március 2019

Reese Wynans And Friends: Sweet Release

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2019

Kiadó: 
Mascot Label Group

Weblap: 
http://reesewynans.com/

Stí­lus: 
rhythm & blues

Származás: 
USA

Zenészek: 

  Reese Wynans – billentyűs hangszerek

Sam Moore – ének
Mike Farris – ének
PaulieCerra – ének
Doyle Bramhall II – ének
Keb’ Mo’ – ének
Jimmy Hall – ének
Bonnie Bramlett – ének
Vince Gill – ének
Warren Haynes – ének
Joe Bonamassa – ének
Noah Hunt – ének
Kenny Wayne Shepherd – ének
Mahalia Barnes – ének
Jade MacRae – ének
Juanita Tippins – ének

Kenny Wayne Shepherd –gitár
Doyle Bramhall II – gitár
Joe Bonamassa– gitár
Warren Haynes – gitár
Keb`Mo`– gitár
Jack Pearson – gitár
Josh Smith – gitár

Tommy Shannon – basszusgitár
Michael Rhodes – basszusgitár
Travis Carlton – basszusgitár
Steve Mackie – basszusgitár

Chris Layton – dob
Greg Morrow – dob
Lamar Carter – dob

Paulie Cerra – szaxofon, kürt, hangszerelés
Lea Thornburg – trombita, kürt
Darrel Leonard – trombita
Joe Sublett – szaxofon
Mike Henderson – harmonika
Jeff Bova – zenekari hangszerelés

Dalcí­mek: 

01. Crossfire
02. Say What!
03. That Driving Beat
04. You’re Killing My Love
05. Sweet Release
06. Shape I’m In
07. Hard To Be
08. Riviera Paradise
09. Take The Time
10. So Much Trouble
11. I’ve Got A Right To Be Blue
12. Soul Island
13. Blackbird

Értékelés: 

Reese Wynans nem tarozik a szupersztár kategóriába a rockzenei mezőnyben, öt évtizedes pályafutása során nem töltött be vezető szerepet azokban a formációkban, ahol megfordult. Mégis a legnagyobb tudású billentyűsök közt emlegetik, aki a hatvanas évek vége óta van a pályán, aki nélkül azok a bizonyos nagy sztárok sem így játszanának vagy játszottak. Szolgált, ám tette azt úgy, ahogy senki. Stevie Ray Vaughan, John Mayall, Buddy Guy, Kenny Wayne Shepherd, Joe Bonamassa – hogy csak a leghíresebbeket említsük, akik igényt tartottak szolgálatára.

És most, hetvenegy évesen elkészült első önálló albuma. Jó páran segítettek azok közül, akiknek közreműködött a stúdióban, koncerteken. Reese Wynans debütáló lemeze összegzés, mondhatni tiszteletadás azoknak, akikkel együtt dolgozott. Feldolgozásalbum, mondhatnánk. Ám ez a korong annál sokkal több, melynek Bonamassa egyébként a produceri munkálatait is magára vállalta, plusz elhozta komplett kísérőzenekarát is.

Talán mondani sem kell, Stevie Ray Vaughan emlékezete foglalja el a legnagyobb teret a felvételek sorában, hiszen négy felvételét is átdolgozták a legendás texasi kalapos gitármágusnak. Nyilvánvaló, a vele töltött periódus a legfontosabb hősünk életében. A nyitás, a Crossfire dögös riffjére Sam Moore, a hatvanas évek egyik meghatározó soul duettje, a Same and Dave egyik fele énekel fenomenálisan (nyolcvanhárom évesen nem semmi teljesítmény), aztán Kenny Wayne Shepherd bedörrenti gitárját, aki a következő instrumentális SRV-fantáziában is végig tapossa a wah-wah pedált. A választás nem véletlen, hiszen Kenny legnagyobb idolja SRV. Persze ott van Reese is, természetesen nagyobb szerepet vállalva, mint eredetileg. A Riviera Paradise-ban Kenny társat kap, Joe Bonamassa kiszállt a produceri székből, és duettben nyomják a gitár részt. És hogy teljes legyen a SRV-emlékkép, ezekben a dalokban Chris Layton dobol és Tommy Shannon basszusgitározik. Ők voltak a Double Trouble Stevie mellett. Az It’s Hard To Be eredetileg egy közös felvétel a két tesótól, Stevietől és Jimmy Vaughantól, itt Bonamassa mellé Josh Smith is beszállt pengetni.

A címadó dal Boz Scaggs szüleménye. Ő Európában nem annyira ismert muzsikus, viszont szerepe az amerikai rockzene hatvanas és hetvenes évtizedeiben számottevő. A Sweet Release egy 1969-ben megjelent lírai slágere, jelen esetben jócskán felturbózva fúvósokkal, teltebb hangzással. Ebben a dalban Warren Haynestől Bonnie Bramlettig mindenki énekel. Az egész produkcióból érződik, hogy könnyedén született, átjön, hogy örömzene zajlott az üvegfal mögött. Tényleg játék volt újra rögzíteni ezeket a dalokat.

Ötletes az I Got  Right To Be Blue. Ez egy ösrégi blues a negyvenes évekből, Tampa Red szerzeménye. Keb ’Mo’ énekével teljesen autentikusra sikeredett, csak a zongora szól kíséretként, még egy kis recsegést is hozzáraktak, pont úgy, mint azt a hanglemezeken megszokhattuk. Érdemes még megemlíteni a Take The Time-ot, ebben Warren Haynes énekel és kezeli a slide gitárt.

A lemez egyik legnagyobb kuriózuma a záródarab, a Black Bird. A Beatles egyik legérdekesebb kompozíciója a ’Fehér Album’-ról. Reese egy hangszeres változatát adja elő a dalnak, az akusztikus gitárt felváltja a zongora, és az egésznek olyan íze lesz, mintha Keith Jarrett játszaná. A fene gondolta volna, hogy ez az amúgy is káprázatos szerzemény új értelmezésben is ekkorát dörren.

Így a vége felé hadd jegyezzem meg, van egy olyan érzésem, hogy ez a lemez egyfajta köszönetnyilvánítás a veterán billentyűs felé azoktól a kollégáktól, akiknek közreműködött sikereiben az idők során.

Összegzés: 

Egy olyan muzsikus összegezte életművét tizenhárom dalban, aki a háttérből figyelte az eseményeket, akinek nem nagybetűvel szerepelt neve a borítón eddig az alkalomig. Most előrelépett és megmutatta magát a nagyközönségnek, az pedig rájött, hogy egy briliáns tehetségű muzsikus dolgozott az oldalvonalon hosszú éveken keresztül. John Mayall-hoz hasonlóan ő is összekötötte a múltat a jelennel, ha a közreműködők nagyon hosszú névsorát végignézzük. Természetesen ő képviseli a hidat, a folyamatosságot az egész albumon. Ha meghallgatjuk ezt a tizenhárom felvételt, gyorsan rájövünk, csak nyertünk vele, hogy előre jött.

Dátum: 
2019. március 30

Pontszám: 
9

Szerző: 
Bigfoot

SLUDGEHAMMER

SLUDGEHAMMER – Antechamber (2019)

Ha valaki a fenti lemezborító kapcsán egy Dissection-féle skandináv black/death cuccra asszociálna (ahogy én tettem), az nagyobbat nem is tévedhetne: a kanadai csapat, a Sludgehammer szerzői kiadásban április 12-én “Antechamber” címmel megjelenő máso…

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!