AWS

Pair o’ Dice – Fejben dől el – Új szöveges videó

Még 2015 novemberében jelent meg a soproni Pair o’ Dice bemutatkozó EP-je, az 5 dalt tartalmazó Képlet. A dalokat Schmiedl „Smici” Tamásnál vették fel az MD Stúdióban. A 2014-es Zúzda Tehetségkutató döntőjébe is bejutott banda idén januárban újfent stúdiózott, ezúttal az AWS gitáros Brucker Bence közreműködésével a törökbálinti SuperSize stúdióban rögzítettek három friss dalt. A […]

Bihari Balázs

Totally Disco! – itt a Hippikiller új lemeze

Március 30-án jelentette meg Totally Disco című új nagylemezét az újságíróként és szerkesztőként és a Majdnem Híres Rocksuli társalapítójaként is jól ismert Bihari Balázs zenekara, a Hippikiller. Az együttes harmadik nagylemeze ezúttal a nyolcvanas évek hangulataiba kalauzolja vissza a hallgatókat, igazi Hippikiller-kontextusba ágyazva. A 2003-ban indult Hippikiller, Bihari Balázs szólóprojekt-zenekara, mely a 2010-es évek elején tartott kisebb szünet után 2014 óta ismét aktív – akkor készült el a 2006-os debütáló Hippikiller-lemez, a Ten Little Freuds, Ten Little Gonzos folytatása, a Mixtape From the Striped Room című album. Az együttes az elmúlt közel tizenöt évben merészen kalandozott a rock és pop stílus-labirintusaiban, […]

A Totally Disco! – itt a Hippikiller új lemeze bejegyzés először a On Stage jelent meg.

IGORRR

IGORRR – Klippremier: ieuD

igorrr.jpg

A behatárolhatatlan stílusú francia Gautierre Serre projektje, az Igorrr új albummal jelentkezik június 16-án “Savage Sinusoid” címmel a Metal Blade gondozásában. Van itt minden, mint a búcsúban: barokk zene, elektronika, black metal, mindez pedig követhetetlen gyorsasággal váltja egymást. Most az ieuD című nóta (?) klipjét nézhetitek meg a hajtás után.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Akvárium Klub

Little G Weevil koncert az Akváriumban (Április 13., 20:00)

Little G Weevil személyében – blues vonalon – hazánk egyik leghíresebb szülöttét köszönthetjük. A 12 esztendeje Amerikában élő magyar származású muzsikus az évek alatt számos komoly díjat söpört be a blues világának nagy elismerései közül: többek között a 2013-as International Blues Challenge első helyezését, majd egy évvel később, a 2014-es Hanosz Award Recipient “Musician of […]

BATTLE_BEAST

BATTLE BEAST – Bringer Of Pain Over Europe koncertbeszámoló

bringermed4-188e497d6c1d6faafcdb195cb16aec2974ced0addace082a46bc37af42c7bc3c.jpg

Most attól függetlenül, hogy a Battle Beast lassan csomagban is jöhetne a Sabaton és a Kataklysm zenekarokkal, én vártam ezt a bulit, legutóbb a 2016-os Rock Maratonon láttam a finn csapatot, előtte meg a Sabaton vendégeként, és emlékszem, hogy mind a két alkalommal hengereltek. A jó alaposan megturnéztatott “Unholy Savior” (csak ezzel az egy albummal háromszor jártak nálunk) után a februárban megjelent “Bringer Of Pain” koronggal tértek vissza, ezúttal annyi változással, hogy a banda agyának számító Anton Kabanen helyére egy új srác, a Brymirből ismerős Joona Björkroth érkezett. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!