés, hogy a fiatalabb korosztályhoz eljutott-e egyáltalán a híre, mert valljuk be őszintén, a mai iszapszemű ráják is igencsak fiatalkák voltak még akkoriban. 1986 az album megjelenésének az éve, amikor még sok metal zenekar nagyon gyerekcipőben járt. A kultikus Venom ekkorra ugyan túl volt legendás lemezein, a Celtic Frost is letett már két albumot az asztalra, a Bathory első két alapvetése is megszületett, de azért a többség még csak ez idő tájt kezdett nekikészülődni.
Emlékszem, az anyagot egy barátom szállította, másolt kazettán, amit aztán én is jól tovább másoltam, úgyhogy a minőségre nem lehetett panasz… 
Ettől függetlenül a beérkezés dátumától kezdve évekig forgott a magnómban, szó szerint rongyosra hallgattam, később újra be is kellett szereznem. Valamiért nagyon megfogott az album atmoszférája. Kifejezetten egyediek és túlvilágiak azok a kis intrók, amelyek az egyes számokat felvezetik. A borító szerint 15 szám (track) található rajta, de ezek közül valójában csak kilenc van, ami teljes értékű zenemű, a többi hangulatfokozó szösszenet a dalok között. Összességében 38 perc hosszú az egész.
A zenekar amerikai illetőségű, és mint azt ma már tudni lehet, a Virgin Steele-tagok projektje volt. Akkoriban, amikor az ember fia még nem tudott gyorsan mindennek utána szaglászni a neten, lengett azért egy kis misztikum körülöttük. Én is olyan infókat hallottam róluk akkor tájt, hogy ez valamiféle titkos társaság, és nem lehet tudni, hogy kik készítették a lemezt, és ettől még izgalmasabb volt az egész. Egy titkos, okkult társaság, mert hogy szövegvilágukban, hangulatukban remekül vitték ezt a vonalat. Jómagam sosem voltam a Virgin Steele rajongója (akkor már inkább a Manowar-é), de ezt a lemezt nagyon összehozták. Gondolom, ők sem akartak kimaradni az akkoriban bontakozó okkult thrash/black mozgalomból, és megmutatták, hacsak egy lemez erejéig is, hogy ők is tudnak ilyet. Fekete imák, boszorkányok és minden egyéb kellék jelen van, ami csak kell egy ilyesfajta zenéhez. Folytatás viszont nem készült. Ez a lemez egyszeri és megismételhetetlen. Soha többé nem adott ki anyagot ez a csapat, ebben a formában.
Az ötlet szülőatyja David DeFeis (ének) és Edward Pursino (gitár) volt, őket egészítette ki a stúdióban Joe O’Reilly basszusgitáron és Mark Edwards dobokon. Előző kettő a mai napig a Virgin Steele aktív tagja. Persze ezen az albumon mindannyian álnéven szerepeltek.
Az anyagot mindössze három nap alatt vették fel, teljesen élőben. Lett volna egy másik énekes is rajta, de állítólag vallási okokból visszalépett, így az egészet David énekelte fel, hozzáteszem, remekül. Nemrégiben nyilatkozta az album kapcsán, hogy mindenféle fura eszközöket is használtak a felvétel során, például alumíniumfóliát az énekhez. Jó kis nyolcvanas évekbeli trükkök…
A végeredmény viszont egy nagyon alap, kultikus lemez lett, stílusában speed/thrash metalnak nevezném, nagyon jó kis szólókkal, remek énekkel, sötét, gonosz hangulattal. Örülnék, ha a fiatalabb generáció is megismerné és megszeretné. Higgyétek el, kiváló unaloműző. Méltó helye van a képzeletbeli időkapszulánkban, hogy az utókor is megismerhesse majd…
