Slayer-albumok rangsorolva. Vigyázat, szubjektív!

I.

Teljesen véletlenszerűen alakult így, de azt hiszem, hogy a banda munkásságát nézve talán az egyik legemblematikusabb időpontban kezdek hozzá ennek a cikknek a megírásához. Lévén, hogy október 7. van, azaz napra pontosan ma 33 éve, hogy megjelent MINDEN IDŐK LEGHÍRESEBB THRASH METAL LEMEZE, A REIGN IN BLOOD! Október 9-én pedig egy másik klasszikus, a Seasons in the Abyss ünnepli a születésnapját.

A már mindenki számára jól ismert okból kifolyólag elmondható, hogy ez esetben egy elvileg teljesen lezárt életműről beszélhetünk. Jelen állás szerint legalábbis, ha minden igaz, a Slayer aktív történetének utolsó napjait éli. A megalakulásuk (’81) óta eltelt 38 évben 11 sorlemezt és még jó pár, egyéb felvételeket tartalmazó cuccot (koncert-, feldolgozás- és filmzenealbum, plusz EP) jelentettek meg. A felállított tetszési sorrendemben a korábbi, ilyen jellegű cikkekhez hasonlóan most is csak az olyan stúdióalbumaik szerepelnek, amelyeken a saját dalaik hallhatók. Természetesen a South of Heaven a Judas Priest-feldolgozás ellenére is ide tartozik. A lista sorrendje abszolút személyes, és éppen ezért „nézeteltérni” bárkinek szabad! 🙂

11. Christ Illusion (2006)

Ezt az anyagukat még közvetlenül a megjelenése után sem hallgattam meg tíznél többször. Ha most nem „puskáznék”, hirtelen egy számot sem tudnék róla említeni. Azt azért mindjárt hozzáteszem, hogy olyan albumot soha nem adtak ki Arayáék, amin ne lett volna legalább két-három kiemelkedő dal. Vagy lehet, hogy mégis? Mert ahogy most nézem a számok címét, hát kurvára nem ugrik be róluk semmi. 🙂 Na, jó, az Eyes of Insane-hez tudom, hogy készítettek klipet. Viszont, ha egy kicsit gonoszkodni akarnék, azt mondanám, hogy már találtam is egy elég kézzelfogható indokot, hogy miért gyengébb ez az album a többinél. Talán mert a tízből hét nótát „Király Kerry” írt egyedül. És mint az tényszerűen kijelenthető, a Slayer legjobb dalai korábban mindig a két gityós külön-külön hozott ötleteinek az ötvözetéből születtek, vagy pedig Hanneman egyedül villantott egy nagyot. Akárhogy is nézem, ez a lemez tartozik a legkevésbé a kedvenceim közé a Slayer-életműből.

10. Diabolus in Musica (1998)

Meg sem tudom mondani, mikor hallgattam utoljára. Összességében anno csalódás volt a lemez, és ez él bennem azóta is. Abban a metal szempontjából ínséges időben, amikor kijött, sajnos ők sem tudtak nagyot dobni ezzel az anyaggal. A borítón látható új logó és a Stained of Mind, plusz még egy-két hasonló, újító jellegű dolguk nekem nem igazán jött be. A nyitó Bitter Peace Hanneman-tól viszont igazi Slayer. Ekkor láttam őket másodjára itthoni koncerten. Az akkor még lófaszban sem lévő System of a Down-nal jöttek, mi meg csak lestük, hogy ki ez a „macskajancsi” előzenekar! 🙂 És lám, mekkorát fordult a világ…

9. Divine Intervention (1994)

Egy interjúban megkérdezték King-et, nem gondolkodtak-e esetleg azon, hogy egy jobb hangzással újra felvegyék az első két lemezüket. Ő azt válaszolta: semmiképpen sem! Ha már felmerülne egy ilyen szitu, akkor inkább a Divine lenne az, amit fel lehetne javítani, mert annak az utómunkálatainál elég szétszórtak voltak (mint tudjuk, Lombardo is ekkoriban vált ki), és eléggé elnagyolták a megfelelő hangzásbeállításokat. És én ezzel nagyon egyet tudok érteni. Ha jobban odafigyelünk, bizonyos dalok észrevehetően különbözően szólalnak meg a lemezen, ugyanis két külön stúdióban lettek felvéve vagy keverve (már nem tudom pontosan). De az eltérések tisztán észrevehetők. Maguk a számok sem lettek igazán erősek. Olyan átlag Slayer-szerzemények. Persze, itt is megvannak a kiemelkedő nóták (Dittohead, SS-3, 213 vagy a lemez címadó dala), de számomra mégsem az igazi. Ezzel az anyaggal jöttek először Magyarországra, és szerintem az akkori előzenekar, a Machine Head Burn My Eyes lemeze köröket ver erre Slayer-korongra. De azért a koncerten tisztán érződött, hogy ki a király! 🙂

8. World Painted Blood (2009)

Ez már határozottan jobb benyomást keltett bennem elsőre is, mint a három évvel korábbi cuccuk. Két szám azonnal beugrik róla. Az egyik a címadó, a másik pedig amelyik egy orosz sorozatgyilkosról szól (ha jól tudom). Megint puskázok: igen, a Psychopathy Red az. Fúú, a kurv@ anyámat, milyen rohadt jó szám! A maga szűk két és fél percével totál a Reign in Blood-os korszakot idézi fel. Több ilyen is lehetne a lemezen! És persze most látom, hogy mindkét említett dal Hanneman-szerzemény. Ez az utolsó, még vele készült Slayer-album. Sajnos!

7. Repentless (2015)

Ha úgy tetszik, a 6.-7. helyre sorolt lemezeket akár fel is lehetne cserélni, ezek ugyanis nálam egyformán jó Slayer-albumoknak számítanak. Mindkettő kellemes meglepetés volt az őket megelőző egy-két halványabb anyagot követően. Mint azt régebben már írtam egy cikkben, én nem vártam semmi jót Hanneman halála után ettől az utolsó anyagtól. És lám, King mesternek sikerült egy igencsak korrekt thrash lemezt összehoznia. Gratulésön!

6. God Hates Us All (2001)

Azt, hogy mégis ezt az anyagot tettem a 6. helyre a Repentless-szel szemben, talán annyival indokolnám, hogy azért itt több számban is még igencsak érződik a Hanneman-féle szerzői zsenialitás. A Disciple-ban, a God Send Death-ben, a Threshold-ban és a klipes Bloodline-ban rendesen ott van a keze nyoma a szőke srácnak. Na, de legyünk őszinték: hiába az eddigi albumokról vagy az azokon szereplő néhány kiemelkedő számról írt dicséret, maradjunk annyiban, hogy az ilyen „vén majmok”, mint én is, nem ezekért a lemezekért szeretjük ezt a bandát!!! 🙂

II.

Egy közel négy évtizeden átívelő pályafutás állomásait nehéz lenne úgy lajstromba szedni, hogy az mindenkinek megfeleljen. És természetesen nem is ez volt a célom ezzel a cikkel. Továbbá az egyénenkénti tetszési sorrend felállítását döntően befolyásolja az is, hogy melyikünk mikortól köt szorosabb barátságot az adott banda zenéjével.

Ilyen hosszú idő alatt bizony generációk jöttek és mentek, és ami talán különösen igaz az elmúlt 40 évre, hogy a net megjelenésével óriásit változtak a zenehallgatási szokások. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik lemezekben gondolkodik, ha egy együttes megítéléséről van szó. Hogy ez a mai fiatal generációnál mennyire van így, afelől vannak kétségeim. Persze tisztelet a kivételnek! Amit viszont egyértelműen kijelenthetünk, hogy akár a zenészeket, akár a közönséget nézzük, a Slayer zenéje több korosztályra is nagy hatást gyakorolt. És ez nem véletlen! Mindennek alátámasztására csak egy elgondolkodtató adat: a Reign in Blood-ból a megjelenését követő rövid idő alatt csak Amerikában eladtak 500 ezer darabot. És hol vannak még azok, akik kazira másolva hallgatták ezt az anyagot? Nem voltak klipjeik, a rádiók nem játszották a dalaikat, pusztán a lemezeiken hallható zenével és a koncertjeiken nyújtott teljesítményükkel jutottak el idáig. Meggyőződésem, hogy az akkori és a mai bandák zöme a faszban sem lenne ezek a külső tényezők és marketing nélkül!

És akkor jöjjön az az öt Slayer-album, amelyik egy olyan korszakukban született, amikor még csak a zene dominált!

Jeff Hanneman (R.I.P.)

5. Seasons in the Abyss (1990)

Némileg ellentmondva a bevezetőben írt utolsó mondatnak, ehhez az albumhoz (teljesen érthető okból) már ők is készítettek két klipet is (War Ensemble, Seasons in the Abyss). Ez a két szám a Dead Skin Mask-kel kiegészülve gyakran, sőt majdhogynem állandóan részét képezi a koncertprogramjuknak. Igazi klasszikus dalok. Nálam a Slayer-nek egy dicső korszaka zárult le ezzel a lemezzel. Bár a mai napig a rajongójuknak tartom magam, de innentől kezdve egy kicsit máshogy viszonyultam a zenéjükhöz. Sajnálom, hogy nem láthattam őket koncerten a ’85-’90 közötti években. Szerintem akkor voltak a leggyilkosabbak. Ezután viszont hatszor is megnézhettem őket élőben, és ezzel ők az általam legtöbbször látott külföldi banda.

4. Show No Mercy (1983)

Ennek az albumnak a jelentőségét csak azok érzik át igazán, akik a megjelenését követő néhány éven belül hallották ezt a remekművet. Ez és a Metallica Kill ‘Em All-ja minden túlzás nélkül KORSZAKALKOTÓ MŰ! Jó zenék korábban is voltak már. Jó heavy metal zenék és zenekarok is léteztek már akkor. De ez a két banda valami olyan dologra érzett rá 1983-ban, ami az én zenei ízlésem kialakulására és általánosan nézve az életemre is a mai napig kifejti a hatását. Ők az én Beatles-em és Rolling Stones-om, ha értitek, mire gondolok. 🙂

3. South of Heaven (1988)

Egy kicsit viccesen fogalmazva, ez egy bemutató a Zeneművészeti Főiskola dob tagozatának mesterkurzusáról! 🙂 Amit itt Lombardo művel a doboknál… Óriási! Először persze furán lassúnak tűnt ez a lemez, de aztán elkaptam a fonalat, és már nem is volt olyan lassú, csak simán egy rohadt jó album. Itt, az első négy-öt Slayer-anyagnál már nem kell puskáznom a számok címét illetően, „vágom” őket kívülről. Rengeteg zenei és szövegrészlet rögzült bennem ezekről az albumaikról.

2. Hell Awaits (1985)

A „Szléjer Helavacs”, ahogy megboldogult D. István dobosunk anno perfekt angolsággal kiejtette a szavakat. 🙂 Ez volt az első találkozásom a bandával. Mint már írtam régebbi cikkekben, ezt előbb hallottam, mint a Show No Mercy-t. Elég nehezen barátkoztam meg ezzel a lemezzel. „De a nagy dolgok kezdetben rút álarcot öltenek, hogy aztán örökre bevéssék magukat az emlékezetünkbe.” Ez az idézet tökéletesen illik az ehhez az albumhoz fűződő kapcsolatomra. A hangzását kritizálóknak legyen válasz a Divine Intervention kapcsán már említett Kerry King interjú. „Az első két lemez úgy jó, ahogy van. Bármilyen retusálással pont a lényegük veszne el. Azok az anyagok ebben a formájukban mutatják a leghűebben a Slayer akkori korszakát.” Azért megjegyezném, hogy ebből az albumból is pár hónap alatt több mint 100 ezer példányt adtak el. Mille Petrozza-nál és a Destruction-ös Schmier-nél is a ’85-ös év Top 10 első három helyezettje között volt a Hell Awaits. Az itt hallható számok zeneiségében már érezhető az a zsenialitás, ami aztán a következő lemezükön egy minden tekintetben tökéletes formában meg is nyilvánult.

1. REIGN IN BLOOD (1986) UFF!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!