fesztivál

Alpárfeszt 2017. június 29. – július 1., Tiszaalpár

Az Alpárfeszt hiánypótló zenei fesztivál Magyarország szívében. 2017-ben harmadik alkalommal rendezik meg a szervezők Tiszaalpár település mellett underground zenei fesztiváljukat, amely kezdetben térségi, baráti zenekarok összejövetele volt. Az első rendezvény fergeteges hangulatot hozott, és underground rock zenei körökben gyorsan országos hírre tett szert. Ennek köszönhetően a második fesztiválra már számos zenekar jelentkezett, melyek közül a ,,javát” válogathatták ki a szervezők a fix alapot jelentő baráti bandák mellé. Mára kijelenthetjük, hogy az Alpárfeszt a honi underground krémjét vonultatja fel, sőt Szerbiából is érkeztek zenekarok 2016 nyarán az alpári erdő ölelte rétre – a községtől viszonylag távol eső erdőséggel övezett mezőnél ideálisabb helyszínt nem is találhattak volna a szervezők egy rockzenei fesztiválra.

A 2016-os nyári rendezvény után rögtön gőzerővel indultak újra a szervezési munkálatok. Az ország minden területéről jelentkeznek zenekarok fellépési lehetőséget remélve, valamint a fesztiválozók részéről is jelentős az érdeklődés a 2017-es Alpárfesztre. Ráadásul ezen a nyáron a sok közkedvelt magyar underground banda mellett egy külföldi zenekar is érkezik a Tisza partra: Svédországból a The Embodied a skandináv metál hangulatát hozza el a hazai nyárba.

További infó a fesztivál FB eseményében: www.facebook.com/events/1789833157918291/

RockBalaton 2017 – Fonyód, augusztus 11-13.

A rockzene nagyágyúi ismét Fonyódra jönnek és Te? A rockzene örök, akár csak a balatoni panoráma. Így nem véletlen, hogy Fonyód „a Balaton kilátója” és a Balaton egyik legnagyobb rock zenei fesztiváljának helyszíne.

Fonyódon a rock szerelmesei nem csak a Balatonban lubickolhatnak, hanem a legnagyobb magyar rocklegendák és a feltörekvő fiatal zenekarok által nyújtott élményben is, hiszen 2017.augusztus 11 – 13 napon a RockBalaton fesztiválon megállás nélkül váltják egymást a színpadon.

Mindjárt a nyitónapon fellép a Noctis, az idei Dal válogatáson országnak bemutatkozó Leander Kills, a fiatalok kedvenc zenekara a Depresszió és nem utolsó sorban a legendás Ossian.

A fesztivál második napján, már a nyitókoncerten érdemes lesz a színpad előtt csápolni, hisz a Hollywood Rose az egyik legjobb Guns N’Roses tribute csapat kezdi a bulik sorát, majd az ország kedvenc lánybandája a Dorothy fog zúzni.
Természetesen a RockBalaton kihagyhatatlan fellépője a Kárpátia zenekar is melynek koncertjeire elmondható, hogy generációk találkahelye. Az estét a hazai metál nagyágyúja a Pokolgép zárja.

A fesztivál utolsó napját nevezhetjük a legendák éjszakájának is, hisz a lelkes fiatalokból álló Your Last Steps után a Rudán Joe Band egy különleges koncerttel készül „Mobil korszak” névvel. A rutinos rockerek tudják, hogy ettől a koncerttől micsoda bulit várhatunk. Joe-ék után érkezik a király, a legfeketébb hangú fehér énekes Deák Bill Gyula, majd Kalapács koncerttel zárul az idei RockBalaton Fonyódon.

A koncertekre hangolódni, vagy azokat kipihenni sem lehetetlen akár az egész családnak: fürdés és vizes élményjátszótér, sétatúra, kutyás fürdőhely, sör, lángos, piac…: mert „Fonyód a Balaton kilátója – az élmények városa! „

https://www.facebook.com/rockbalaton/
https://www.facebook.com/events/1804879386443804/

Itt bulizz a szomszédban – Válogatás a környező országok fesztiváljaiból

A hétvégén Kaliforniában lezajlott a Coachella fesztivál első fele, ezzel pedig kezdetét vette a fesztiválszezon. Ami ugye nettó marhaság, hiszen fesztiválok egész évben vannak, de akkor nevezzük nyári fesztiválszezon-indítónak a legendás amerikai bulicunamit. Te hová mész idén? Igen, tudom, unod a Szigetet, kellene már valami más, nyilván a Soundra nem mész, mert az nem a te zenéd, Sopronban nem férsz el, de mégis jó lenne egy király fesztivál, nagy nevekkel. Ezért persze túl messzire nem akarsz elmenni. Megértelek, nem is kell.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

sziget

Biffy Clyro, Macklemore & Ryan Lewis plusz még nyolc név az idei Szigetre

szigetbejelentesbiffy.jpg

Bár a fenti mozaikból kiderül, azért álljon itt szövegesen is: Idén a Sziget Nagyszínpadára jön a rapper Macklemore és zenész-producer Ryan Lewis. Visszatér a Szigetre Skócia egyik leghíresebb rockzenekara, a Biffy Clyro. A húsz éves kora ellenére már három nagylemezt megjelentető énekes-dalszerző Birdy is érkezik a Szigetre, illetve, hogy legyen már torzított gitár is az amerikai Breaking Benjamin is fellép a rendezvényen. Ambient zenéjével jön az itthon is telt házak előtt játszó Tycho, illetve a holland veterán DJ-producer-dalszerző Don Diablo. A német elektro-rap színtérről érkezik Marteria, az amerikai Allah-Las pedig pszichedelikus garázs-beat zenéjét mutatja be. A tropical house holland képviselője, Bakermat is fellép a Szigeten, ahogy az osztrák elektró-duó, a friss lemezét bemutató HVOB is.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

himnusz

A Sziget idei himnuszát a Mary PopKids írta

A fenti dalról ezt mondta el a zenekar énekes-gitárosa, Kama:

15 éves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra és soha nem múlt el az az izgalom, amikor első nap átsétálunk a K-hídon. A Szigeten voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal és szereztünk újakat is, és rengeteget meghatározó koncertélményünk kötődik ide. Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ. Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni. Magyar fiatalokként és zenészekként is nagyon büszkék vagyunk a Szigetre, és arra is, hogy most nekünk is lehet hozzá egy kis közünk.

A zenekarnak a Sziget-himnusz mellett december jelenik majd meg az új nagylemeze, és természetesen a fesztiválon is fellépnek, már ötödik alkalommal.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Támad a Rockmafia az Open Road Festen!

Június 10-én támad a debreceni Rockmafia az Open Road Festen! Úgyhogy Tankcsapda pólót elő, rock villát az ég felé, mert a srácok sosem látott újítással érkeznek, amiről Sidi lerántotta a leplet. Ráadásul azt is elárulta, mi a banda sikerének a kulcsa, és miért tartja magát „piszok mázlista fickónak.”

„Teljesen újfajta show-t, új koncepciót találtunk ki az Open Road Festre.” Na és mi adja a „Feel the Freedom” életezést a rock nagyágyúnak? Az ő szavaival élve motorok, és bizsergés. „Olyan ez, mint amikor a gyerek beszabadul a játékboltba. Bármerre nézel olyan etalont, különlegességet látsz, ami miatt már megérte felkelni. Már amikor közeledünk a fesztivál területéhez, izgulunk, bizsergünk. Az Open Road Festen minden egybe van ahhoz, hogy megéld a szabadságot, a rock sztár életérzést: jó társaság, egyforma érdeklődésű emberek, motorcsodák, rock”- Sidi.

És mitől más ez a fesztivál, mint a többi? „Nem akarom túlromantikázni a dolgot, de itt 0-24-ben megy a buli, nem csak éjszaka a színpadon, hanem nappal is történnek dolgok. Már csak a vasak és az arcok miatt is imádok napközben az Festen sétálgatni”- tette hozzá a Tankcsapda gitárosa. A fesztivál megkoronázásaképp a Tankok eddig soha nem látott újítással robbannak be a színpadra, és persze a régi idők emlékére is zenélnek egyet.

Hiszen a ’90-es évek elején, aki élt és mozgott, és rocker vér csörgedezett az ereiben, fejből tudta a Tankcsapda összes dalát, sőt még az is akaratlan lábdobogásba kezdett, aki popslágereken szocializálódott. Három évtizeddel később még mindig a rock a legjobb méreg, olyannyira, hogy a Tankcsapda lett Magyarországon maga a rockzene megtestesítője, és olyan kultuszt teremtett, ami generációkon átívelve a mai napig durva rock- függőséget okoz.

„A TCS sikerének az egyik titka, hogy mindig visszamegyünk a gyökereinkhez. Tudjuk, hogy honnan indultunk, és megéljük, amit elérünk. A gyerekkori álmokból inspirálódunk, amikor még azon gondolkoztunk, milyen jó lenne a Dunántúlon játszani, aztán külföldön, és egyszer egy olyan helyen ahova repülővel kell menni” – mesélte nevetve Sidi a banda gitárosa.

„Emlékszem, kis srác koromban volt egy piros MZ-m, úgy motoroztunk, hogy azt képzeltük, hogy egy Harley.” Sidi maga is hatalmas Tankcsapda rajongó volt, aztán egy nap a bandában találta magát, később egy H-D Heritage Softail nyergében, „igazi Hollywoodi story – közhely ide vagy oda, piszok mázlista fickó vagyok.”[/justify]

Közel harminc év rockkal átitatott mámoros év után a Rock & Roll rugója még mindig az, ami a kezdetekkor: a zene imádata, a rocksztársággal járó életérzés, és az alázat. „a koncert előtti másodpercekben, az intro alatt szeretek kinézni a felspannolt tömegre és egy pillanatra visszamenni azokba az időkbe, amikor a suli zenekarral három ember előtt játszottunk, most pedig ezrek előtt. Meg akarom élni a siker minden pillanatát.” –mondja Sidi.

A siker pedig ’89 óta a Tankcsapda védjegyévé vált, hogy az igazi rock sztár imázs, amit a vadság és a szabadság feelingje leng körül. „A TCS tagjának lenni 0-24-es dolog. A banda szent és sérthetetlen, ez az első, ekörül forog mindenki agya, egyszerűen megéljük a rock and rollt”- avat be Sidi.

Június 10-én, szombaton te is részese lehetsz a rock and roll életérzésnek, mert jönnek a Tankok! Úgyhogy készülj fel, mert brutális zúzdától lesz hangos az Open Road Fest, ahol szabadság és a rock összeforr.

Váltsd meg jegyed most és találkozzunk a 18. Harley-Davidson Open Road Festen – ’Feel the Freedom’!
Alsóörs – 2017. Június 7-11.

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!